Sport

„Ez szégyenletes és botrányos!” – rettentő dühös az ETO egykori klasszis kézilabdázója

Jure Makovec / AFP
Jure Makovec / AFP
Egész karrierjét egy nagy igazságtalanság kísérte, panaszkodott Jovanka Radicevic, a montenegrói kézilabda egyik nagy egyénisége, aki nagyon fájlalja, hogy hazájában soha nem választották meg az Év Sportolójának.

A 39 éves klasszis tavaly vonult vissza az aktív játéktól, pályafutása során olyan csapatokban játszhatott többek között, mint a Buducnost Podgorica, a Győri Audi ETO KC, a Vardar vagy a CSM Bucuresti.

A Buducnosttal 2006-ban és 2010-ben KEK-et nyert, míg 2013-ban a győriekkel a Bajnokok Ligájában is felért a csúcsra (három másik alkalommal – 2012, 2017, 2018 – pedig döntőt vívhatott a legrangosabb kupasorozatban.)

A montenegrói válogatottban közel 200 mérkőzésen jutott szóhoz, tagja volt a 2012-es olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok együttesnek.

Úgy véli, ez egy igazságtalanság, amely – állítása szerint – évek óta kísérti a karrierjét.

Sok embert bánt, hogy nyilvánosan és nyíltan kijelentem, hogy montenegrói vagyok. Valószínűleg egyeseknek nem tetszett, hogy Montenegró színeiben játszottam

– idézte Radicevicet a Sport1.ml portál.

Megjegyezte, hogy történelmi eredményeket és számos egyéni elismerést ért el, éppen emiatt nem rejtette véka alá csalódottságát és felháborodását.

„Ha valaki azt mondja neked, hogy van egy kézilabdázó, aki mindezeket a címeket megnyerte, többször is Európa és a világ legjobb szélsőjének, a Bajnokok Ligája történetének egyik legjobb góllövőjének választották, és a válogatottal is szinte mindent megnyert, de soha nem volt az Év sportolója Montenegróban, az szégyenletes. Botrányos!” – mondta.

Szerinte egy ilyen döntés okai nem sportjellegűek, bár neveket nem akart megemlíteni.

Ha megnézzük, hogy kik ülnek a bársonyszékekben és hoznak döntéseket, jobb, ha nem megyünk tovább. Világos, féltékenységről van szó

– vélte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik