Egész Európa a szombati Bajnokok Ligája-döntőre készül, ahol a két német óriás, a Bayern München és a Borussia Dortmund csap majd össze.
A dortmundiak keretében utoljára szerepel majd Mario Götze, aki az idény végén távozik, éppen a bajorokhoz (37 millió euróért), általános meglepetésre. Bár már több mint egy hónapja bejelentették az átigazolást, még mindig nem tértek magukhoz a sárga-feketék hívei, de még a vezetőedző, Jürgen Klopp sem. Ezt ő maga nyilatkozta.
„Mintha infarktust kaptam volna. Egy nappal a Malaga elleni 3-2-es győzelmünk után mondta el Mario, hogy elhagy minket. Egy napom volt, hogy ünnepeljek, aztán jött valaki, és közölte: szálljak le a földre. Az edzőközpontunkban Michael Zorc, az általános igazgatónk úgy sétált, mintha élőhalott lenne. Kérdezte, akarok-e vele beszélgetni, mondtam neki, nem, mennem kell” – mondta a Guardiannak Klopp.
„Mikor hazaértem, már várt a feleségem, mert egy nagyon jó barátunk, egy remek színész, Wotan Wilke Mohring egyik premierjére voltunk hivatalosak, Essenbe. Mondtam neki, ez most nem fog összejönni. Képtelen vagyok beszélgetni, nem megyek sehová ma este. A Bayern azt mondta Mariónak, most vagy soha. Én azt mondtam neki, jövőre, két és három év múlva is mehetett volna, de ő úgy vélte, mennie kell” – így Klopp, aki elmondta, nehéz lesz pótolni Götzét, ezért jövőre egy kicsit máshogyan is fog majd játszani a csapat.
„Shinji Kagawa az egyik legjobb játékos a világon, erre 20 perceket kap a Manchester Unitedben. Ráadásul a bal szélen. Teljesen össze vagyok törve. Tényleg, sírni tudok, és szoktam is, hogy veszhet így el egy tehetség. Az ő helye a középpályán van, az egyik legjobb támadó középpályás, és jó orra van a góllövéshez is. De mint minden japán focistának, neki is jobban hangzik a Manchester Unitedben játszani, mint a Dortmundban. Mikor elment, 20 percen keresztül egymás karjaiban zokogtunk” – emlékezett Klopp, aki készülhet az újabb könnyes búcsúra.
Mindenesetre várhatóan játszik majd leendő csapata ellen Mario Götze a szombati, londoni fináléban.