Foci

Megvan a válogatott pótselejtezős ellenfele

A vasárnap délelőtti sorsoláson eldőlt, hogy Norvégiával méri össze erejét Bernd Storck együttese az Európa-bajnoki rájátszásban.

Norvégia szinte már a továbbjutást ünnepli, leírnak minket

Mint ismert, a magyar válogatott pótselejtezőre kényszerült, ugyanis nem sikerült legjobb harmadikként kvalifikálni a jövő nyári franciaországi kontinensviadalra.

A párharcokat vasárnap délelőtt sorsolták ki az UEFA nyoni székházában. A mieink kiemeltként várták az eseményt, így lehetséges ellenfeleink közé Írország, Norvégia, Szlovénia és Dánia tartozott.

Magyarország neve utolsóként került elő kalapjából, csak úgy, mint Norvégiáé, így a skandinávok ellen kell kiharcolni az Eb-részvételt.

Fontos, hogy az első mérkőzést játsszuk idegenben, és a visszavágót rendezik majd meg a Groupama Arénában.

A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először indulhatna nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.


A kiemeltek

A nem kiemeltek

11:40 – Élő közvetítésünknek ezzel vége, köszönjük, hogy velünk tartottak. Hajrá magyarok!

11:37 – Magyarország Norvégiával játszik a pótselejtezőben! A mieink a visszavágót játsszák majd itthon.

11:36 – Bosznia-Hercegovina-Írország a harmadik párharc.

11:35 – A svédek Dániával mérik össze erejüket. Nekünk maradt Írország vagy Norvégia.

11:33 – Ukrajna ellenfele Szlovénia lesz, így őket mi biztos nem kapjuk.

11:30 – A mieink mérlege a többi válogatottal szemben. Sorrendben: lejátszott meccsek száma, győzelem, vereség, lőtt gólok, kapott gólok.

11:29 – “Hogyan jutottak ide a csapatok?” – című videó a képernyőkön.

11:26 –Dominique Rocheteau korábbi francia válogatott labdarúgót szólítják a színpadra.

11:24 – Egy rövid összeállítást vetítenek az elmúlt húsz év pótselejtezőiről.

11:22 – Gianni Infantino, az UEFA főtitkára ecseteli a sorsolás menetét. Mindjárt kezdődik, már ne menjenek sehova!

11:18 – Az MLSZ képviselői is a helyszínen. Bernd Storck nem tudott utazni.

11:10 – Szlovénia 2000-ben szerepelt először Európa-bajnokságon, a pótselejtezőben épp Ukrajnát győzték le.

11:00 – A golyók már készen állnak.

Előzetes

Bernd Storck tanítványai a harmadik helyet csípték el az F csoportban, miután a románok győzte Feröeren, mi pedig kikaptunk a görögöktől a selejtező utolsó fordulójában.

Így is maradt ugyanakkor esélye a válogatottnak az egyenes ágú kijutásra. Ehhez annyi kellett, hogy Ukrajna ne verje meg Spanyolországot hétfőn, valamint hogy Izland vagy Lettország pontot szerezzenek Törökország illetve Kazahsztán ellen. Bár előbbi teljesült, a törökök meghiúsították álmunkat, így rájátszásra kényszerülünk.

Öröm az ürömben, hogy kiemeltként várjuk a vasárnapi sorsolást, és például Svédországot biztos elkerüljük. Ellenfeleink Norvégia, Dánia, Írország és Szlovénia lehet a november 12-14. és 15-17. közötti mérkőzéseken. Bővenn

A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először indulhatna nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik