Foci

Holland védőt tesztel a Lokival is összecsapó KTE

Alakul az Európa Liga-selejtezőre készülő Kecskeméti TE labdarúgócsapatának programja.

Múlt pénteken elkezdte a felkészülést az őszi szezonra a Monicomp Ligában 12. helyen, a kupában viszont az 1. helyen végzett kecskeméti együttes.

Szerdától már Mezőkövesden edzőtáborozik a keret, egészen szombatig – írja a kecskemetite.hu oldal. Az első felkészülési találkozót szombaton, 10 órakor játssza a KTE a Vasas ellen, egy hét múlva pedig a Debrecen lesz az ellenfél.

A csapat új próbajátékossal bővül, hiszen már Mezőkövesden is ott lesz Tomislav Sivic együttesében a holland Kelvin Maynard, aki korábban a portugál Sporting Olhanense és a holland Volendam gárdájában is játszott. A 24 éves, 180 centiméter magas védő suriname-i állampolgársággal is rendelkezik.

A Hajduk Splithez nagy valószínűséggel távozó Foxi mellett érkező is akadhat, csütörtökön aláírhatja szerződését Igor Pisanjuk, aki korábban a Ferencváros és a Szolnok játékosa volt. Még nem tudni, mi lesz a sorsa a hátvéd Mohl Dávidnak, kölcsönadásáról tárgyalnak a DVSC-vel a kecskeméti vezetők. A KTE-vel készül a tavaszt Zalaegerszegen töltő Simon Attila, rá elképzelhető, hogy számít majd a szerb tréner, így maradhat a hírös városban.

Az eddig ismert felkészülési találkozók:
június 18. szombat, 10.00: Vasas – KTE-Ereco
június 22. szerda, 18.00: DVSC – KTE-Ereco
június 25. szombat, 18.00: Siófok – KTE-Ereco
június 29. szerda, 18.00: KTE-Ereco – FK Losonc

A csapat első tétmeccse július 8-án lesz, amikor a Széktói-stadionban rendezik meg a Videoton elleni Szuperkupa-mérkőzést. Az Európa Liga sorsolását június 20-án, hétfőn rendezik Nyonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik