Foci

Kikapott Luxemburgban, kiesett a Honvéd

Egy hete a Budapest Honvéd csak nagy nehezen, a csereként beállt Baráth Botond góljával győzte le 1-0-ra a luxemburgi Niederkornt, úgyhogy egyáltalán nem lehetett nyugodt Supka Attila a visszavágó előtt. Ráadásul a vezetőedző hiába jelölte a kezdőbe Gazdag Dánielt a visszavágóra, a játékos megsérült a bemelegítésnél, Banó-Szabó Bence került a helyére.

A legrosszabb rémálmainkban gondoltuk csak, hogy úgy kezdődik a meccs, ahogy, a hazaiak nagyon bekezdtek, Grófnak két nagyot is védenie kellett az első percekben. A 21. percben már ő is tehetetlen volt, amikor De Almeida lövése irányt változtatott Batik fején és a kispesti kapuban kötött ki.

Szinte azonnal kapufát lőtt Danilo (bár, ha középre passzol, még nagyobb helyzet lehetett volna), és Baráth beküldése is jó húzásnak tűnt, de nem tudott egyenlíteni a szünetig a Honvéd.

A második félidő elején Holender, majd a 82. percben Danilo került ziccerbe, ám egyikük sem tudott betalálni. Talán már elkönyvelte fejben mindenki a hosszabbítást, de a 84. percben Uzoma tök feleslegesen ollózva próbált meg tisztázni (meglökték közben), az így kialakult szögletből pedig újabb gólt szerzett a Niderekorn, amivel

el is dőlt a továbbjutás, a luxemburgiak 2-1-gyel mentek tovább.

Ez a gól döntötte el a továbbjutást:

Egy gyenge mérkőzésen a luxemburgi volt a kevésbé rossz csapat, két helyzetüket is gólra váltották és összességében megérdemelten jutottak tovább. Ez a keserű valóság.

Elég hamar visszarángattak minket a földre azt követően, hogy a Vidi bravúrt bemutatva kiejtette a Ludogorecet és bejutott a BL-selejtező harmadik körébe. Az Újpest 4-0-s hátrányból várja a Sevilla elleni visszavágót, így tulajdonképpen a fehérvári az egyedüli talpon maradt magyar csapat – hacsak nem történik világszenzáció a Szusza Ferenc-stadionban.

Gyurcsó, Sallai és Gulácsi csapata továbbjutott, kizúgott a DAC
Vida Kristopher gólt szerzett a Dunaszerdahelyben, amely így is kikapott 4-1-re.

Eredmény – Európa Liga-selejtező, 2. forduló, 2. mérkőzés

Niederkorn (luxemburgi) – Budapest Honvéd 2-0 (1-0)

Progrés Niederkorn: Flauss – Martins, Marques, Hall, Gobron – O. Thill, Mutsch, S. Thill (Karayer 65.) – Francoise (Bastos 73.), Karapetyan, De Almeida (Ferino 89.)

Budapest Honvéd: Gróf – Heffler T., Batik, Kamber, Skvorc – Banó-Szabó (Baráth, 33.), Vadócz, Nagy G., Uzoma (Kukoc 87.) – Holender (Lukács 73.), Danilo

gólszerző: de Almeida (21.), Marques (84.)

sárga lap: Karapetyan (31.), Karayeer (88.), illetve Holender (56.), Batik (90.)

Továbbjutott: a Progrés Niederkorn, 2-1-es összesítéssel.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik