Foci

Enis Bardhi Spanyolországból üzent az Újpestnek

Az Újpest FC kilenc év – benne három esztendő UEFA-eltiltás – után végre kijutott a nemzetközi porondra, a klub menedzsmentje azonban hibát hibára halmozott az azeri utazás előtt, alatt. Ki is kaptak a vezetőedző által is verhetőnek ítélt, nem túl acélos Neftci csapatától 3-1-re.

Magyarországon merőben szokatlan módon még a csapatkapitány, Litauszki Róbert is kikelt magából és nyilvános kritikát fogalmazott meg a klubvezetéssel szemben.

Ilyen előzmények után várja a csütörtök este 21 órakor, a Szusza Ferenc Stadionban kezdődő visszavágót a lila-fehér csapat. A klubvezetés, hogy kicsit javítson a hangulaton, feltett a klub honlapjára videót, amelyben a csapat korábbi macedón játékosa, a jelenleg a spanyol első osztályú Levantét erősítő Enis Bardhi szól néhány biztató szót a csapathoz.

Helló, srácok és lila-fehér drukkerek. Sajnos az első meccset elveszítettétek Bakiban, de a második mérkőzés már Budapesten lesz. Remélem, minden szurkoló ott lesz a Szuszában, hogy buzdítson titeket! A legjobbakat kívánom nektek, és várlak titeket Spanyolországban a második fordulóra a Sevilla ellen. Nagyon sok szerencsét kívánok nektek! És soha ne adjátok fel!

– üzente Enis Bardi.

Európa Liga, 1. selejtezőkör, visszavágók:

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Ferencváros
Tv: 19.00, Duna World Az első mérkőzésen: 1–1

Újpest FC–Neftci PFK (azeri)
Tv: 21.00, Duna World, Az első mérkőzésen: 1–3

Kedden játszották:

Budapest Honvéd–FK Rabotnicski (macedón) 4–0 
Gól: Holender 6., 16., Danilo 63., 84. – az elsőt 11-esből
Továbbjutott: a Budapest Honvéd, 5–2-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik