Stadionépítő nagyhatalom lett Magyarország

Törökország és az idei vb-rendező Brazília előttünk jár, de a hazánkkal szomszédos országok egyetlen arénát sem húztak fel idén.

Szűk négy hónap leforgása alatt három vadonatúj, európai szinthez mérten is ultramodern stadiont adtak át hazánkban. A felcsúti Pancho Arénát a debreceni Nagyerdei Stadion követte, majd a vasárnap debütáló Groupama Aréna zárta a sort – egyelőre.

Mindhárom létesítmény alkalmas koncertek rendezésére is, melyek így nem csak a sportélet, de Magyarország kultúrális fejlődésének is nagy lökést adhatnak.

 Fotó: MTI

Szomszédos országaink közül egyikben sem épült fel 2014-ben új stadion. Míg Ukrajnában, Szlovéniában és Szerbiában nem is terveznek fejlesztéseket, úgy a szlovákiai Trnavában és Pozsonyban is új arénán dolgoznak, előbbit 2015-ben, utóbbit 2016-ban adhatják át.

Románia is próbálja tartani a lépést nyugattal, Aradon majd 18 ezer, Brassóban 23 ezer fős stadion épül, míg az új bukaresti Nemzeti Stadion immár három éve üzemel. Horvátországban egyedül a rijekai stadiont újítják fel, melynek átadása 2016-ra várható.

Azért még nem mi vagyunk a világ stadionépítő nagyhatalma, hisz vannak akik előttünk járnak. Így például a 2014-es labdarúgó-világbajnokságot rendező Brazília, mely a viadalra tizenkét új, vagy éppen felújított stadionnal készült.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Törökország is lepipált minket, hisz jelen pillanatban 17, azaz tizenhét arénán dolgoznak a kelet-európai országban. A franciák sem tétlenkednek, s bár idén még nem adtak át egyetlen létesítményt sem, Bordeaux, Lyon és Párizs mellett több kisváros is új stadiont épít, amiket az elkövetkezendő három évben mutathatnak be a nagyközönség számára.

Természetesen rengeteg stadionépítés veszi kezdetét és van folyamatban napjainkban is Nepáltól kezdve Oroszországon át egészen az Egyesült Államok területén, de a 2014-es évben Magyarország élmezőnyben jár ebben a tekintetben. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Marjai János/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.