Foci
Manchester, 2018. április 9.
Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője egy manchesteri sajtóértekezleten 2018. április 9-én. A Liverpool másnap a Manchester City ellen játszik a labdarúgó Bajnokok Ligájában. (MTI/EPA/Nigel Roddis)

Manchester City-Liverpool feketén-fehéren

Kele János
Kele János

2018. 04. 10. 14:55

Sporthasonlattal élve: a világos bábukkal, lépéselőnyből várja Pep Guardiola elleni sakkjátszmája visszavágóját Jürgen Klopp.
Korábban a témában:

Nem érdekel, ki az esélyesebb a sajtó szerint. Vezetünk, de ennyi, és nem több. Jobban állunk, mint arra számítottunk, de még mindig rengeteg munkát kell elvégezzünk

– jelentette ki a kedd slágermeccse előtt Jürgen Klopp. Ebből a három mondatból is tisztán látszik, két lábbal a földön állva készül a Manchester City elleni BL-negyeddöntő visszavágójára, amelyet 3-0-s előnyről kezd meg csapata, a Liverpool.

A német edző rutinja nem meglepetés, volt már hasonló helyzetben: 2013 tavaszán az elődöntő első meccsén akkori klubja, a Borussia Dortmund 4-1-re verte hazai pályán a sorozat egyik nagy esélyesét, a José Mourinho vezette Real Madridot. A spanyolországi visszavágón ezzel együtt nagyon rezgett a léc, a Madrid az első félidőben ziccerek sokaságát alakította ki a dortmundi kapu előtt, és végül két, a meccs hajrájában szerzett góllal csaknem meg is fordította a párharcot.

Klopp óvatossága tehát nem alaptalan.

Akkor, abban a párharcban a Dortmund a visszavágóra feladta identitását és kizárólag az előny megőrzésére koncentrált. Míg az első meccsen a négy gólt szerző Lewandowski vezetésével csúcsra pörgette a labdavesztés utáni azonnali visszatámadást (gegenpressing), addig Madridban már inkább a biztos védekezésre alapozott és labda ellen próbált játszani Klopp csapata – elkeserítő eredménnyel.

A mai este nagy kérdése, mit választ a Liverpool, belesétál-e még egyszer ugyanabba a csapdába a német edző? Bár igaz, ami igaz, kiesés abból a tévedésből sem lett, a Dortmund bejutott a döntőbe, ahol azonban végül kikapott a Bayern Münchentől.

Mindeközben Pep Guardiola

Az kockáztat igazán, aki semmit nem kockáztat

– hangzik Pep Guardiola egyik kedvenc mondása, ami amúgy a rangadó egyik tételmondata is lehetne.

Főleg, mivel az első meccsen épp a katalán edző kockáztatott embertelen nagyot azzal, hogy teljesen összekuszálta csapata labdakihozatali sémáit: Gündogan helyett Kevin de Bruynét húzta vissza Fernandinho mellé, a belga azonban mélyen játszva sokkal kevésbé volt hasznos eleme a csapatjátéknak, így David Silvához és Gabriel Jesushoz szinte el sem jutott a labda a meccsen.

Manchester, 2018. április 9.
Pep Guardiola, a Manchester City spanyol vezetőedzője sajtóértekezletet tart Manchesterben 2018. április 9-én, egy nappal a Liverpool elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágója előtt. (MTI/EPA/Nigel Roddis)
Pep Guardiola.
Fotó:MTI/EPA/Nigel Roddis

Most a helyzet ennél jóval egyértelműbb: Guardiolának egészen biztosan kockáztatnia kell, és ezen az sem változtat sokat, hogy amennyiben csapata gólt kap, gyakorlatilag biztosan elbúcsúzhat a továbbjutástól.

A sérülések nehéz helyzetbe hozhatják a ‘Poolt, de a City-től csoda kellene

A Liverpoolnál most a legtöbben Mohamed Szalah egészségéért aggódnak: a csapat egyiptomi gólzsákja – 38 találatnál jár az idei évadban – éppen a City elleni odavágón szenvedett lovaglóizom-húzódást, ami miatt le is kellett cserélni a második félidőben. Kihagyta a hétvégi, Everton elleni városi rangadót, és Klopp szerint még mindig nem teljesen egészséges. Hatalmas kérdés, megkockáztatja-e a játékát a Liverpool ezen a nagyon fontos, de mégiscsak lényegében 3-0-s előnyről indított meccsen, vagy Klopp úgy sakkozik, megpróbálja kibrusztolni a továbbjutást legjobb játékosa nélkül, nehogy az véletlenül rásérüljön a problémás testrészre és aztán az egész szezonra kidőljön? Kiderül.

A ‘Poolból azonban nem csak Szalah fog hiányozni: eltiltás miatt biztosan nem játszik majd például a csapatkapitány Jordan Henderson, akit a holland Georginio Wijnaldum, az Everton elleni bajnoki legjobbja pótolhat majd. Emre Can és Joel Matip idén már biztosan nem épülnek fel, de sérüléssel küszködik a vendégeknél a balbekk Andrew Robertson, Alberto Moreno, Adam Lallana, valamint Joe Gomez is.

A City-nél a nagy kérdés Sergio Agüero visszatérése: a több mint egy hónapja sérüléséből lábadozó argentin sztár a hétvégi, United ellen elbukott városi rangadón (2-3) csereként már beállt, ma pedig akár kezdő is lehet majd, ha hinni lehet az előzetes okoskodásoknak. Az odavágót szintén kihagyó John Stones játéka már sokkal nagyobb kérdőjel: elvileg ő is felépült már, de kérdés, be lehet-e dobni azonnal egy ilyen hőfokú meccsre. A hiánya mindenesetre erőteljesen éreztette hatását a City labdakihozatalain Liverpoolban, és az is érdekes vetülete a problémának, vajon le tud-e még játszani egymás után három meccset egy héten belül helyettese, a belga Vincent Kompany.

Az előző meccshez képest valószínűleg bekerül a City-kezdőbe a volt liverpooli Raheem Sterling, aki a United elleni városi rangadó egyik főszereplője lehetett volna, ha 2-0-s vezetésük után az első félidőben legalább egyet belő két hatalmas zicceréből. Labda nélküli mozgásával azonban így is a meccs kulcsembere volt, hamis kilencesként – főleg az első játékrészben – rengeteg helyzetet alakított ki azzal, hogy kihúzta a védőfalból az ellenfél valamelyik középhátvédjét. A Liverpool ellen valószínűleg más feladata lesz, a jobboldalon játszva mind a nem teljesen egészséges Robertsonnak, mind egy esetleges kényszerbalhátvédnek (Klavan?) okozhat meleg pillanatokat.

Várható meccskép

Az odavágó előtt párharcokra igyekeztük lebontani a játékot, ami be is jött. Alexander-Arnold levette a pályáról Sanét, Milner és Oxlade dominálta a Silva-Gündogan kettőst, Firmino pedig teljesen ellehetetlenítette Fernandinho irányító játékát. Nagy vonalakban most is hasonló dolgokról szólhat majd a meccs, de van néhány különbség.

Mint például:

  1. a City szinte bizonyosan 4-3-3-ban fog felállni, azaz két valódi szélsője lesz a csapatnak. Ez egészen biztosan másfajta stílusú játékra készteti majd Walkert, egyben nagyobb nyomás alá helyezheti a Liverpool balbekkjét, várhatóan Robertsont. Összefoglalva: a ‘Pool védelmének nem lesz elég Sanéra koncentrálni, sokkal nehezebbé válik majd a tolódásuk mint az odavágón, és nem biztos, hogy ezúttal is olyan könnyedén meg tudják majd akadályozni, hogy Guardioláék az egyik oldal túltöltésével, majd egy gyors átfordítással kiürítsék valamelyik szélt, és egy az egy elleni párharcot izoláljanak a szélsőnek.
  2. Delph bevetésével a City olyan balhátvédet használhat majd, aki középre húzódva akár a labdakihozatalokat is képes segíteni – az angol ugyanis eredendően középső középpályás. Ez persze abból a szempontból komoly kockázat, hogy a balbekk helyén egy esetleges labdavesztést követően könnyedén megindulhat Szalah, viszont ha a City labdatartása érdemben javul a húzásnak köszönhetően, sokkal nagyobb nyomás kerülhet a Liverpool védelmére, mint amit el tudnak viselni.
  3. Oxlade-Chamberlain energikus, robbanékony játéka az első meccs egyik kellemes meglepetésének bizonyult. Most is sokat számíthat, mennyire képes jól játszani: egyrészt neki kell majd fizikai párharcokra kényszeríteni a City belső középpályásait, másrészt az ő feladata lesz majd annak levezénylése, hogy a ‘Pool a lehető leggyorsabban menjen át védekezésből támadásba. Ha le tud fordulni Silváról, és ha össze tud játszani Szalahhal a liverpooli jobboldalon, akkor Kloppnak nyert ügye van.
  4. A meccs kulcsa mindezzel együtt az lesz, képes-e dominálni a labdával a City úgy, hogy eközben folyamatos nyomás van a liverpooli védelmen, vagy Klopp megint hibátlan visszatámadási stratégiát kockáztat meg. Ha előbbi jön be, akkor viszont akár annak is lehet jelentősége, milyen gyorsan tudja visszaszerezni a labdákat a City, tudvalévő ugyanis, hogy a ‘Pool védelme szintén nem a legerősebb arcát szokta mutatni, ha komoly intenzitású letámadással kénytelen szembenézni.

Tényleg nagy sakkjátszma jöhet tehát, bár való igaz, Klopp nem pusztán a világos bábukkal van, de még 1-2-3 lépéses előnnyel is gazdálkodhat.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó mérkőzések, program:

Manchester City (angol) – FC Liverpool (angol)
Helyszín: Manchester, City of Manchester Stadium, 20.45
Játékvezető: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Első meccs: 3-0 a Liverpool javára

AS Roma (olasz) – FC Barcelona (spanyol)
Helyszín: Róma, Stadio Olimpico, 20.45
Játékvezető: Clément Turpin (francia)
Első meccs: 4-1 a Barcelona javára

A BL-felvezető sorozatunk korábbi írásai:

Negyeddöntők:
Juventus-Real Madrid

Liverpool-Manchester City

Nyolcaddöntők:

FC Barcelona – Chelsea
Manchester United – Sevilla
Tottenham – Juventus
PSG – Real Madrid

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nikola Gruevski, Macedonia's prime minister, speaks during the 10th Bloomberg BusinessWeek European Leadership Forum, in London, U.K., on Tuesday, Nov. 23, 2010. The one day conference brings together key speakers from Government, Finance and International companies at City Hall, in London. Photographer: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.