Foci

Ritkán dicsérik így azt a csapatot, amely egy négyessel távozik a Barcától

Eusebio Di Francesco, a Roma edzője szerint igazságtalan eredmény született szerdán csapata Barcelona elleni BL-negyeddöntőjén.

Di Francesco két meg nem adott büntetőről is említést tett a 4-1-gyel zárult mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, de elsősorban azt emelte ki, hogy naivan futballoztak, saját magukat hozták nehéz helyzetbe két öngóljukkal.

Ez lehetett az egyik gyanús eset, ami miatt Di Francesco reklamált:

“A visszavágó nehéz lesz, mert a Barcelona, melyet most egy kicsit segített a játékvezető, szilárd csapat. Ezzel együtt szeretnénk tovább álmodni a továbbjutásról, azt várom, hogy saját közönségünk előtt egy jó meccset hozzunk össze” – mondta, hozzátéve, hogy a párharc első mérkőzésének eredménye nem tükrözi a mutatott teljesítményt.

“Az eredmény nyilvánvalóan igazságtalan annak tükrében, amit a csapatom nyújtott. Nagyra értékelem a bátorságunkat, az erőnket, az elszántságunkat”

– sorolta a pozitívumokat Di Francesco.

A Romából két kulcsember is hiányzott, Radja Nainggolan és Cengiz Ünder sem játszhatott sérülés miatt, és különösen azért lehetnek bosszúsak az olasz klubnál, mert a két öngól mellett a negyedik Barca-találat előtt Maxime Gonalons gyakorlatilag gólpasszt adott Luis Suáreznek.

Igaz, Monchi, a Roma futballigazgatója így is talált kapaszkodót a visszavágó elé,

mert azt mondta, olyan hozzáállással kell játszania az olaszoknak, mint az ősszel, amikor 3-0-ra megverték a Chelsea-t a Stadio Olimpicóban.

A Barcelona edzője, Ernesto Valderde egyetértett Di Francescóval abban, hogy a Roma jó teljesítményt nyújtott, bizonyította, hogy nagyszerű csapat, így a visszavágó még nem lefutott. “Nem tudjuk, mi várhat ránk, lehet, hogy a rómaiak pontosabban játszanak majd, nekünk pedig erre fel kell készülnünk” – vélekedett Ernesto Valverde.

A hazai tréner szerint az ellenfél szerdán nyomás alá helyezte őket bizonyos szakaszokban, emiatt nem volt folyamatos a játékuk. “Időnként siettettük a támadások befejezését, ahelyett, hogy tartottuk volna a labdát” – mondta Valverde, aki szerint a továbbjutás szempontjából feltétlenül előny, hogy a hajrában sikerült a negyedik találatot is megszerezniük.

A visszavágót jövő kedden rendezik.

A nyitóképen Nelson Semedo és Diego Perotti látható. Fotó: Laurent Lairys / DPPI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik