Foci

Kiesett a BL-ből a Manchester United, nyolcat gurított a Real

Az angol csapat kikapott Wolfsburgban a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó csoportfordulójában, az Európa Ligában vigasztalódhat. Cristiano Ronaldo négy, Karim Benzema három gólt lőtt a Malmőnek. Zlatan Ibrahimovic is betalált a győztes PSG-ben. Az Atlético Madrid megnyerte a csoportját, mint ahogyan a Manchester City is, a Juventust pedig korábbi csatára keserítette. Keddi eredmények.

A csoport

A Real Madrid már korábban bebiztosította első helyét a csoportban, Rafa Benítez fiai így tét nélkül léphettek pályára hazai pályán a svéd Malmö ellen. Lehet, hogy ez a tehermentesség eredményezte azt, hogy kiszakadt a madridi gólzsák: Cristiano Ronaldo négy, Karim Benzema három találattal vette ki a részét a 8-0-s sikerből. A portugál a csoportkör hat meccsén 11-szer talált a kapuba, ez rekord a BL-ben.

Ronaldo négy gólt szerzett egyhuzamban, itt a negyedik:

A másik meccsen a már biztos második PSG is hazai környezetben játszottak, ők 2-0-ra verték a Sahtar Donyecket, Zlatan Ibrahimovic pedig klubrekordot döntött, immár ő jegyzi a legtöbb párizsi gólt a nemzetközi kupákban.

Az ukránok a vereség ellenére a harmadik helyen zártak, azaz ők folytathatják az Európa Ligában.

Eredmények – A csoport, 6. forduló

Real Madrid (spanyol) – Malmö (svéd) 8-0 (3-0)
Gólszerzők: Benzema (12., 24., 74.), Ronaldo (39., 47., 50., 59.), Kovacic (70.)

PSG (francia) – Sahtar Donyeck (ukrán) 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Lucas (57.), Ibrahimovic (86.)

A csoport végeredménye: 1. Real Madrid 16 pont, 2. Paris Saint-Germain 13, 3. Sahtar Donyeck 3, 4. Malmö 3

B csoport

Ebben a négyesben még három csapat is a továbbjutást érő első két hely valamelyikére csatázott, így gyakorlatilag mindkét meccs amolyan hatpontos ütközetnek illett be. A Manchester United Wolfsburgba látogatott és ugyan korán vezetéshez jutottak az angolok, a németek még az első félóra letelte előtt fordítani tudtak.

Második játékrészben ment előre a United, kissé súlytalan volt támadásban a csapat, miközben De Geának kellett bravúrokat bemutatnia, hogy meccsben tartsa övéit. A hajrában egy öngólnak köszönhetően egyenlített ugyan a Manchester, de Naldo szinte azonnal visszavette a vezetést a Wolfsburgnak, 3-2-re nyertek a németek. A Wolfsburg története során először élte túl a csoportkört.

Naldo második gólja pecsételte meg végleg a United sorsát:

Közben a PSV Eindhoven hátrányból verte otthon a CSZKA Moszkvát ezzel pedig odaért a második helyre. A Manchester United csak a harmadik lett, így tavasszal már az Európa Ligában fog szerepelni – mondani sem kell, hogy ez hatalmas blama.

Eredmények – B csoport, 6. forduló

Wolfsburg (német) – Manchester United 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Naldo (13., 84.), Vieirinha (29.) illetve Martial (10.), Guilavogui (82. – öngól)

PSV Eindhoven (holland) – CSZKA Moszkva (orosz) 2-1 (0-0)
Gólszerzők: de Jong (78.), Propper (86.) illetve Dzagoev (76. – 11-esből)

A csoport végeredménye: 1. VfL Wolfsburg 12 pont, 2. PSV Eindhoven 10, 3. Manchester United 8, 4. CSZKA Moszkva 4

C csoport

Itt is eldőlt már korábban, hogy az Atlético Madrid és a Benfica lép tovább az egyenes kieséses szakaszba, már csak az volt a kérdés, kié lesz a csoport első helye. A Matracosok végül idegenben is begyűjtötték a három pontot, így ők zártak a kvartett élén.

Vietto találata csoportelsőséget ért az Atléticónak:

A harmadik, Európa Liga-indulást érő pozícióban az Asztana ellen otthon ikszelő Galatasaray zárt. Pedig a kazahok vezettek a mérkőzésen, de nem tudták megszerezni történelmük első BL-főtáblás győzelmét.

Eredmények – C csoport, 6. forduló

Benfica (portugál) – Atlético Madrid (spanyol) 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Mitroglou (75.) illetve Niguez (33.), Vietto (55.)

Galatasaray (török) – Asztana (kazah) 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Inan (64.) illetve Twumasi (62.)

A csoport végeredménye: 1. Atlético Madrid 13 pont, 2. Benfica 10, 3. Galatasaray 5, 4. Asztana 4

D csoport

Ebben a négyesben is elkeltek már korábban a továbbjutó helyek, ám a csoportelsőség még nyitott volt. Ha a Juventus kihúzta volna döntetlennel Sevillában, az már bőven elég lett volna az olaszoknak az elsőséghez, ám a Juve végül alulmaradt Spanyolországban, a klub korábbi játékosa, Fernando Llorente szerezte a találkozó egyetlen gólját.

Llorente korábbi klubját keserítette:

Közben a Manchester City fordulatos mérkőzésen verte hazai pályán 4-2-re a Borussia Mönchengladbachot (Raheem Sterling a hajrában egy perc alatt szerzett két gólt), ezzel pedig megelőzte a Juventust a tabellán. A németek is bosszankodhatnak, mivel a Sevilla a győzelmével megszerezte a harmadik helyet, míg a Mönchengladbach számára véget ért a szezonban a nemzetközi kupaszereplés.

A City fennállása során először nyerte meg a csoportját a BL-ben.

Eredmények – D csoport, 6. forduló

Sevilla (spanyol) – Juventus (olasz) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Llorente (65.)

Manchester City (angol) – Borussia Mönchengladbach (német) 4-2 (1-2)
Gólszerzők: Silva (16.), Sterling (80., 81.), Bony (85.) illetve Korb (19.), Raffael (43.)

A csoport végeredménye: 1. Manchester City 12 pont, 2. Juventus 11, 3. Sevilla 6, 4. Borussia Mönchengladbach 5

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik