Foci

A Vidié az arany, a Fradinak megmaradt a bírózás

Bár még hátravan egy forduló a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjából, a legfontosabb kérdés, azaz a bajnoki cím már a múlt héten eldőlt:

a Videoton a Budapest Honvéd elleni 2-0-s győzelmével bebiztosította az aranyérmet.

A legnagyobb rivális Ferencváros egyébként még beérheti a székesfehérváriakat, azonban a magyar bajnokságban pontazonosság esetén a több győzelem számít. Márpedig a Vidi eddig 20-szor nyert, a Fradi „csak” 18-szor.

Tragédia árnyékában

A bajnoki cím ünneplését tragédia árnyékolja be, szerdán ugyanis meghalt a magyar labdarúgás egyik kiemelkedő alakja, a Videotont edzőként UEFA-kupadöntőbe juttató Kovács Ferenc.

Meglepetés nem történt, pénzügyi lehetőségek és a keret erőssége alapján már a szezon előtt egyértelmű volt, hogy a Vidi és a Fradi fog versenyt futni az első helyért, legalábbis elég váratlan lett volna, ha a Budapest Honvéd tavalyi bravúraranya után idén sem a két kirakatcsapat közül kerül ki a győztes. A nyolcadik fordulóban fordult elő utoljára, hogy a Honvéd még odafért a kettős közé, onnantól kezdve a Ferencváros és a Videoton fokozatosan szakította le magáról a mezőnyt.

A csapatok teljesítményét elnézve a Ferencváros tűnt az erősebb, jobban egyben lévő keretnek, meggyőzőbb játékkal szállította az eredményeket. Ráadásul 2017-et a bajnokságban két vereséggel zárta le a Videoton, az egyik zakó a Fradi elleni 3-1 volt a Groupamában. Aztán jött a tavasz, lement tizenhárom forduló és többi már ismert: a Videoton a bajnok. Azt szedjük pontokba, hogy miért.

Téli igazolások

Hiába a belepumpált pénz, a magyar labdarúgás még mindig az a hely, ahol fej felett kell tapsolni egy-egy jól sikerült igazolás után. A Vidi a télen két nyerőt is húzott, 100 ezer euróért elhozták a Vardartól Boban Nikolovot, illetve spanyol lapértesülések szerint ingyen sikerült megszerezni Stefan Scepovicot, a már a csapatnál lévő Marko testvérét.

A macedón középpályás és a szerb csatár már az első meccsen megvillant, előbbi gólpasszt adott, utóbbi pedig betalált. Később ők ketten együtt nyolc gólt szereztek (ötöt Scepovic, hármat Nikolov) úgy, hogy a csapat összesen huszonhármat, azaz ennek több mint egyharmadát ketten szállították.

Külön ki kell emelni Huszti Szabolcsot, aki szintén télen érkezett (ingyen) és akiről korábban azt írtuk, hogy úgy kellett a Vidinek, mint egy falat kenyér. Ahhoz képest, hogy nem volt teljesen egészséges, amikor hazatért, kulcsszereplő lett tavasszal, hol a középpálya közepén, hol irányítóként küldte őt a pályára Marko Nikolic vezetőedző és szinte mindig jó teljesítmény nyújtott.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A védelem

A Vidi tavaszi nagy feltámadása számokban:

  • tizenhárom bajnokin kilenc győzelem, három döntetlen (közte a Fradi elleni 0-0, egy elmaradt ferencvárosi tizenegyessel) és mindössze egy vereség (a Paks ellen),
  • a már említett huszonhárom lőtt gól mellett pedig mindössze négyet (4-et!) kaptak.

Ennyire jól zárt a Loic Nego, Juhász Roland, Vinícius, Stopira hátsó négyes. És lényegében öt játékos oldotta meg az egész tavaszt a védelemben, ugyanis a legtöbbször Fiola Attila csatlakozott a kezdőhöz, hol a szélen, hol a védelem közepére állt be. Ennek is köszönhetően egy összeszokott ötöst rotálhatott Nikolic, ez meg is látszott a játékon.

Felcsúton állóháború volt és csontzene
Szombat este újra bebizonyosodott, hogy piszkosul messze van még Európa.

Kovácsik Ádám is fontos védéseket mutatott be, benne találta meg állandó kapusát a Videoton. A 27 éves játékosnak azonban még mindig vannak hajmeresztő megoldásai, ezen a tavaszon például kétszer is cselezgetni próbált utolsó emberként, ám mindkétszer eladta a labdát, amivel saját magát hozta kellemetlen helyzetbe – egyszer sárga lapos szabálytalansággal oldotta meg a feladatot, egyszer védője húzta ki a bajból.

Stefan Scepovic nem Marko Scepovic

Danko Lazovic továbbra is a Videoton csapatának legfontosabb játékosa, ha nem a reklamálásra és a fetrengésre, esetleg a játékvezető gúnyos megtapsolására (amiért el is tiltották) fordítja az energiáit, akkor még mindig az egyik legjobb az NB I-ben, hiába 35 éves. Passzai, meglátásai élményszámba mennek.

Csak ő azonban nem tudja megnyerni az NB I-et, tavaly viszont nem nagyon volt senki, aki felnőtt volna mellé a hajrában: Marko Scepovic ordító helyzeteket hagyott ki, eltűnt a bajnokság végére, arra rá is ment a Vidi bajnoki címe. A 27 éves szerb csatár a 2018-as naptári évben is csak egy gólt hozott össze a bajnokságban, két lépésről (és sanszosan Lazovic kezéről pattant elé a labda). Igaz, az a gól győzelmet ért a Debrecen ellen.

Ezzel szemben ugye a testvére berámolt öt gólt, gólpasszai voltak, a legutóbbi két fordulóban, így a Honvéd ellen is betalált. Többet is játszott, mint öccse, akit betegség és sérülés is hátráltatott, illetve négyszer is csak csereként állt be a tavasszal.

A Fradi szerint nyolc pontot buktak a játékvezetői tévedések miatt

Feljebb már utaltunk rá, hogy volt egy elmaradt tizenegyes a tavaszi Vidi-Fradi rangadón, nemrég pedig Orosz Pál fakadt ki a fradi.hu-n a játékvezetés ellen:

„Adjuk össze: nagyjából 8 pont az, amit nem kaptunk meg, ha reálisan nézzük. Be kellene rúgnunk a helyzeteinket…? Kétségtelen tény, de a kihagyott helyzetek olyan meccsszituációk, amelyeknek semmi közük a bírói tévedésekhez. Sehol nincs leírva az, hogy a Fradinak két góllal többet kell rúgnia ahhoz, hogy megnyerje a mérkőzését. Épp elég lett volna 1-0-ra nyerni Kispesten, azért is megkaptuk volna a három pontot. Hasonló a helyzet a Debrecen vagy a Videoton elleni mérkőzéssel. (…) Én nem mondom, hogy ezek a tévedések szándékosak lennének. Hogy néha a mi kárunkra történik ennyi tévedés, az nyilván véletlen, de ebben a szezonban ez történt, ez egyértelműen kijelenthető” – mondta az FTC Zrt. vezérigazgatója.

Csapategység

Az elmúlt évek egyik, ha nem a legmeghatározóbb csapata a székesfehérvári a magyar bajnokságban, 2010 óta csak egyszer nem az első két hely valamelyikén végeztek: ez idő alatt háromszor lettek bajnokok, négyszer ezüstérmesek és csak 2014-ben nem végeztek dobogós helyen, akkor a negyedik helyen zártak.

Mégis, a Vidi valamiért kétévente szétesik.

Rossz vezetői döntések, netán egyéni érdekek (Paulo Sousa például a jobb ajánlat miatt hagyta el a csapatot), valami mindig történik Fehérváron, aminek aztán az lesz a vége, hogy, ha nem is a legelejéről kell kezdeni az egészet, de mégis látványos a visszaesés. Ez a hullámvasút sokszor kihatott a játékosokra is, a sok személyi változás velejárója pedig az, hogy mindig lesznek csalódott labdarúgók a keretben.

Ősszel sem tűnt annyira egységesnek a csapat, de tavaszra ez is helyreállt, talán a Vasas elleni Kovács István-gól volt ennek a legszebb példája: az Újpest ellen kihagyott két büntetője miatt nevetség tárgyává váló Kiskokó találatát úgy ünnepelték meg a többiek, mintha már az önmagában aranyat ért volna. Kovács is egyébként pont akkor lett ismét jó formában, amikor kellett, a szezonhajrára.

Beszéljünk őszintén Kovács Istvánról
Az elmúlt évek legígéretesebb magyar labdarúgója már 26 éves, de még mindig csak a tehetség kategóriájába sorolják. Hogy lehet ez?

Nem véletlen, hogy Juhász Roland csapatkapitány is az egységet emelte ki a Honvéd legyőzése után a pálya szélén, majd egy nappal később a Digi Sport híradójának is:

Minden külső körülményt kizártunk, nagyon nyugodtnak éreztem a csapatot, mi csak a futballal foglalkoztunk, és nem más dolgokkal. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert a szezon második felében többen arról beszéltek, hogy a riválisunk mennyire egységes és jó csapat. Én azt mondom, mi vagyunk igazán egységesek, és ezt meg is tudtuk mutatni a pályán. Amikor Pakson vereséget szenvedtünk, azt is az öltözőn belül rendeztük le, hogy mit lehet ebből tanulni, és hogyan tovább, és ennek is köszönhető szerintem, hogy mi jutottunk fel a bajnoki tabella élére.

Mi lesz ezután?

Szép és jó, hogy a Videoton megnyerte a magyar bajnokságot, de klubcsapatinak igazi erőfelmérője mindig a nyár, és a kevés kivételtől eltekintve elég nagy égéseket tudnak felmutatni a nemzetközi kupaselejtezőkben. A Vidi bajnokként a BL-selejtezőben indul és mivel átvariálták a sorozat kvalifikációs rendszerét, így már az első körben be kell szállni a küzdelmekbe. A fehérváriak kiemeltek lesznek ugyan, de még így is szembe jöhet kezdésként a szlovák bajnok Trnava.

Ami pozitívum, hogy ha „jó” magyar szokásként már az első akadályon fennakadna az NB I bajnoka, még marad lehetősége a javításra, mert akkor az Európa Liga-selejtezőbe kerülne át a csapat. Ehhez a korábbi rendszerben legalább egy párharcot nyerni kellett a BL-ben.

Közben Marko Nikolic vezetőedző kapcsán hetek óta tartotta magát a pletyka, hogy visszatér a Partizan Belgrádhoz, de maga a szerb szakember jelentette be az aranyérem megnyerése után, hogy szóban már megegyezett a hosszabbításról a Videoton vezetőivel, meg amúgy is, az alap szerződése is jövő nyárig szólna. Bár nem mindig tűnt annyira határozottnak a Videoton, mint amennyire azt a lehetőségeihez mérten elvárná tőlük az ember, Nikolic első szezonja összességében jól sikerült:

  • nyáron rögtön az Európa Liga-selejtező playoffköréig vitte a csapatot, ami még akkor is az egyedüli értékelhető magyar kupaprodukció volt tavaly, hogy vége aztán csúnya lett: a belgrádi 0-0 után Felcsúton 4-0-ra kikaptak a Partizantól;
  • a hullámzó ősz után összekapta a csapatát és remek tavaszt produkálva első szezonjában bajnoki címig vezette a Videotont;
  • viszont a kupában, mint az utóbbi években oly sok Vidi-edző, ő is megégette magát, már a 32 között kiestek a másodosztályú Vác ellen.

Összességében tehát pozitívan kezdett Nikolic, aki Garancsi István nyilatkozata alapján a következő idénynek még a mostaninál is erősebb kerettel vághat neki. Teljesen indokolt döntés, hogy nem cserélik le, Joan Carrillót is egy aranyéremmel a nyakában küldte el a Vidi, abból a döntésből pedig elég lassan kecmergett csak ki a csapat. A spanyol 2015-ös menesztése óta Nikolic az ötödik vezetőedző Fehérváron.

Szóval ezen a nyáron a jelek szerint nem verik szét a Videotont, és mostanában mintha az igazolások is beválnának, úgyhogy tényleg tovább erősödhet a csapat, ami a BL-selejtező miatt a magyar foci érdeke is. Azt persze kicsit erős volt olvasni, hogy Székesfehérváron már főtábláról álmodnak.

Így állunk most: az állami pénzből működő magyar foci legjobb csapata a Videoton. Hamarosan megtudjuk, mennyit ér ez a valóságban.

NB I, 33., utolsó forduló, program:

Az utolsó fordulóban valamennyi mérkőzés 19 órakor kezdődik, és Kovács Ferenc emlékére gyászszünet előzi meg a találkozókat.

Balmazújváros – Ferencvárosi TC
Diósgyőri VTK – Videoton
Haladás – Mezőkövesd
Honvéd FC – Vasas
Puskás Akadémia – Paks
Újpest – Debreceni VSC

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik