Foci

Óriási pofonba szaladt bele a Loki a Ligakupában

A Kecskemét könnyed, 4-0-ás győzelmet aratott a Debrecen fölött a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén.

A két csapat közül természetesen a Kecskemét számára bír nagyobb jelentőséggel a Ligakupa, mivel a lilák a Magyar Kupából kiestek, és a bajnokságban sem brillíroznak. Ellenben a Debrecen már 36 tétmérkőzés óta veretlen, vezeti a hazai pontvadászatot, és az MK-ban is a fináléért küzd.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a hazaiak letámadták a Lokit, aminek a 8. percben meg is lett az eredménye. Tököli vett át egy előre ívelt labdát a tizenhatoson belül, majd a védőjéről lefordulva a kapuba lőtt (1-0). A vezetés ellenére lendületben maradt a Kecskemét: a 30. percben Tököli előbb egy büntetőt értékesített, majd Litsinginek osztott ki egy gólpasszt (3-0).

A szünet után a haziak ráültek az eredményre, és a Debrecennek adták át a terepet, de a cívisvárosiak helyzetig sem nagyon jutottak. Ellenben a KTE mégegszer megrázta magát, és a csereként beállt Lencse is feliratkozott a gólszerzők közé (4-0).

Fölényes győzelmével a Kecskemét megnyugtató előnyből várhatja a jövő heti visszavágót, míg a Lokinak nagyon össze kell szednie magát, hogy esélye legyen a döntőbe jutásra. Nem mellesleg, ezzel a vereséggel véget ért a DVSC fantasztikus, 36 mérkőzés óta tartó veretlenségi szériája.

Eredmény – Ligakupa elődöntő, 1. mérkőzés
Kecskeméti TE-Debreceni VSC 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Tököli (8., 29.-büntetőből), Litsingi (44.), Lencse (74.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik