Foci

A kupában megy az Aston Villának

Aston Villa, Leicester City (aston villa, leicester city, )
Aston Villa, Leicester City (aston villa, leicester city, )

A birminghamiek 2-1-re legyőzték a Leicester Cityt és bejutottak a legjobb nyolc közé az FA-kupában.

Szombaton nevezték ki Tim Sherwoodot az Aston Villa labdarúgócsapatának élére, a menedzser pedig vasárnap pedig a lelátóról nézte övéit, amint az FA-kupa ötödik fordulójában a szintén élvonalbeli Leicester Cityt fogadták.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az első félidőre nem fogunk sokáig emlékezni, mind a két csapat gyengélkedett, így nem láthattunk túl sok helyzetet. A fordulást követően a Villa kezdett el jobban játszani, ennek pedig a 68. percben lett meg az eredménye, Bacuna talált be. A hajrában még a csereként beállt Sinclair is betalált, erre pedig nagy szüksége volt a hazai együttesnek, mivel a City is összehozott egy gólt, 2-1 lett a vége.

Az Aston Villa tehát ott lesz a negyeddöntőben, az majd csak később derül ki, mely csapat lesz az ellenfele.

Eredmény – FA-kupa, 5. forduló

Aston Villa – Leicester City 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Bacuna (68.), Sinclair (90.) illetve Kramaric (90+1.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik