Szilágyi Áron: Kíváncsi vagyok, van-e visszaút ebből a helyzetből

A műtétje miatt lehet, hogy a teljes idényt ki kell hagynia, de nagyon motiváltan vág bele a rehabilitációba.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron szeptember elején műtéten esett át, mivel több éve krónikus gyulladással küzdött az Achilles-ín csontos tapadásánál.

A Nemzeti Sportnak nyilatkozva a klasszis kardvívó azt mondta, végleges megoldást szeretett volna a sérülésére, ezért döntött a műtét mellett, és az orvosok szerint öt-hat hónapot vesz igénybe a felépülése, így az is előfordulhat, hogy a teljes szezont ki kell hagynia.

Kíváncsi vagyok, van-e visszaút ebből a helyzetből, és ha igen, mekkora küzdelem kell hozzá. Nagyon motivált vagyok, projektszerűen, feladatként fogom fel – magam sem tudom még, mit kell letennem az asztalra ahhoz, hogy ezt sikerrel teljesítsem, de azt igen, hogy türelmesnek kell lennem

– mondta Szilágyi, aki egyértelműen a visszatérésre készül, és a lelki szemei előtt karddal a kezében látja magát a páston.

Párizsban az egyéni versenye rosszul sikerült, mivel első meccsén kikapott a kanadai Fares Arfa ellen, erről Szilágyi azt mondta, szeretné elfelejteni az élményt, és ebben segít neki, hogy sok időt tölt a családjával.

A csapatversenyben elért második hely révén egy ezüsttel gyarapodott az olimpiai éremkollekciója, és kissé sajnálja, hogy nem tud ott lenni a többiek között, amikor ünneplik őket a szurkolók.

„Szépen csillog ez az ezüst, én legalábbis sikerként nyugtáztam a szereplésünket. Szerintem abból a versenyből kihoztuk a maximumot, sőt, talán még annál is többet: az örök rivális olaszokat magabiztosan vertük meg a negyeddöntőben, aztán Irán ellen nyolctusos hátrányból álltunk fel, Dél-Koreával pedig szoros mérkőzést vívtunk a fináléban. Szerintem ez vállalható teljesítmény, ha nem több annál”.