Foci

EL: Zsótér gólja után még a spanyolok is felugrottak

Az Újpest Sevillában bő egy félidőt emberhátrányban játszva 4-0-ra kapott ki, így lényegében már az első mérkőzésen megpecsételődött a sorsa. A lilák az emberhátrányig Spanyolországban nem játszottak bunkerfocit, és csütörtök este a visszavágón hazai pályán sem azt a szemléletet követték, amit megannyi kiscsapat a nagyok ellen: nem „tolták be a buszt”, nem állították meg lépten-nyomon szabálytalansággal az ellenfelet – 22 a két meccsen összesen.

Ellenben amikor labdát tudtak szerezni a földön építkeztek, első sorban Obinna immár bizonyítottan nemzetközi szinten is versenyképes sebességére építve. Megjegyzendő, a 21 éves nigériai szélsőt itthon ritkán látjuk olyan sebességgel közlekedni, mint csütörtök este – nem sokáig lesz Magyarországon, ilyen szintű csapat elleni, ezzel a produkcióval el is adta magát.

Azért nem villog így, mert míg a Sevilla játékosai 1-1, vagy 2-1 elleni szituációkkal szabályosan védekezték le látványos megindulásainak zömét, addig az NBI-ben szegény fiú többnyire már a megindulása után öt méteren belül fekszik. Lerántják, felrúgják.

A találkozó 77. percében azonban nem tudták lecsabdázni. Lendületes cseleivel három spanyolt hagyott ott, majd Zsótér Donát elé tálalt, aki irgalmatlanul nagy gólt akasztott a kapu bal felső sarkába. Olyat, amit még a spanyolok is megtapsoltak minden bizonnyal és amely méltán pályázik az EL-forduló gólja címre.

Zsótér gólja:

A két csapat spanyolos felfogásának leginkább a közönség örült. A játék keveset állt – összesen 9, illetve 8 szabálytalanság volt a 90 perc alatt –, a labda folyamatosan gurult. Olyan érzése volt a helyszínen, vagy a televízió előtt ülő nézőnek, mintha a Sevilla mondjuk Valladolidba látogatott volna: az idő meleg, a csapatok összértéke és a játékosok tudásszintbeli különbsége hatalmas, a végeredmény nem kétséges, de a futball ettől még közönségszórakoztató.

A végeredmény (Újpest-Sevilla 1-3) és a magyar kupagyőztes 7-1-es összesítéssel való kiesése az Európa Ligából hű képe a La Liga és az OTP Bank Liga színvonala közti különbségnek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Honvéd a luxemburgi Niederkorntól kapott ki 2-0-ra és esett ki 2-1-es összesítéssel az EL-ből, úgy még tisztábban látjuk, hol a helyünk.

Eredmény – Európa Liga-selejtező, 2. kör, 2. mérkőzés

Szusza Ferenc Stadion, 9750 néző, v.: Levnyikov (orosz)

Újpest FC – Sevilla 1-3 (0-1)

Újpest FC: Pajovic – Balázs B., Bojovic, Litauszki (Horj, 88.), Burekovic – Sankovic, A. Diallo – Nwobodo, Zsótér, Nagy D. (Szűcs K., 66.) – Novothny (Tischler, 66.)

Sevilla: Rico – Daniel Carrico, Pareja, Sergi Gómez – Corchia, Banega (Roque Mesa, 72.), Vázquez, Escudero – Sarabia (Nolito, 65.), Ben Yedder (Muriel, 65.), Pejino

gólszerzők: Zsótér (77.), iletve Sarabia (36., 50.), Muriel (83.)

sárga lap: A. Diallo (69.)

Továbbjutott: a Sevilla kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.


AZ Alkmaar (holland) – Kajrat Almati (kazah) 2-1 (1-1)
Továbbjutott: a Kajrat 3-2-vel.

Admira Wacker Mödling (osztrák)-CSZKA Szófia (bolgár) 1-3 (0-1)
Tj: a CSZKA Szófia kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

AIK Solna (svéd)-FC Nordsjaelland (dán) 0-1 (0-1)
Tj.: a Nordsjaelland kettős győzelemmel, 2-0-s összesítéssel.

Apollon Limasszol (ciprusi)-FK Zeljeznicar Szarajevó (bosnyák) 3-1 (1-1)
Tj.: az Apollon Limasszol kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

Lincoln Red Imps FC (gibraltári)-The New Saint (walesi) 1-1 (1-0)
Tj.: a The New Saint, 3-2-es összesítéssel.

FK Mariupol (ukrán)-Djurgardens IF (svéd) 2-1 (0-0, 1-1, 2-1) – hosszabbítás után
Tj.: a Mariupol hosszabbítás után, 3-2-es összesítéssel.

Sparta Praha (cseh)-Spartak Zlatibor Voda (szerb) 2-1 (1-0)
Tj.: a Spartak Zlatibor Voda, 3-2-es összesítéssel.

FC Vaduz (liechtensteini)-VMFD Zalgiris (litván) 1-1 (1-0)
Tj.: a Zalgiris, 2-1-es összesítéssel.

Atromitosz (görög)-Dinamo Breszt (fehérorosz) 1-1 (0-0)
Tj.: a Dinamo Breszt, 5-4-es össszesítéssel.

Slovan Bratislava (szlovák)-Balzan Youths FC (máltai) 3-1 (1-0)
Tj.: a Slovan Bratislava, 4-3-as összesítéssel.

Aszterasz Tripolisz (görög)-Hibernian (skót) 1-1 (0-1)
Tj.: a Hibernian, 4-3-as összesítéssel.

Besiktas JK (török)-B36 Tórshavn (feröeri) 6-0 (2-0)
Tj.: a Besiktas kettős győzelemmel, 8-0-s összesítéssel.

FC Köbenhavn (dán)-Stjarnan (izlandi) 5-0 (3-0)
Tj.: a Köbenhavn kettős győzelemmel, 7-0-s összesítéssel.

Vikingur Göta (feröeri)-Torpedo Kutaiszi (georgiai) 0-4 (0-2)
Tj.: a Torpedo kettős győzelemmel, 7-0-s összesítéssel.

Vitesse (holland)-FC Viitorul Constanta (román) 3-1 (1-0)
Tj.: a Vitesse, 5-3-as összesítéssel.

NK Maribor (szlovén)-SZK Csihura Szacshere (georgiai) 2-0 (0-0)
Tj.: a Maribor, 2-0-s összesítéssel.

FK Szarajevó (bosnyák)-Atalanta (olasz) 0-8 (0-5)
Tj.: az Atalanta, 10-2-es összesítéssel.

NK Domzale (szlovén)-FK Ufa (orosz) 1-1 (0-0)
Tj.: az FK UFA 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

FCSB (román)-Rudar Velenje (szlovén) 4-0 (1-0)
Tj.: az FCSB kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel.

Progrés Niedercorn (luxemburgi)-Budapest Honvéd 2-0 (1-0) 
Tj.: a Progrés Niedercorn, 2-1-es összesítéssel.

Alashkert (örmény)-Sutjeska Niksic (montenegrói) 0-0
Tj.: az Alashkert, 1-0-s összesítéssel.

KF Laci (albán)-Molde FK (norvég) 0-2 (0-2)
Tj.: a Molde kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.

AEK Larnaca (ciprusi)-Dundalk (ír) 4-0 (3-0)
Tj.: az AEK Larnaca, 4-0-s összesítéssel.

FK AS Trencín (szlovák)-Górnik Zabrze (lengyel) 4-1 (2-0)
Tj.: a Trencín kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Dinamo Minszk (fehérorosz)-FC DAC 1904 (szlovák) 4-1 (1-0)
Tj.: a Dinamo Minszk kettős győzelemmel, 7-2-es összesítéssel.

Flora Tallinn (észt)-APOEL (ciprusi) 2-0 (2-0)
Tj.: az APOEL, 5-2-es összesítéssel.

Slavia Szófia (bolgár)-Hajduk Split (horvát) 2-3 (1-1)
Tj.: a Hajduk Split kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

FK Trakai (litván)-Partizan Beograd (szerb) 1-1 (1-1)
Tj.: a Partizan, 2-1-es összesítéssel.

Valletta FC (máltai)-HSK Zrinjski Mostar (bosnyák) 1-2 (0-1)
Tj.: a Zrinjski Mostar, 3-2-es összesítéssel.

BK Häcken (svéd)-RB Leipzig (német) 1-1 (0-0)
Tj.: a Leipzig, 5-1-es összesítéssel.

Lilleström SK (norvég)-LASK Linz (osztrák) 1-2 (0-1)
Tj.: a LASK Linz kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik