Foci

Elmaradt a világszenzáció, Hollandia elődöntős

Látszólag könnyű feladatnak nézett elébe az Oranje, a Costa Rica-i válogatott azonban csak büntetőpárbajban maradt alul a négy évvel ezelőtti döntőssel szemben.

A nyilatkozatok alapján a holland alakulat nagyon jól tudta, hogy nem lesz sétagalopp a közép-amerikai gárda elleni találkozó.

Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően alakult a mérkőzés, az első játékrészben sokat birtkokolta a labdát Louis van Gaal alakulata, de igazán nagy helyzetig csak egyszer jutottak el, van Persie azonban kihagyta a ziccerét.

A második játékrész első felében tovább folytatódott a takikai harc a pályán, a hajrára azonban rákapcsolt Hollandia, s pár perc alatt két-három gólt is berámolhattak volna Costa Ricának, azonban szinte kihagyhatatlan helyzeteket sikerült kihagyniuk Robbenéknek, így 0-0-ról következhetett a kétszer 15 perces ráadás.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A rövid szünet után még egyértelműbbé vált, hogy Costa Rica büntetőkre játszik, Hollandia pedig pont ezt akarta elkerülni. 

Az első 15 perc nem hozott túl sok izgalmat, a második negyed óra azonban óriási tempóban zajlott, Sneijder kapufáig jutott, de Umana is megnyerhette volna a meccset hazája válogatottjának.

Nem született döntés a ziccerek ellenére sem, így következhetett a lutri, ahol már nem Cillessen, hanem Tim Krul védte a hollandok kapuját, ugyanis Louis van Gaal kapust cserélt az utolsó minutumban – mint később kiderült, helyesen tette.

Costa Rica kezdte a párharcot, s bár Borges belőtte a magáét, van Persie egyenlített, Ruiz kihagyta, a hollandok pedig nem hibáztak, ráadásul az ötödik körben Umana lövését is hárította Krul, így Hollandia jutott be a legjobb négy közé.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, negyeddöntő

Hollandia-Costa Rica 0-0 – büntetők után 4-3
Salvador, Arena Fonte Nova, 22.00 (Tv: M1). Vezeti: Irmatov (üzbég)

Hollandia: Cillessen (Krul, 121.) – Kuyt, De Vrij (Lens, 76.), Vlaar, Martins Indi (Huntelaar, 106.), Blind – Wijnaldum, Sneijder, Depay – Robben, Van Persie. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal

Costa Rica: K. Navas – G. González, Umana, Acosta, Gamboa (Myrie, 79.) – J. Díaz, Borges – Tejeda (Cubero, 97.), Ruiz, Bolanos – J. Campbell (Urena, 66.). Szövetségi kapitány: Jorge Pinto

Sárga lap: Martins Indi (64.), Huntelaar (111.) illetve Diaz (37.), Umana (52.), Gonzalez (81.), Acosta (107.)

BÜNTETŐPÁRBAJ

Umana kihagyja, Hollandia az elődöntőben!

Kuyt is berúgja, hajszálnyira a továbbjutástól Hollandia. 4-3.

Bolanos a jobb felsőbe tüzel, 3-3.

Sneijder is magabiztos, 3-2 a hollandoknak.

Gonzalez belövi, egyenlít a közép-amerikai csapat. 2-2.

Robben nem hibázik, előny a hollandoknál. 2-1.

Ruiz kihagyja, Krul véd! 1-1.

Van Persie az első lövő a hollandoknál, ő is belövi. 1-1.

Costa RIca kezdte a párbajt, Borges a kapu bal alsó sarkába gurít. 0-1.

HOSSZABBÍTÁS – 2. FÉLIDŐ

122. PERC: Vége, büntetőpárbaj dönt a továbbjutás sorsáról.

121. PERC: SLUSSZPOÉN! Cillessent lecseréli Louis van Gaal, Tim Krul védhet majd a tizenegyespárbajban.

120. PERC: KAPUFA! Sneijder másodszorra találja el a lécet, ezúttal a felső kapufán csattant a csavarása.

117. PERC: MIT HAGYOTT KI COSTA RICA! Urena cselezte magát lövőhelyzetbe, lapos kísérletét azonban Cillessen bravúrral hárította.

116. PERC: Bolanos szöglete után érintés nélkül az alapvonalon túl landol a laszti.

113. PERC: Bolanos cselezgetett parádésan a holland büntetőterületen belül, de lövésre már nem futotta a középpályástól.

111. PERC: Huntelaar ütközött keményen az ellenfél kapusával, a szünetben csereként beálló csatár pedig megkapja a megérdemelt sárga lapját.

109. PERC: Huntelaar talán először ért labdába Robben szögletét követően, de bólintása a kapu fölött elhagyta a játékteret.

107. PERC: Félelmetes, Acosta is besárgul, miután ő is Robbennek rúgott oda egyet.

106. PERC: Elkezdődött az utolsó 15 perc. Martins Indi helyén Huntelaar folytatja!

HOSSZABBÍTÁS – 1. FÉLIDŐ

105+2. PERC: Vége a “harmadik félidőnek”, rövid szünet után 0-0-ról folytatják a csapatok.

105. PERC: 2 perc a ráadás a hosszabbítás első félidejének végén.

104. PERC: Sneijder löbbölt a büntetőterületen belülre, de az átadás magas volt van Persie-nek.

102. PERC: Robben lépett el a szélen, de önző volt, lövése pedig lepattant a védőkről.

101. PERC: Ruiz maradt lenn a gyepen, lényegében nem volt komolyabb baja, csak az időt húzta a Costa Rica-i ász.

99. PERC: Van Persie-t sokadszorra állítja meg lesen az üzbég játékvezető.

97. PERC: Kihasználja utolsó cserelehetőségét is Jorge Luis Pinto, Tejeda hagyja el a pályát, a helyén Cubero folytatja a játékot.

96. PERC: A hosszabbítás harmadik holland szögletét könnyedén kibólintják a Costa Rica-i hátvédek.

95. PERC: Navas egy újabb holland szöglet után sérül meg, ápolni kell a Costa Rica-i hálóőrt.

94. PERC: Sneijder szöglete után Vlaar fejelt a hosszú sarok irányába, de Navas kiütötte a sarokból a labdát.

91. PERC: Hollandia kezdte a ráadást.

2. FÉLIDŐ:

94. PERC: Vége a rendes játékidőnek, hosszabbítás következik!

93. PERC: A vb legnagyobb kihagyott helyzetét láthatták a nézők! Egy laposan középre gurított labda három holland előtt is elsuhant, végül van Persie lőhetett, de lapos lövését a vonalon álló Costa Rica-i védő a felső lécre rúgta.

92. PERC: Ezúttal van Persie pörkölte rá a holland szabadrúgást, de Navas hárítani tudta a középre menő labdát.

90. PERC: Négy perc, ennyit tesz rá a játékvezető.

88. PERC: Sneijder tekert az ötösön belülre, ahol az érkező van Persie lyukat rúgott.

87. PERC: Három perc, plusz néminemű hosszabbítás van hátra, és továbbra sincs gól a meccsen.

84. PERC: Rákapcsoltak a hollandok, de az újabb Oranje helyzetnél ezúttal Navas hárította van Persie bombáját.

82. PERC: KAPUFA! Sneijder a 16-os sarkáról lőtt kapura egy szabadrúgást, a labda azonban a rövid kapufáról a mezőnybe vágódott.

81. PERC: Costa Rica ismét Robbenről kap sárga lapot, Gonzalez volt ezúttal a “bűnös”.

79. PERC Gamboát hordágyon kell levinni, Myrie váltja őt.

76. PERC: Cserére szánják el magukat a hollandok, Lens áll be De Vrij helyére.

75. PERC: Sneijder kanyarintott középre, ahol Vlaar tudott csúsztatni, de célt tévesztett.

74. PERC: Elképzelés nélkül játszanak a hollandok, könnyen lehet, hogy hosszabbításba torkollik az összecsapás.

70. PERC: Gamboa érkezett rosszul a gyepre egy fejelés után, ápolni kell a védőt.

68. PERC: Robben sprintelt el a jobb szélen majd kényszerítőzött van Persie-vel, de Tejeda még épp időben érkezett és szögletre vágta a labdát.

66. PERC: Cserél Costa Rica, Urena váltja Campbellt.

65. PERC: Ismét Bolanos tekert középre, most tudott is fejelni Gonzalez, de irányítani már nem tudta a bőrt.

64. PERC: Martins Indi lerántásért kap sárga lapot.

62. PERC: Bolanos szúrt kapura egy szabadrúgást jó 25 méterről, bár ne tette volna.

60. PERC: Egy formás Costa Rica-i ellenakció végén De Vrij az utolsó pillanatban tudott menteni a már épp lábát lövésre lendítő támadó elől.

58. PERC: Robben gyötörte be a labdát nagy nehezen a 16-oson belülre, ahol Kuyt elől kellett menteniük a Costa Rica-i bekkeknek.

56. PERC: A második holland szöglet sem okozott veszélyt a Costa Rica-i kapura.

53. PERC: Egy tetszetős szabadrúgás-variácó végén Sneijder tüzelt jócskán a kapu fölé.

52. PERC: Umana is besárgul Diaz után, a változatosság kedvéért ő is Robbent kaszálta el.

49. PERC: Továbbra sem nagy az iram, hatalmas taktikai csata folyik a játéktéren.

46. PERC: Folytatódik a meccs, nem volt csere a szünetben egyik oldalon sem.

1. FÉLIDŐ

45+1. PERC: Vége az első játékrésznek, 46 perc játék alatt nem esett gól az utolsó negyeddöntőben.

45. PERC: Egyetlen perc a ráadás.

42. PERC: Robben kiugratása van Persie-nek nagyon picit hosszú volt, persze Navas kiváló kijövetele is kellett a támadás meghiúsításához.

39. PERC: Sneijder szabadrúgását Navas paskolta a felső sarokból szögletre.

37. PERC: Diaz kapja a meccs első sárga lapját Robben buktatásáért.

34. PERC: Bolanos beadása ezúttal veszélyesebbre sikeredett, Borges fejelte középre a labdát, ahol egy társ ollózó mozdulattal próbálta kapura irányítani azt, de a védők kivágták a játékszert.

33. PERC: Bolanos szabadrúgását Cillessen húzta le magabiztosan.

32. PERC: Costa RIca továbbra is jól tartja magát, igaz a labdával kevésszer találkoznak, de a holland egyelőre tanácstalanok.

29. PERC: Kapusbravúr! De Vrij húzott el a bal szélen majd éles szögből lőtt, de Navas egy reflexmozdulattal kiütötte a játékszert.

25. PERC: Újabb ígéretes holland támadás végén Kuyt passzánál van Persie már lesen tartózkodott.

22. PERC: Helyzet! Kuyt beadását követően van Persie vehette át tisztán a labdát, de Navas hárítani tudott a közeli lövésnél, a kipattanót pedig Sneijder tűzte kapura, de Navas ismét a helyén volt.

20. PERC: Egy Costa Rica-i gyors ellentámadás végén Vlaarnak kellett tisztáznia a kapu elől.

18. PErC: A félpályánál gurigat az Oranje, idáig nincs ellenszerük a Costa Rica-i védelemmel szemben.

15. PERC: Negyed óra elteltével nem láthatott még komolyabb helyzetet a publikum.

12. PERC: Nem játszik alárendelt szerepet a Costa Rica-i válogatott, az első percekben bizonyították: nem véletlenül játszanak az elődöntőbe jutásért.

8. PERC: Robben tekerte középre a mérkőzés első szögletét, de nem okozott veszélyt.

7. PERC: Ahogyan az várható volt, többet van a laszti a hollandoknál, de jól zár az ellenfél védelme.

4. PERC: Óvatosan kezdtek a csapatok, egyelőrőe a mezőnyben jár a labda.

1. PERC: A közép-amerikai gárda kezdte a meccset.

Előzetes: Jorge Luis Pinto tanítványai a csoportküzdelmek során három korábbi világbajnokot, Uruguayt, Olaszországot és Angliát megelőzve veretlenül jutottak a legjobb 16 közé, majd a nyolcaddöntőben közel egy órát emberhátrányban futballozva büntetőkkel búcsúztatták Görögországot, ezzel történetük során először jutottak a legjobb nyolc közé.

 Érdekesség, hogy a kolumbiai tréner a szakma alapjait egy holland edzőtől, Rinus Michelstől “leste el”, aki az 1980-as években a német bajnokságban szereplő Köln csapatát irányította, miközben Pinto a város egyetemén tanult. 

“Azokban az években rengeteg időt töltöttem azzal, hogy néztem az edzéseit és beszélgettünk. Amikor éppen nem kellett órára mennem, rohantam a tréningekre és figyeltem, tanultam” – nyilatkozta Jorge Luis Pinto.

Amennyiben Costa Rica bejut az elődöntőbe, akkor 1930 után az első CONCACAF-zónából érkező együttes lehet a négy között, 84 évvel ezelőtt, az első világbajnokságon szereplő Egyesült Államokat követően.

A hollandok már a nyitókörben jelezték, hogy előzetesen kissé lesajnált csapatuk bizony komoly játékerőt képvisel, ugyanis 5-1-re ütötték ki a címvédő spanyolokat, majd az ausztrálokat és a chileieket is legyőzték, a nyolcaddöntőben pedig egygólos hátrányból az utolsó percekben fordítva diadalmaskodtak a mexikóiak felett.

Louis van Gaal együttesére különösen jellemző, hogy vert helyzetből is képes felállni, ugyanis ezen a tornán már háromszor fordított, ezzel beállította a németek 1970-es rekordját.

Nem számít könnyű mérkőzésre Arjen Robben, a hollandok szélsője:

“Azt gondolom, a torna előtt nem sokan tippeltek volna arra, hogy Costa Rica továbbjut majd csoportjából, de bebizonyították, hogy milyen erős csapatuk van. Nagyon kemény összecsapás lesz, de mindent megteszünk majd, hogy ott legyünk az elődöntőben.”

A narancsmezesek sorozatban másodszor, összességében ötödször juthatnak a legjobb négy közé, négy évvel ezelőtt, valamint 1974-ben és 1978-ban a döntőben szenvedtek vereséget, míg 1998-ban az elődöntő jelentette számukra a végállomást. Az Oranje két kulcsembere, Arjen Robben és Wesley Sneijder is egyaránt hat-hat világbajnoki góllal rendelkezik, így egyetlen találatra vannak az örökrangsorban élen álló Johnny Repptől.

A Hollandia- Costa Rica negyeddöntőt szombaton 22 órától rendezik Salvadorban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik