Súlyos, 15 gólos vereséget szenvedett a Ferencváros női kézilabdacsapata az NB I szombati rangadóján, amelyen az Győri ETO 32-17-re elpáholta.
A mérkőzésen kisebb botrányok voltak, az egy dolog, hogy Fradi-szurkolók türelme elfogyott, és öt perccel a vége előtt egyszerűen kivonultak a csarnokból. Előtte viszont tettek arról, hogy legyen téma velük kapcsolatban, mert 19-10-es győri vezetésnél felmutattak a lelátón egy olyan drapériát, amin az állt:
Mi bőrszíntől, kortól, nemtől függetlenül minden győrit gyűlölünk.
Az ETO most reagált a történtekre, és a közösségi oldalán azt írta:
„Nem hagyhatjuk szó nélkül… A mi hitvallásunk a pályán és a pályán kívül is a sportszerűség, a tiszta játék és szurkolás.
A szombati meccsen történtek miatt az MKSZ hivatalból eljárást indít, klubunk pedig vizsgálja a további lépések lehetőségét.
A szövetség közleményben jelezte, hogy megindítja a fegyelmi eljárást.
„Az MKSZ elkötelezett a sportszerű játék és a sportág egészének sportszerűsége mellett, és elítél minden ezzel ellentétes esetet és minden más, jogszabályokba és jó erkölcsbe ütköző cselekedetet. A mostani történés kapcsán bővebb tájékoztatást a fegyelmi eljárás lefolytatását követően tud adni a szövetség” – olvasható.
A Magyar Kézilabda Szövetség Etikai- és Fegyelmi Bizottsága szeptemberben is kénytelen volt kemény döntést hozni, akkor a Mosonmagyaróvár–Győri ETO bajnokin a hazai szurkolótábor részéről rasszista és emberi méltóságukban mélyen sértő atrocitások érték az ETO játékosait. Akkor az MKSZ mosonmagyaróváriakat 400 ezer forint pénzbüntetésre és szektorbezárásra ítélte.

