Foci

A Győr elnöke szerint megfenyegették a játékosokat, a drukkerek ezt kikérik maguknak

Miközben megy a szóbeli adok-kapok, edzőt váltott az NB III-as klub, Bekő Balázs érkezik.

Írtunk róla, hogy a labdarúgó NB III szombati játéknapján a Sárvár-Győr meccsen elég nagy botrány volt. A vendégdrukkerek a 65. percben, 2-2-es állásnál füstbombákat, petárdákat és hanggránátokat dobáltak a pályára, a játékvezető félbeszakította a meccset, 50 percen át állt a játék. Miután lement a mérkőzés (2-2 maradt a végeredmény is), a győriek rendőri kísérettel hagyták el a várost.

Videón a balhé, a sarvarfc.hu felvétele:

Vasárnap a győri klubelnök, Drucskó Zoltán feldúltan nyilatkozott a kisalfold.hu-nak:

„Nyugodtan kijelenthetem, hogy a szurkolók viselkedése kivett két pontot a zsebünkből. Ezenkívül, mivel klubunk többszörös visszaesőnek számít az ultrák viselkedése miatt, gigabüntetésre számítok a Magyar Labdarúgó Szövetségtől. Remélem, hogy mindez csak pénzbüntetésben nyilvánul meg és nem jár majd pontlevonással” – mondta Drucskó. A megyei lap összeszámolta, hogy eddig 1,7 millió forintra büntette az ETO-t az MLSZ fegyelmi bizottsága.

Drucskó Zoltán szerint meg is fenyegették a játékosokat:

„Az ultrák már a mérkőzés előtt megfenyegették a játékosainkat, hogy ha nem nyernek Sárváron vagy utána meglátják őket valamely győri szórakozóhelyen, akkor »agyon lesznek verve«. Ez a viselkedés tűrhetetlen. Sárváron a botrány idején rázártam a csapatra az öltözőajtót, mert a drukkerek be akartak rontani, hogy letépjék a mezt a fiúkról. A húszéves gyerekek remegtek a félelemtől, a rutinos Weitner pedig azt mondta, húsz éve futballozik, de ilyen viselkedést még nem tapasztalt. Jellemző, hogy amikor a rendőrök kiérkeztek a pályára, az ultrák fele – tartva az igazoltatástól vagy tudva, hogy talán átlépték a törvénytelenség határát –, lelépett és otthagyta a csapatot. Ebből feltételezhető, hogy nem az ETO győzelméért, hanem az előre eltervezett botrány kedvéért utazhattak Sárvárra. Csapatunk buszát rendőrautók kísérték ki a városból, mert további atrocitásoktól lehetett tartani” – folytatta Drucskó.

Az ETO Baráti Kör nem hagyta szó nélkül az elnök szavait, a Facebook-oldalukon közleményben reagáltak.

„Tisztelt Drucskó Zoltán!

Tisztelt Játékosok!

Tisztelt Csapat!

Tartózkodni akartunk attól, hogy a kialakult helyzet megoldásához a nyilvánosság eszközeit vegyük igénybe, azonban a mai Kisalföldben tett nyilatkozata mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Mindenekelőtt kikérjük magunknak azon kijelentését, hogy mi bármilyen formában megfenyegettük volna a játékosokat.

Nem eggyel közülük napi kapcsolatban állunk, meg szoktuk beszélni a csapat körüli történéseket és mondhatom, hogy jó viszony alakult ki a csapat magja és köztünk, törzsszurkolók között. Semmilyen kijelentés nem hangzott el tőlünk arra vonatkozóan, hogy mi „agyon vernénk őket” valamelyik szórakozóhelyen, vagy attól kellene tartaniuk, hogy „rájuk rúgnánk az öltöző ajtót és letépnénk róluk a mezt.”

Azt a kijelentését pedig végképp elfogadhatatlannak tartjuk, hogy mi vettünk volna ki 2 pontot a csapat zsebéből. Állítja ezt Drucskó Úr úgy, hogy ez a csapat számtalan pontot értelmetlenül elhullajtott. Történt ez Füreden, ahol gyakorlatilag helyzetek nélkül hoztuk le a mérkőzést a sereghajtó ellen. Vagy múlthéten otthon a III. Kerület ellen, ahol olyan gólokat kaptunk, amit U15-ben sem szokás. Mindezt az NB3 középmezőnyébe és hátsó felébe tartozó csapatok ellen, amikor ez a csapat tavaly simán nyerte az NB3-as bajnokságot. A csapat nem miattunk hullajtotta tehát a pontokat. Mi vagyunk azok, akik minden hétvégén, időnket és pénzünket rászánva mindenhova utazunk a csapattal és támogatjuk őket. Végig buzdítottuk a csapatot, és belehajszoltuk őket abba, hogy tegyenek meg mindent a pályán a győzelemért. És mi vagyunk azok is, akiket hetek óta áltatnak és ígérgetnek mindent, amiből mi semmit sem láttunk.

Elhangzott már itt az, hogy most nem jött ki a lépés, de megteszünk mindent, vagy hogy a szabadnapos hétvégénk után egy teljesen más csapatot fogunk látni mi szurkolók. Drucskó Úrnak volt egy olyan kijelentése is felénk, hogy garantálja számunkra jövőre az NB2-t. Ami jelen pillanatban elúszni látszik. Többször beszéltünk a játékosokkal, akik mindig megígérték, hogy ők megtesznek mindent és együtt sikerülni fog. Volt olyan alkalom már – többek között most szombaton, Sárváron is – hogy a mérkőzés után az öltözőben próbáltunk hatni a játékosokra, hogy igen is tegyenek meg mindent a csapatért és a városért, haljanak meg a pályán, és hogy fogják fel, hogy amikor felveszik a mezt, akkor mit is képviselnek. Éppen ezért sem értjük Drucskó Úr azon kijelentését, hogy rá kellett zárni a fiúkra az öltöző ajtaját. Hiszen jártunk már ott, beszéltünk is velük és soha nem fajult tettlegességig a beszélgetés, ez soha fel sem merült bennünk.

A Sárváron történteknek tehát elég sok előzménye volt. Mi szurkolók nem fogjuk hagyni, hogy egy 112 éves klub ilyen megaláztatáson menjen át. Nem fogjuk azt hagyni, hogy a Győri ETO végképp eltűnjön a magyar futball süllyesztőjében.

Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy bárki, aki magára húzza a Győri ETO mezét, nem tesz meg mindent a győzelemért, nem hal meg az ETO-ért a pályán. És nem fogjuk tétlenül nézni a háttérben zajló történéseket sem, amikről senki nem akar minket tájékoztatni. Mivel egyéb eszköz nem maradt a kezünkben, füstökkel és hanggránátokkal próbáltuk felhívni a játékosok és a vezetők figyelmét, hogy valami nagyon nincs rendben. Az újságcikkek vandáloknak és hovatovább terroristáknak nevez minket, amikor mi senkit nem bántottunk, senkit nem fenyegettünk meg, csupán figyelemfelkeltés volt a célunk, mivel a kérdéseink a csapat részéről süket fülekre találtak.

Kikérjük tehát magunknak azon kijelentéseket, hogy vandálok vagyunk és ártunk a csapatnak. A csapatot mi támogattuk jóban és rosszban, mi álltunk ki mellette a csőd szélén is, gyűjtéseket szerveztünk, öltözőt festettünk, utaztunk és szurkoltunk. Akik ártanak a csapatnak, azokkal szemben mi határozottan fellépünk minden tőlünk telhető legális eszközzel. Hiszen ahogy tavaly is elmondtuk, „AZ ETO-ÉRT MINDENT, DE AZ ETO-T SEMMIÉRT!”

Győr, 2016. április 11.

A Győri ETO szervezett csoportjai”.

Edzőváltás a balhé közben

A kisalfold.hu hétfőn azt is írta, hogy Bekő Balázs lesz a győriek új vezetőedzője. Preszeller Tamást váltja a kispadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik