Foci

Eb-selejtező: óriási segítséget kaptunk a spanyoloktól

Spanyolország 1-0-ra nyert Ukrajnában. A számtalan bravúrt bemutató David De Gea volt a találkozó hőse.

A magyar labdarúgó-válogatott még egy lépéssel közelebb került az Európa-bajnoki részvételhez. A mieink a hétfői játéknap előtt a legelőkelőbb helyen álltak a csoportharmadikok versenyében, erre a legnagyobb veszélyt az ukrán együttes jelentette.

Egyszerű volt a matek: ha Ukrajna nyer hazai pályán a tartalékosan felálló Spanyolország ellen, akkor kijut az Eb-re. Pörögtek is a hazaiak rendesen és a spanyolok is támadtak becsülettel, így egy izgalmas, nyíltsisakos mérkőzést láthattunk. A vendégek a 22. percben szereztek vezetést, az első első válogatott meccsén játszó Mario Gaspar bólintott a hálóba egy szép akció végén. Nem sokkal később megduplázhatta volna előnyét Spanyolország, de a századossá váló Fabregas büntetőjét védte az ukrán kapus.

Mario Gaspar győztes gólja:

A folytatásban mind a két csapat előtt adódtak lehetőségek, azonban a két hálóőr, Pyatov és De Gea is ihletett formában védett, mind a két oldalon több bravúrt is feljegyezhettünk. Az ukránok hiába dolgoztak ki több lehetőséget is, be voltak oltva góllövés ellen, a hajrára pedig egyre idegesebben játszottak. Nem is sikerült egyenlíteniük, 1-0-ra kikaptak, így készülhetnek a pótselejtezőre.

A csoportból Spanyolország mellett Szlovákia jutott még tovább, amely majdnem elszórakozta háromgólos előnyét Luxemburgban. Fehéroroszország és Macedónia gól nélküli döntetlent játszott egymással.

A magyar válogatott tehát közelebb került az Eb-részvételhez, a török együttes rondíthat még bele az összképbe, de szerencsére nem egyszerű a helyzetük. A keddi játéknapon Törökország hazai környezetben fogadja Izlandot, azon a meccsen nyerniük kellene, ráadásul Kazahsztánnak idegenben kellene legyőznie Lettországot még, hogy az jó legyen Arda Turanéknak.

Eredmények – Eb-selejtező, C csoport

Ukrajna – Spanyolország 0-1 (0-1)
Luxemburg – Szlovákia 2-4 (0-3)
Fehéroroszország – Macedónia 0-0

 

A csoport végeredménye: 1. (Eb-résztvevő) Spanyolország 27 pont, 2. (Eb-résztvevő) Szlovákia 22, 3. (pótselejtezős) Ukrajna 19, 4. Fehéroroszország 11, 5. Luxemburg 4, 6. Macedónia 4

FRISSÍTÉS

90+1. PERC: Eldöntik a meccset közben a szlovákok. Luxemburg-Szlovákia 2-4.

89. PERC: De Gea! Seleznyov lapos lövésére feküdt rá.

83. PERC: Egyre idegesebben játszanak a hazaiak.

71. PERC: Hajtanak becsülettel az ukránok, meg is vannak a hazai helyzetek, de vagy rosszak a lövések, vagy De Gea állja útjukat.

65. PERC: Luxemburg nagy hajrába kezdett, már csak egy gól a hátrányuk. Luxemburg-Szlovákia 2-3.

62. PERC: Közben szépített Luxemburg. Luexemburg-Szlovákia 1-3.

58. PERC: De Gea félelmetesen nagy bravúrt mutatott be, a felső sarokba tartó labdát ütötte ki szögletre. Az ukránok nem hisznek a szemüknek.

55. PERC: Gólt lőttek a spanyolok, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot, mert Nacho szabálytalankodott az akció közben. Előtte volt egy hatalmas Pyatov-bravúr.

51. PERC: Aktívabbak eddig az ukránok, most Yarmolenko találta el a kapufát egy cselsorozat után. De Gea rajta volt a lövésen.

46. PERC: Megy a második félidő, az ukránoknak mindössze 13 másodpercre volt szükségük, hogy helyzetbe kerüljenek, de mellé ment a lövés.

Félidei eredmények:
Ukrajna – Spanyolország 0-1
Luxemburg-Szlovákia 0-3
Fehéroroszország-Macedónia 0-0
Litvánia – Anglia 0-2 – ha az angolok nyernek, akkor a történelem során hatodik csapatként jutnak ki hibátlan mérleggel az Eb-re
Észtország-Svájc 0-0
San Marino-Szlovénia 0-0

45. PERC: Vége az első félidőnek. Az iramra nem lehet panasz, ráadásul nekünk az eredmény is kiváló. Hamarosan folytatjuk.

38. PERC: Az eddigiek alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a kapusokról szólhat ez az ukrán-spanyol, Pyatovnak és De Geának is több nagy védése volt már.

31. PERC: Miközben megy igen izgalmas az ukrán-spanyol csata, addig Luxemburgban eldőlni látszik a dolog, most gyors egymásutánban két gólt is lőtt Szlovákia. Luxemburg-Szlovákia 0-3.

24. PERC: Közben vezetést szereztek a szlovákok, Hamsik talált be a tizenhatoson belülről. Luxemburg-Szlovákia 0-1.

24. PERC: Már kettővel vezethetnének a spanyolok, de Fabregas kihagyott egy tizenegyest. Pontosabban Pyatov kapus védett óriásit!

22. PERC: Vezetnek a spanyolok! Thiago tökéletesen ívelte középre a labdát, az élete első felnőtt válogatott meccsét játszó Mario pedig a hálóba bólintott. Ukrajna-Spanyolország 0-1!

20. PERC: Luxemburgban továbbra is kiegyenlített játék folyik a pályán, viszonylag kevés helyzettel.

15. PERC: De Gea két hatalmas bravúrt is bemutatott, mind a kétszer lábbal hárította a közeli lövést.

10. PERC: A luxemburgi-szlovák meccsen egyelőre szép csendben csordogál a játék, mindössze egy kaput elkerülő lövés volt eddig, ami a hazaiakhoz köthető.

9. PERC: Fabregas került lövőhelyzetbe, de nem találta el a kaput sem, pedig a kapusnak nem sok esélye lett volna a védésre.

3. PERC: Nem kellett sokat várni az első nagy ukrán helyzetre, Rotan hagyott ki egy ziccert.

1. PERC: És már el is kezdődött az ukrán-spanyol és a luxemburgi-szlovák mérkőzés. Mi most erre a kettőre fogunk koncentrálni.

Kijevben már felcsendültek a himnuszok. Természetesen tele van az Olimpiai Stadion, komoly hangulatra van kilátás. Ez a spanyol kezdő: De Gea, Azpilicueta, San José, Etxeita, Nacho, Mario Gaspar, Thiago Alcántara, Fàbregas, Isco, Paco Alcácer, Nolito.

Előzetes: A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap befejezte a szereplését az Eb-selejtezők F jelű csoportjában, ahol a harmadik helyet szerezte meg. Az új rendszerben a legjobb csoportharmadik is automatikusan kijut a franciaországi tornára, ebben a versenyben pedig igen jó helyzetben van Magyarország, jelenleg ugyanis mi állunk kijutásra.

Még két csoportban leselkedik ránk potenciális veszély, hétfőn este a C jelű hatos küzdelmeit rendezik. Itt elsősorban Ukrajna a fő riválisunk, amely egy hazai, Spanyolország elleni győzelemmel megváltaná a jegyét Franciaországba. Még az is előfordulhat, hogy a szlovákok meccse miatt kell izgulnunk, ehhez az kell, hogy szomszédunk döntetlent játsszon Luxemburgban, az ukránok legyőzzék a spanyolokat (így övék lenne a második hely), Macedónia pedig nyerjen Fehéroroszországban, így előbbi együttes elmozdulna az utolsó helyről, ez pedig a szlovákoknak kedvezne, akik így 16 pontosak lennék a harmadik helyezettek rangsorában és megelőznének bennünket.

A keddi játéknapon majd az A csoportra, azon belül is a törökökre kell odafigyelni, de azzal még ráérünk foglalkozni. Akit esetleg érdekel a matek, az ITT elolvashatja, milyen forgatókönyv kedvez nekünk és melyik nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik