Foci

Szlovákia 20 futballstadiont újít fel

A renoválás mellett Kassán új stadiont épít a következő tíz évben a szlovák állam, döntött a kormány szerdán.

Évente 4,5 millió eurót különítenek el az államkasszában a megvalósításra. Peter Kazimír pénzügyminiszter azt mondta, hogy a stadionfelújítások költségét az idén a más területeken elért megtakarításból fedezik.

“Remélem, a közvélemény méltányolni fogja, hogy a program elsősorban vidéki városokat érint” – nyilatkozta újságíróknak Kazimír. Hozzátette, hogy a szlovák futball támogatása hosszú ideig el volt hanyagolva.

A kormány szerint a klubokra a költségeknek legfeljebb a 10-15 százaléka hárul majd. A többi pénzt az állam és az önkormányzatok biztosítja 60:40 százalékos arányban.

A projekt keretében egyebek között Eperjesen, Nyitrán, Trencsénben, Besztercebányán, Dunaszerdahelyen, Léván, Privigyén, Alsókubinban, Tapolcsánban, Zólyomban, Aranyosmaróton és Rózsahegyen újítanak fel stadiont, Kassán pedig új aréna épül.

A kormány által most jóváhagyott program a hosszú évek óta viták tárgyát képező pozsonyi Slovan-stadion helyére tervezett Nemzeti Stadion felépítésével nem foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik