Foci

Megvan Arséne Wenger utódja az Arsenalnál

Az, hogy az Arsenal éléről 22 év után távozó Arséne Wenger mesés, évi 24 millió fontos fizetésért a kínai élvonalban szereplő Santung Lunengnél folytatja – a kínai klub tagadja az információt -, vagy talán máshol, most kevésbé érdekes talán.

Az sokkal inkább, ki veszi át a a 68 éves francia mester örökségét Londonban. Találgatások persze mennek, szóba jött már Patrick Vieria, vagy éppen Jürgen Klopp, csakhogy mindkettőjüknek szerződésük van.

Ugyanakkor úgy látszik, a nemzetközi futball történéseiben minden mindennel összefügg.

Hétfői hír, miszerint a 17 éve a szerényen, a háttérben, Jürgen Klopp mögött meghúzódó Zeljko Buvac, a Mainz, a Dormund, és eddig a Liverpool másodedzője úgy összeveszett barátjával, a német sztáredzővel, hogy eljött Liverpooltól. A vörösök be is jelentették távozását.

Jürgen Klopp és a Liverpool elvesztette az „eszét”
Az angol klub német edzője csúnyán összeveszett legfőbb bizalmasával, másodedzőjével. Mi lesz ebből a jövő heti BL-elődöntő visszavágón?

A távozás okaként sajtó a korábbi mainzi csapattársak között régebb óta húzódó, egyre mélyülő konfliktust emlegették, de lehet, nincs igazuk. Bosnyák lapértesülések szerint ugyanis Buvac – aki egyesek szerint a Dortmundban kidolgozta az azóta Klopp védjegyévé váló letámadást és az abból induló elképesztő sebességű támadójátékot, a gegenpressinget -, döntött és a háttérből a reflektorfénybe lép,mert megegyezett az Arsenallal, így ő lesz Arséne Wenger utódja.

Így simán lehet, hogy Klopp nem másért orrolt meg Buvacra, hanem azért, mert az általa csak az „eszeként” emlegetett bosnyák edző Buvac tényleg ajánlatot kapott az Arsenaltól, és el is fogadta azt.

A bosnyák lapértesülésre csak ráerősít, hogy az Arsenalnal az utóbbi időben erősen „eldortmundosodott”. Pierre-Emerick Aubameyangot és Henrih Mhitarjant télen szerződtette a londoni csapat, ahol a vezető játékosmegfigyelő 2017 nyarától nem más, mint Sven Mislintat, aki szintén a Borussiától tette át a székhelyét az angol fővárosba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik