Foci

Ilyen is ritkán van a magyar fociban: az újpesti csapatkapitány kipakolta a szennyest

Ritka dolog történt a magyar futballban: Litauszki Róbert,  a lila-fehér klub csapatkapitány őszinte, mi több nyilvános kritikát fogalmazott meg saját klubja menedzsmentjével szemben.

Történt mindez azután, hogy honlapunk pénteken megírta; az Újpest FC kilenc év – benne három esztendő UEFA-eltiltás – végre kijutott a nemzetközi porondra, a klub menedzsmentje hibát hibára halmozott az azeri utazás előtt, alatt.

Érthetetlen Nebojsa Vignjevics vereség utáni magyarázata
Mindenki tudja mi történt, mégsem azzal magyarázza a vereséget, ami a valóság.

Ki is kaptak a vezetőedző által is verhetőnek ítélt, nem túl acélos Neftci csapatától 3-1-re.

Litauszki azért érezte fontosnak, hogy elmondja a véleményét, mert ahogy a szombati Nemzeti Sportban fogalmazott;

Mindig csak rajtunk, játékosokon csattan az ostor. Mi vagyunk a kirakatban, minket támad mindenki a játékunk miatt, a háttérről senki sem beszél, pedig szervezettségnek nyoma sem volt az egész túrán, a menedzsment csődöt mondott.

Hozzátette, nyilván sokaknak nem tetszik majd, amit most nyilatkozott, de csapatkapitányként nem hallgathat. Ilyeneket mondott:

  • pontosan olyan eredményt értünk el, amilyet ilyen amatőr, ideálisnak távolról sem nevezhető körülmények között lehetséges.
  • A klub menedzsmentje – hangsúlyozom, nem Roderick Duchatelet tulajdonosról, hanem az itteni vezetőkről beszélek – hibát hibára halmozott, és csak azzal foglalkozott, hogy minél olcsóbban kihozza ezt az utazást.
  • Az egész utunk olyan szürreális volt, hogy arra nincsenek szavak. Szerda hajnalban indultunk egy olyan harmincfős kisgéppel, amelynek kétszer le kellett szállnia üzemanyagért, és lényegében az egész napunk elment az utazással, a hajnali indulás után helyi idő szerint este nyolckor érkeztünk meg. Nem kaptunk rendesen enni sem, csak szendvicset.
  • Késve érkeztünk, így nem tudtunk edzeni a meccs előtti napon, nem tudtuk kipróbálni a gyepet és a labdát sem.
  • Nekem kedd éjszaka szóltak a klubból, hogy valami gond van a vízumommal, amelyet nem intéztek el megfelelően, ezért itthon kell maradnom. Aztán azt mondták, kilencven százalék, hogy nem engednek be az országba, de kockáztassuk meg, induljak el mégis, ezért a reptéren kellett üldögélnem, hogy a helyi konzul segítségével elintézzék az ügyemet, és a csapattársaim után mehessek. Éjjel fél kettőre értem a szállodába, nem ettem, nem ittam, és amíg a többiek aludtak, addig tartottam magamnak átmozgató edzést.
  • Én még mindig jobban jártam, mint két afrikai csapattársam, Alassane Diallo és Obinna Nwobodo, akik nem kapták meg a vízumot, és haza kellett utazniuk a meccs reggelén.
  • Talán a kapusunk sem követett volna el olyan hibákat, ha normális körülmények között készülhetünk. Csak szenvedtünk egész meccsen, a testünket kellett megerőszakolni a pályán.

A csapatkapitány hozzátette, közel sem mondott el mindent, „de egyelőre legyen elég ennyi”. Az nso szerette volna reakcióra bírni a lilák kommunikációs vezetőjét, de a sajtóosztály nem reagált. Honlapunk úgy tudja, a kommunikációs vezetőt ki sem utaztatták Bakuba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik