Foci

Szünetel a görög bajnokság a pisztolyos klubtulaj miatt

Letartóztatási parancsot adtak ki Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa ellen, aki vasárnap pisztollyal ment be a pályára az AEK Athén elleni bajnokin.

Pisztollyal ment pályára a görög csapat elnöke
Botrányba fulladt a rangadó Görögországban, amikor a játékvezető nem adta meg a hazai csapat gólját.

A sportminiszter válaszul felfüggesztette a bajnokságot.

A georgiai születésű, dúsgazdag vállalkozó azt kifogásolta nem sokkal a lefújás előtt, hogy Jorgosz Kominosz játékvezető 0-0-ás állásnál nem adta meg a PAOK gólját les miatt. A tévéfelvételek szerint Szavvidisz testőreitől kísérve berontott a pályára, és megindult a bíró felé, az övén lévő fegyverét azonban nem húzta elő. A PAOK igazgatója, a szlovák Lubos Michel – aki korábban maga is elismert játékvezető volt – állítólag azt mondta Kominosznak, hogy „vége van”.

A bíró és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd Kominosz két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes. A PAOK előtt kétpontos különbséggel éllovas AEK válaszul közölte, hogy nem tér vissza a pályára.

Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter hétfőn bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti a bajnokságot:

Addig nem folytatódnak a küzdelmek, amíg nem tisztázzuk a helyzetet úgy, ahogy mindenkinek megfelel

– tette hozzá a miniszter.

A PAOK stadionjában előzőleg február 25-én tört ki botrány, amikor egy hazai szurkoló a kezdés előtt egy papírtekerccsel fejbe dobta Oscar Garciát, az Olimpiakosz edzőjét. A tettest másnap őrizetbe vették, a meccset nem játszották le, és 3-0-ás megállapított eredménnyel az Olimpiakosz kapta meg a három pontot.

Fotó: MTI/EPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik