Sport

70 év alatt egyszer sem fordult elő hasonló a legrangosabb kézikupában

Férfi kézilabda bajnokok ligája negyeddöntős mezőny
Vasvári Tamás / MTI
Férfi kézilabda bajnokok ligája negyeddöntős mezőny
Vasvári Tamás / MTI
Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta.

A bajnoki címvédő Veszprém a Paris Saint-Germain, a Magyar Kupa-győztes Szeged pedig az Industria Kielce csapatát búcsúztatta a rájátszás első fordulójában, egyaránt egy győzelemmel és egy döntetlennel, ráadásul úgy, hogy a francia, illetve a lengyel együttes játszhatta hazai pályán a párharc visszavágóját.

A legjobb nyolc között a Veszprémre a német bajnok Füchse Berlin, a Szegedre pedig az ugyancsak német, BL-címvédő SC Magdeburg vár. Az első mérkőzéseket április 29-30-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

A Szeged még soha nem jutott be az elődöntőbe, a Veszprém már tíz alkalommal is, legutóbb 2022-ben. A BL-mezőny egyik legnagyobb költségvetésével dolgozó PSG a negyeddöntőről sorozatban másodszor, a négyes döntőről pedig harmadszor maradt le.

A negyeddöntő párosítása:

One Veszprém – Füchse Berlin (német)
OTP Bank-Pick Szeged – SC Magdeburg (német)
NBC Nantes (francia) – Barcelona (spanyol)
Sporting CP (portugál) – Aalborg HB (dán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik