Baseball helyett a rudat választotta, az ellenfeleit annyival túlugorja, hogy csak tapsolni tudnak

Augusztus 25-én Armand Duplantis feszült tekintettel markolta a rudat, amivel 626 centiméteres magasságba akart emelkedni. A többiek már kicsekkoltak a lengyelországi, chorzówi Gyémánt Liga-versenyből, a svéd atléta 6 méterrel is (amit szokatlan ezúttal módon hárman teljesítettek, de ő elsőre) megnyerte a Silesia Grand Prix-t.

De Duplantis régóta nem az ellenfeleivel versenyez.

2024-ben már háromszor döntötte meg a saját világrekordját: áprilisban a Gyémánt Liga kínai állomásán, a lengyelországi verseny előtt pedig mindössze három héttel, a párizsi olimpián. Ugyan csak 24 éves, a világklasszis mégis elmondhatja magáról, hogy tízszer javította meg az aktuális világcsúcsot. Chorzówban elsőre még leverte a 626-ra tett lécet, a második próbálkozással azonban nem hibázott.

Az ilyen egyeduralom rendkívül ritka az élsportban. Természetesen vannak kimagasló teljesítményeket összehozó extraklasszisok, de olyat ritkán látni, hogy tulajdonképpen egy külön versenyszámot kapjon egyetlen versenyző – márpedig Duplantisszal ez történik. Miután 6 méter felett lényegében senki se tudja tartani a svéddel a tempót (a hatméteresek klubjában eleve csak 29-en vannak, de 608 centiméter fölé csupán az immáron 60 éves legenda, Szerhij Bubka és a londoni olimpia bajnoka, a francia Renaud Lavillenie jutott, utóbbi is kizárólag fedett pályán, ahol 616 centivel volt világcsúcstartó, míg odakint 605 cm volt a legjobbja), beállíttatja a lécet a neki tetsző magasságba, és még ugrik. Ilyenkor már senki sincs versenyben, kizárólag az ő próbálkozásait nézi mindenki tátott szájjal.

Olyan ez, mintha Usain Boltnak annak idején még lett volna egy külön sprintszáma, ahol a világcsúcsát próbálja megdönteni, vagy ha Stephen Curry minden meccs után még a közönség előtt dobálná a triplákat, amíg el nem ront egyet. Ez a ráadás, az örömjáték.

Persze meg is dolgozott érte. Armand Duplantis egész gyerekkorában arra készült, hogy nagyot alkosson. Édesapja, Greg Duplantis is rúdugró volt, mégsem volt egyértelmű, hogy a harmadik, legkisebb fiából is az lesz. Édesanyja, Helena Hedlund ugyanis hétpróbázott és röplabdázott is. A sportos család azonban a rúdugrásra fókuszált, a házuk kertjében is ezt gyakorolták a srácok. A másik két fiú sem volt ügyetlen (Andreas 542 centiméterig jutott, és az ifjúsági vb-n is indult), de Armand egészen más szintet ért el, míg a másik bátyja, Antoine baseball-játékos lett. Nem sokon múlt, hogy ő is így döntsön.

12 éves korában ugyanis választania kellett: marad a rúdugrásnál, amelyben nagy jövőt jósoltak neki, vagy a szintén imádott baseballt választja. A Louisianában felnövő fiúnak nem volt egyértelmű a döntés, de végül nem az Egyesült Államok legnépszerűbb sportja mellett tette le a voksát. Ma már tudjuk, hogy az atlétikával jól döntött.

Elképesztően hamar berobbant,

• a 2015-ös ifjúsági atlétikai világbajnokságon aranyérmet nyert,
• 2018-ban, 19 évesen az Európa-bajnokságon 605 centiméterrel lett első, ami korosztályos világrekord (egyúttal beállította az évtized meghatározó rúdugrójának, Lavillenie-nek a legjobbját a szabadtéri versenyeken),
• majd egy évvel később, a felnőtt vb-n a győztes Sam Kendricksszel azonos 597 centiméteres eredményével második lett.

Chris Mills, a Portsmouth-i Egyetem biomechanikában jártas vezető oktatója a The Athleticnek így magyarázta sikereinek titkát:

Egy jó ugráshoz a folyamat minden elemét mesterien kell végrehajtani, ő pedig nem csak egy fázisban remekel. Egy gyors nekifutás kulcsfontosságú, mivel végeredményben ez dönti el, milyen magasan tudja fogni a rudat a levegőben. Minél magasabb ez a fogás, annál magasabbra tud ugrani. Mondóé az egyik leggyorsabb futósebesség, ezért nagyon magasra is tud ugrani.

Nem csak a szemtesztek bizonyítják a tempóját, egy 2018-es futam során, alig 19 évesen 10,57 másodperc alatt futotta a száz métert. Szeptemberben meg is mérkőzik a 400 méteres gátfutás olimpiai bajnokával, a norvég Karsten Warholmmal százon.

A párizsi olimpián ezüstérmet nyerő, 606 centiméteres legjobb eredménnyel büszkélkedő amerikai Kendricks azt mondta róla, hogy „Duplantis a leggyorsabb rúdugró, mintha Isten tolná hátulról”. Ez azonban csak az egyik összetevő a sikereiben. Mondo másik nagy erénye saját bevallása szerint, hogy jól reagál a rúd mozgására a levegőben. A futás mellett a másik kulcsfontosságú pillanat ugyanis az, amikor a kis mélyedésbe helyezi a rudat, ami ekkor még egy kicsit lejjebb csúszik, ezalatt pedig fogást kell találni rajta.

„Minden a ritmuson múlik. A fejemben van, már futás közben érzem, ha sikerül elkapni. Miután a rúd hozzáér a doboz falához, már csak reagálok rá. Az emelkedés sok technikát és időzítést igényel, de sok fizikai erőt is. Megpróbálok olyan gyorsan fejjel lefelé kerülni, amilyen gyorsan csak tudok, és párhuzamos lenni a rúddal. Ekkor vagy a legmagasabb a levegőben” – magyarázta technikáját Duplantis egy áprilisi podcastban.

Ugyanerre a megállapításra jutott Mills is: „Az időzítése, valamint a képessége, hogy a rúdról származó energiát átadja önmagának, olyan magasságokba repíti őt, amilyeneket más sportoló még soha nem ért el.”

Legutóbb 2019-ben tudta bárki legyőzni, abban az évben az amerikai bajnokságban, a Gyémánt Ligában és a világbajnokságon is második lett. Ez akkora motivációt adott a számára, hogy egy évvel később 13 centiméterrel javította meg az addig 605 centis egyéni csúcsát. Azóta pedig csak pakolja rá a centimétereket a legjobbjára.

Sokakban fölmerülhet a kérdés, ha ennyire jól megy neki az ugrás, miért mindig csak plusz egy centimétert javít a világcsúcson. A válasz pedig az, hogy nemcsak a futása gyors Duplantisnak, hanem az észjárása is. Az őt szponzoráló Puma ugyanis minden világcsúcs után bónuszt fizet, a Fox Sports cikke szerint valahol 30 és 100 ezer dollár közötti értékben, míg a Forbes tudni véli, hogy ezeknek külön versenyeken kell történniük. Ezen felül a versenyek is külön díjazzák a világrekordokat, a lengyelországi Gyémánt Liga-csúcsdöntés például 50 ezer dollárt ért. És persze a közönség is hálás a sorra érkező rekordokért, hiszen így többen tapasztalhatják meg a csúcsdöntést.

Persze nem újdonság, amit Duplantis csinál, láttunk már olyat a sportágban, hogy valaki centiméterenként döntögeti rekordot. Bubka harmincöt alkalommal állított fel új világcsúcsot 1984 és 1994 között. Ebből tizenhetet szabadtéren, tizennyolcat fedett pályán. Az ukrán legendát viszont már az olimpiai aranyak tekintetében is legyőzte Duplantis, hiszen Bubka csak Szöulban lépett a dobogó legfelső fokára (Barcelonában nagy esélyesként sikeres ugrás nélkül zárt), míg napjaink sztárja már Tokióban (602 centivel), majd három évvel később Párizsban is győzött, a 625 centiméteres világcsúccsal.

Ennek ellenére egyáltalán nem unalmas, amikor a svéd már behúzta aktuális aranyérmét, és elkezdi a különszámot. Aki látta már a Mondo-show-t, pontosan tudja, milyen remek hangulatot csinál. Fülig érő szájjal integet, tapsra biztatja a közönséget, amivel a kívánt ritmust is segíti. Utána fogja magát, ugrik egy eszelőset, majd akkora energiával fut a lelátóhoz ünnepelni, hogy az ember azt gondolná, soha nem fárad el.

A lécet is szándékosan veri le néha, hogy meglegyen a műsor, de mindenki tudja, hogy úgyis megcsinálja

– hallottam már több sportrajongótól, ami ugyan költői túlzásnak tetszik, de az biztos, hogy nem fölfelé szokta leverni a lécet, hanem már zuhanás közben.

Hiába nincsenek kihívói, nem szállt Duplantis fejébe a dicsőség, az ellenfeleiről mindig tisztelettel beszél, az eredményeinek ünneplése közben is inkább csak önfeledt örömöt lehet érezni. Az se lehet véletlen, hogy amikor már a csúcsdöntési kísérleteihez ugrik, a döntősök sokszor mellette vannak, szurkolnak neki, biztatják. A párizsi olimpián egészen megható volt, ahogy Kendricks karmesterként irányította a közönséget, mielőtt a svéd nekiiramodott, hogy az olimpián is rekordot döntsön.

A legfőbb gondja a profikhoz illő étkezési szokások kialakítása volt, mivel utálta a zöldségeket, de miután ebben is sikerült megfelelő szintre jutni, a svéd nyelv csiszolásával foglalkozott. Az Egyesült Államokban nőtt fel, apja amerikai, az édesanyja svéd, és otthon alapvetően angolul beszéltek, a svédet a nagyszülőkkel gyakorolhatta nyaranta, ma viszont már nemcsak angolul, hanem svédül is tud interjút adni. Azt egyébként 2015-ben döntötték el, hogy kettős állampolgárként svéd színekben versenyez majd, miután a svédek edzője Duplantis apját is meghívta a felkészítő csapatba.

A sztárallűrök, beszólások, nagy egóról árulkodó gesztusok elmaradnak, de időnként megvillantja, hogy nem egy unalmas figura – Párizsban nagy sikert aratott az extra felszerelések nélkül lövő Yusuf Dikec, aki zsebre dugott kézzel lett ezüstérmes, Duplantis pedig az elsők között volt, aki őt utánozta ünneplés közben, ebből pedig trend lett.

Mivel a riválisok a közelében sincsenek, nekünk sincs más dolgunk, mint azzal a lelkesedéssel figyelni a teljesítményét, ahogy az ellenfelei teszik. Nem biztos ugyanis, hogy látunk még hozzá fogható rúdugrót.