Az Olaszország-Uruguay mérkőzés szünetében Prandelli elkapta Mario Balotelli grabancát és figyelmeztette: “Ha nem változtatsz a viselkedéseden, le kell hogy cseréljelek!” Az utóbbi időben egyre kevésbé Super Mario az orra alatt motyogott valamit válaszként, ezért a szövetségi kapitány rövid úton elhallgattatta és Parolot küldte a pályára a második félidőben.
Ezen a találkozón veszítette el Cesare Prandelli végképp a türelmét, pedig mostanáig igen jól viselte a Balotelli által okozott megpróbáltatásokat. A kapitány először ösztönözni akarta Mariot azzal, hogy szóba hozta az esetleges cserét, akkor azonban úgy tervezte, hogy ad még 10 percet a 9-es mez viselőjének a bizonyításra. A csatár tiszteletlen reakciója láttán azonban Prandellinél elszakadt a cérna, és habozás nélkül lecserélte a “ghánai olaszt”.
A vereséget követően Gigi Buffon és Daniele De Rossi nyilatkozataiban is érezhető volt, hogy leginkább (de nem kizárólag!) Mario Balotellit hibáztatják a katasztrofális teljesítményért. Az öltözőben zajlott jelenet a legtöbb azzurrinál kiverte a biztosítékot, Balotelli ugyanis nem csak Prandellinél feszítette túl a húrt, hanem az Olasz Futballszövetség elnökségi tagjainál is, akiknek flegmán odavetette: “Bízzatok bennem és hagyjatok végre békén!”
Prandellinél ekkor telt be a pohár: “Fogd be a szádat!” – szólt oda nyomatékosan Balotellinek, akit azonnal lecserélt. Mario a meccs hátralévő részét teljesen egyedül töltötte, nem volt hajlandó szóba állni senkivel – igaz, senki nem is kereste a társaságát. Miután a mérkőzés véget ért, azonnal felszállt a csapat buszára fején a már-már védjegyévé váló óriás fejhallgatóval. Akkor sem volt hajlandó visszatérni az öltözőbe, amikor a többiek erre kifejezetten megkérték, ugyanis a visszavonulását fontolgató Pirlo szólni akart néhány szót a teljes válogatotthoz, de Balotelli ebben nem kívánt részt venni.
Az azzurrik mai hazaérkezésére is tartogatott még meglepetést a Milan játékosa: amikor a gépük földet ért a milánói reptéren, a teljes válogatott felszállt az őket váró buszra, hogy azzal jussanak a terminálba, Balotelli azonban már a géphez privát sofőrt rendelt, és Fannyval együtt azzal távozott, anélkül, hogy elköszönt volna a csapattársaitól.
Azok után, amiket az utóbbi napokban megengedett magának, sokan biztosra veszik, hogy bárki is legyen az új szövetségi kapitány, nem fog igényt tartani Balotelli játékára a válogatottban.