Halmosi Péter, a 31 éves védő-középpályás legutóbb 2009. november 14-én szerepelt legutóbb a válogatottban, Gentben, Belgium ellen. 3-0-ra kikaptunk, ez volt Erwin Koeman búcsúmeccse – és mostanáig Halmosi azt hitte, hogy az övé is.
– Nem számítottam a meghívóra, már csak azért sem, mert az utóbbi másfél évben, Gent óta egyetlen telefonhívást sem kaptam az MLSZ-ből, így természetesen Egervári Sándortól sem. De egyetlen pillanatig sem mondtam le a válogatottságról – ecsetelte érzéseit Halmosi.
– Sohasem palástolta a véleményét, talán ezért mellőzte Egervári mostanáig?
– Nem tudom… Az biztos, hogy a tavaszi emlékezetes nyilatkozatom, a Videoton elleni bajnoki meccset megelőzően, amikor arról beszéltem, hogy a fehérváriak kezdő tizenegye semmivel sem erősebb a miénknél, sokakat felidegesített. Volt, aki azt mondta, meg vagyok sértődve, amiért nem hívnak meg a válogatottba. Micsoda hülyeség, 2002 óta harmincszor szerepeltem a válogatottban, játszottam külföldön, két bajnokságot nyertem a Debrecennel, nekem nincs semmiféle hiányérzetem. Egyébként milyen érdekes, éppen aznap jelent meg a Képes Sport, amelyben azt nyilatkoztam, hogy nem számítok már a válogatottságra, amikor megcsörrent a telefonom…
– Külön érdekesség, hogy éppen az eltiltását töltötte, mert a Pécs elleni nyitómeccsen kiállították.
– Na, ez is megér egy misét. Két olyan szabálytalanságért kaptam sárgát – és a második után pirosat -, amelyért odakint, Angliában jó, ha sima szabadrúgás jár. De nem számít, az agresszivitásomról nem fogok lemondani, ennek köszönhettem az angliai karrieremet, és azt, hogy a nemzetközi porondon is megálltam a helyemet.
– Itthon miért nem működik az, ami Angliában igen?
– Más a játékosok és a bírók felfogása. Idehaza az megy, hogy tolom, kicsit hozzámérnek, és máris esek. És a bíró többnyire fúj. Berendezkedtünk a kamu faultokra. Angliában más a módi. És a magyar csapatok nemzetközi kupameccsein is.
– Könnyen hozzászokott ehhez a módihoz a Plymouth Argyle csapatánál, 2006-2007 táján?
– Először fél évre adott kölcsön a Loki, nem volt sok időm az akklimatizációra, öt-hat meccs alatt felvettem a ritmust. persze én már idehaza is jó értelemben véve agresszív játékos voltam, nem volt gond a mentalitásommal.
– Érez most elégtételt, hogy visszakerült a válogatottba?
– Igen, tagadhatatlan, hogy érzek. Érdekes egyébként, hogy 2002. február 12. óta, amikor Larnakában a csehek ellen bemutatkoztam a nemzeti tizenegyben, a Haladásból senki sem volt válogatott. Most bebizonyítottam, hogy mégiscsak lehet…
– Mit jelent önnek Szombathely?
– Mindent! Idevalósi vagyok, én már sehol máshol nem fogok futballozni, sem itthon, sem külföldön. pedig hívtak a Blackpooltól, játszhattam volna még egy-két meccset a Premier League-ben. De én maradtam, pedig az ügynököm, Vladan Filipovics letett elém egy komoly ajánlatot.
– Nem gondolt arra, hogy tulajdonosként is beszálljon a Haliba?
– Á, az nekem nem való. Nem tudnék alkalmazkodni a tulajdonostársakhoz. Még egy darabig futballozni akarok, aztán meg jöhet a civil élet. Van egy okos feleségem, egy szép kislányom, és most már egy kutyám is, egy amerikai bulldog. Ez a hobbim, talán majd kutyákat fogok tenyészteni.
– Azért teszem fel a kérdést, mert tudom, hogy nem sablonválaszt fog adni rá: javult valamit a magyar futball az elmúlt néhány évben?
– A bajnokság szintjén léptünk előbbre egy kicsit, amikor a Lokiban futballoztam, az volt az egyetlen, komoly háttérrel rendelkező klub Magyarországon. Manapság három, négy szilárd szakmai és anyagi alapokon nyugvó klub is van. Ez jó. Ami nem jó, hogy borzasztó könnyen NB I-es játékos lehet valakiből. Amikor én 18-20 éves voltam, meg kellett szenvedni ezért a privilégiumért. Manapság minden klub – tisztelet a kivételnek – igyekszik eladni a drágább, rutinosabb játékosait, és az ifistákat játszatja, akiknek nem kell komoly pénzt fizetni. A szegénység felhígulást hoz. De ez már egy mélyebb elemzést igénylő történet.
– Nem gond, hogy Egervári védőként számít önre? Hiszen a klubjában irányító, vagy baloldali középpályást játszik.
– Dehogy gond. ott játszom, ahol a csapatnak szüksége van rám.
– Várja már az augusztus 10-i, Izland elleni meccset?
– Egyelőre a pénteki, győri mérkőzést várom. Két vereség után ránk férne egy győzelem. Plusz Angliában azt is megtanultam, hogy mindig csak a következő meccs számít.
