Foci

Kiesett az Újpest az első osztályból

UTE (Array)
UTE (Array)

Példátlan módon a lila-fehérek U17-es csapata kiesett a kiemelt első osztályból és magával rántotta az U21-eseket is.

A csakfoci.hu megkereste az Újpest FC-től gazdaságilag függetlenül, az UTE égisze alatt működő, mégis első sorban a felnőtt csapat utánpótlását bázisát biztosító szakosztály vezetőjét. Trakperger Árpád azt mondta, megítélésük szerint nem elsősorban szakmai kérdés a kiesés, hanem egy MLSZ-döntés is nagyban belejátszott abba.

“Az MLSZ a versenykiírást a szezon közepén, februárban megváltoztatta. Korábban mindig az U21, az idősebb korosztály eredményei befolyásolták a kiesést, most is így indultunk neki az idénynek. A szövetség jelezte, hogy 2014 októberének végéig véglegesíti az idei kiírást, de ez nem történt meg, aztán februárban tájékoztattak minket, hogy az egészet megfordították, és az U17-es csapat eredményei döntik el azt, hogy az átszervezést követően az U21 helyére lépő U19-es csapat melyik osztályban folytathatja. Ráadásul az egész ősz eredményeit törölték, nulla ponttal indult mindenki, holott mi a 9. helyről fordultunk, azaz a legtöbb pontot vittük volna tovább az alsóházba. Tudjuk, látjuk a hibákat, de azt elmondhatom, hogy az U21-re koncentráltunk elsősorban, amely a 6. lett a felsőházban. Nekünk elsősorban az a feladatunk, hogy játékosokat neveljünk, nem az eredmény a legfontosabb, de mindenképpen az a cél, hogy azonnal visszajussunk a kiemelt bajnokságba” – vázolta a kialakult helyzetet és annak okait Trakperger.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik