Foci

A pokolból a mennybe jutott a jövő sztárjaival teletűzdelt AS Monaco

Az AS Monaco labdarúgócsapata szerda este ledolgozta kétgólos hátrányát a Manchester Cityvel szemben, így bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A francia együttes 13 évvel ezelőtt is véghezvitt egy hasonló bravúrt az egyenes kieséses szakaszban, utána pedig meg sem álltak a döntőig. Azóta megjárták a másodosztályt, szerepel náluk egy magyar válogatott futballista is, majd rengeteg pénzt költöttek új játékosokra, most pedig a jövő nagy sztárjaival érnek el sikereket.

BL-döntő a semmiből

A 2003-2004-es idényben a hercegségbeli gárda csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé – akárcsak most – majd a nyolcaddöntőben a Lokomotív Moszkva ellen mentek tovább (idegenben kikaptak 2-1-re, otthon nyertek 1-0-ra), majd jöhetett a Real Madrid.

A Zidane, Raúl, Figo, Ronaldo fémjelezte királyiak az első meccsen 4-2-re győztek a Santiago Bernabeuban, a visszavágón viszont ledolgozta kétgólos hátrányát a Didier Deschamps vezette alakulat, így több idegenbeli góljának köszönhetően készülhetett az elődöntőre. A párharc pikantériája, hogy a korábbi Real-csatár, Fernando Morientes mindkét összecsapáson bevette egykori kenyéradója kapuját.

Az elődöntőben az angol Chelsea ellen először nem az idegenben lőtt gólok számítottak. A II. Lajos Stadionban 3-1-re diadalmaskodott a Monaco, a londoni visszavágón pedig elég volt nekik a 2-2 is, igaz 2-0-ás Chelsea vezetésnél azért meleg volt a pite.

A döntőben sok esélyük nem volt a José Mourinho irányította FC Porto ellen, ki is kaptak 3-0-ra a Gelsenkirchenben rendezett fináléban.

Hiába a pályán elért sikerek, a 2004-es esztendőben pénzügyi szempontból botrányos évet zárt a klub. Innentől pedig megkezdődött a mélyrepülés.

Káosz a kispadon és az elnöki székben

Egy évvel a BL-döntő után Deschamps távozott, akárcsak Pierre Svara elnök, ettől kezdte pedig csőstül jött a baj. Svara helyére érkezett Michel Pastor, aki a korábbi sikerek közelébe sem tudta eljuttatni a gárdát, ezzel szemben négy év alatt elfogyasztott hat edzőt, de rendre a középmezőnyben végzett az együttes.

Pastor távozása után egy ideig Jérome de Bontin volt az elnök, helyére Étienne Franzi érkezett, a vezetőedzői székbe pedig Guy Lacombe. A páros megkezdte a fiatalítást, de az eredmények csak nem jöttek. Lacombe egy nyolcadik hellyel kezdett, majd 2011 januárjában kirúgták, amikor 17. helyen álltak a bajnokságban. A tűzoltás Laurent Banide mesternek sem sikerült, ráadásul az ő irányításával szálltak alá a másodosztályba.

Banide vezetésével kezdte a másodosztályt a Monaco, de a rossz rajt után gyorsan eltávolították. Marco Simone a nyolcadik helyre hozta be őket.

Talán sokan nem is emlékeznek rá, de játszott abban a csapatban egy magyar válogatott futballista is. Koman Vladimir 2012 januárjában igazolt Franciaországba, fél szezon alatt játszott 17 bajnokit, majd továbbállt Oroszországba.

Viszont ekkorra már nagy változások történtek a tulajdonosi körben.

Felemelkedés

2011 decemberében megvette a klubot az orosz Dmitry Rybolovlev, a pénzcsap pedig megnyílt. Rögtön elhozta edzőnek az olasz Claudio Ranierit, akivel az első évben vissza is jutottak a Ligue 1-be. 2013 nyarán pedig elkezdődött a hatalmas költekezés. Jött 38 millió fontért James Rodríguez, 36.5 millióért Radamel Falcao, 21-ért Joao Moutinho, 17 misiért pedig Geoffrey Kondogbia.

Fotó: Getty Images/AFP/Anne-Christine Poujoulat

A FIFA pénzügyi fair play elveit vizsgáló bizottság figyelmét is felkeltő költekezés célja egyértelműen az volt, hogy a francia másodosztályból feljutott csapat azonnal tényező legyen az elsőben is,  megszerezze a PSG előtt a bajnoki címet. Ez viszont nem sikerült. Nyolcvan pontot szerezve, kilenc pontos lemaradással végeztek a bajnok fővárosiak mögött, ezt egyértelmű csalódásként könyvelték el.

Vadim Vasilyev, aki kezdetben a tulajdonos tanácsadójaként működött a klubnál, aztán 2013-ban sportizgatói és alelnöki pozíciót is kapott honfitársától, nem hosszabbította meg Ranieri vezetőedző szerződését. A gyors siker okán a Monaco sztárjátékosai iránt is erős érdeklődés mutatkozott, azt pedig már akkor belátta a vezetés, hogy nem fogják tudni tartani a versenyt a minden átigazolási szezonban száz millió fölött költő párizsiakkal. Radamel Falcao a Manchester Unitedhez került, James Rodriguezt a Real Madrid szerezte meg.Vasilyev pedig kiadta a parancsot, hogy ideje stratégiát váltani, hátra arc, “vissza a múltba” és házon belül keresni a megoldást a fejlődésre.

A vezetőedző Leonardo Jardim lett, aki az első évében rengeteg kritikát kapott, mondván olyan unalmas focit játszat a Monacóval, hogy egy jót lehet rajta aludni. Most már látjuk, a szakember tud látványos futballt is játszani, főleg ha megvannak hozzá az emberei.

A Monaco keretének átlagéletkora 25.2 év, ráadásul a csapat kulcsemberei még fiatalok. A védelemben Jemerson 24, Benjamin Mendy 22, Djibril Sidibé 24 éves. A középpályán Fabinho 23, Tiemoué Bakayoko nála is egy évvel fiatalabb, a támadósorban pedig sorakoznak egy ifjoncok: Tomas Lemar 21 esztendős, Bernardo Silva 22, míg a fél Európa által körbeudvarolt Kylian Mbappé 18.

Velük vezeti három ponttal a PSG előtt a bajnokságot a hercegségbeli együttes, ráadásul rúgtak 84 gólt, míg a párizsiak csak 58-t, pedig ott sem gyenge játékosok rúgják a bőrt.

Hova juthat ez a csapat?

Az idei szezonban jól eséllyel pályáznak a bajnoki címre, a Bajnokok Ligájában viszont sok függ a sorsolástól. Bár a potenciál ott vannak bennük, hogy bárkit kiverjenek, főleg ha Falcao is felépül a sérüléséből. A távolabbi jövőt illetően viszont sok múlik azon, mennyire tudják megtartani az értékeiket.

Csak néhány név, akit az utóbbi években jó pénzért engedett el a Monaco: Anthony Martial (Manchester United), Geoffrey Kondogbia (Internazionale), Layvin Kurzawa (PSG), Aymen Abdennour (Valencia) és Yannick Carrasco (Atlético Madrid).

Egyszer már az utolsó lépcsőfokon buktak, kérdés, sikerül-e újra megismételniük a 13 évvel ezelőtti bravúrt. És most a jövőkép sem tűnik olyan borzasztónak.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik