Foci

Arsenal-legenda a favorit Wenger utódjának?

Nem mondhatni, hogy nagyon váratlan volt, de azért így is nagyot szólt Arsene Wenger bejelentése, hogy az idény végén elhagyja az Arsenalt, amelyet 1996 óta irányított.

Arséne Wenger bejelentette, elhagyja az Arsenalt
A francia edző a klub honlapján tette közzé hivatalos nyilatkozatát. 

Most aztán mindenki azt találgatja, ki is jöhet szóba utódként, korábban hallani lehetett a német Thomas Tuchelről, de ő a legutóbbi hírek szerint a PSG-nél folytatja. Aztán felmerült Carlo Ancelotti is, akit még ősszel küldtek el a Bayern Münchentől, illetve egy másik olasz, Massimiliano Allegri is, aki Olaszországot már letarolta a Juventusszal,

és már évek óta szajkózzák róla, hogy előbb-utóbb a Premier League-ben köthet ki.

De a rutinos edzők mellett a fiatalabb generáció tagjai is ott vannak a listán, így például a klub két korábbi játékosa, a jelenleg a Manchester Citynél Pep Guardiola másodedzőjének számító Mikel Arteta, valamint a New York Cityt irányító Patrick Vieira.

A korábbi francia középpályás 1996 és 2005 között szolgálta az Arsenalt, amellyel bajnokságból, FA-kupából és angol Szuperkupából is hármat nyert.

Richard Keys, a beIN SPORTS csatorna kommentátora úgy tudja, Wenger Vieirát ajánlotta utódjául az Arsenal vezetésének. A most leköszönő menedzser korábban már méltatta egykori játékosát, akiről azt mondta, megvan benne a potenciál, hogy egy napon az örökébe lépjen. Vieira 2016-ban vette át a New York Cityt, és mindkét idényben rájátszásba vezette a csapatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik