Foci

Egervári lemondott a történelmi vereség után

egervári sándor (egervári sándor, )
egervári sándor (egervári sándor, )

A hollandoktól pénteken elszenvedett 8-1-es vereség után Egervári Sándor lemondott a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A magyar nemzeti csapat eddigi története során még sosem kapott ki úgy hét góllal, hogy az ellenfél nyolcat lőtt volna. 1908-ban az angolok vertek minket 7-0-ra: hazai pályán fogadtuk a kor legszínvonalasabb technikáját és taktikáját képviselő szigetországi csapatot, így nem meglepő az akkori különbség.

1941-ben, Kölnben a németektől is hetet kaptunk, tétmeccsen pedig szintén 7-0 a negatív rekordunk, ám ez az eredmény még 1912-ből származik: akkor a stockholmi olimpián győztek le minket ilyen különbséggel az angolok.


Esélyünk sem volt
Fotó: MTI

A válogatott most szintén minusz héttel zárt a hollandok ellen, ám a különbség az, hogy Van Persiék nyolcat lőttek, így történelmi kudarc az amszterdami meccs.

A találkozó után Egervári Sándor azonnal be is nyújtotta lemondását.

A szakember a világbajnoki selejtezőmérkőzést követő sajtótájékoztatón közölte: a találkozó után jelezte Csányi Sándornak, a magyar szövetség (MLSZ) elnökének, illetve Vági Márton főtitkárnak, hogy a történelmi kudarc miatt távozik posztjáról.

A sajtótájékoztatón helyet foglaló Vági Márton főtitkár elmondta, elfogadták a lemondást és kedden az Andorra elleni vb-selejtezőn az eddigi pályaedző, Csábi József irányítja majd az együttest.

A sportvezető hozzátette: a válogatottnak nem sikerült a legutóbbi selejtezőkön úgy teljesítenie, ahogyan azt a közönség elvárja, ugyanakkor reméli, hogy a drukkerek ott lesznek majd kedden a Puskás Ferenc Stadionban Andorra ellen.
Magát a találkozót csak röviden értékelte Egervári: “A holland csapat ma minden tekintetben felülmúlt minket, kiválóan játszottak, mi azonban gyatra teljesítménnyel asszisztáltunk ehhez.”


Felállt az utolsó meccs előtt
Fotó: MTI

Mivel a románok és a törökök is nyertek pénteken, így a magyarok a csoport negyedik helyéről várják a selejtezősorozat keddi zárását. Matematikai esélye még maradt a magyar csapatnak a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, de ehhez Törökország nem nyerhet Hollandia, Románia pedig Észtország ellen, utóbbira pedig – az eddigi eredmények alapján – kicsi az esély. Ezzel kapcsolatban Egervári Sándor hozzátette, természetesen boldog lenne, ha a gárda kiharcolná a pótselejtezőt.

Egervári Sándort 2010. július 23-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, irányításával a magyar válogatott 34 mérkőzésen 17-szer győzött, 8-szor döntetlent ért el és 9-szer kikapott.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik