Háromhetes szünet után szombaton ismét mérkőzéseket rendeznek a görög labdarúgó-bajnokságban, miután az érintett tizenhat élvonalbeli klub elfogadta a kormány feltételeit.
Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter-helyettes kedden jelentette be, hogy mostantól a rendőrség csak a stadionon kívül felel a biztonságért, a létesítményen belül a kluboké a felelősség.
A bajnokságot a sportminiszter-helyettes március 12-én meghatározatlan időre függesztette fel, miután egy nappal korábban Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki tulajdonosa az AEK Athén elleni rangadó vége előtt pisztollyal ment be a pályára, hogy számon kérje a játékvezetőn, miért nem adta meg együttese gólját lesre hivatkozva 0-0-ás állásnál.
A játékvezető és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd előbbi két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes. A PAOK előtt kétpontos különbséggel éllovas AEK válaszul közölte, hogy nem tér vissza a pályára.
Az esetet vizsgáló ügyész nyomozást rendelt el az ügyben, illetve amiatt is, hogy a letartóztatási parancs ellenére a rendőrök miért nem vették őrizetbe Szavvidiszt. A klubtulajdonos a találkozó után két nappal bocsánatot kért, jelezve, hogy erős érzelmi felindulás miatt rohant a pályára, amivel az volt a célja, hogy megvédje a több tízezer PAOK-szurkolót a provokációtól és megelőzze az esetleges szurkolói összecsapásokat.
A PAOK, valamint a klub elnökével szemben még nem született fegyelmi döntés, amelyet legkésőbb erre a hétre ígért a görög szövetség.