Élő Sport

A férfi pólócsapat ötméteresekkel bukta el a bronzmeccset

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A férfi vízilabda-válogatott ötméteresekkel kapott ki a párizsi olimpia bronzmeccsén.

A mérkőzés első perceiben nem voltak kimondottan fegyelmezettek a csapatok, 1-1 után kész káosz volt a medencében. Kapkodtak a pólósok, rossz helyzeteket vállaltak el és védekezésben többször kihagyott a koncentráció is. Végül úgy tűnt, 2-2-vel zárul a negyed, ám szó szerint az utolsó másodpercben egy balról túloldalra ívelt labdából előnybe kerültek az amerikaiak.

Az igazi mélypont a második negyed eleje volt, amikor gyenge kezdésnél elcseréltük magunkat, így támadás helyett emberhátrányos gólt kaptunk. Manhercz Krisztián szerencsére azonnal bebombázott távolról egy szépítő gólt, így nem tudott meglógni az ellenfél, viszont a potenciális fordulópontnál Varga Dénes a kapufára bombázta ötméteresét. Nagyszünetben így 4-3 volt oda.

Kovács Tamás / MTI Zalánki Gergõ (j) és az amerikai Luca Cupido.

Végre jól kezdtünk harmadik nekifutásra, Vigvári Vince elhozta a labdát, majd Zalánki Gergő extra passzából Varga egyenlített, sőt Vigvári remek pattintásával először vezettünk is. Az előnyből sajnos percek alatt hátrány lett, előbb Johnny Hooper csavart centerből egy szép gólt, majd Irving lepte meg a magyarokat azzal, hogy távolról kapura lőtt. Eddig ugyanis a kapu előterébe próbálták ejtegetni a labdát.

Az utolsó negyednek így 6-5-ös hátránnyal vágtunk neki, de egy kiváló 3-0-s sorozattal előnybe kerültünk, ekkor még minden úgy nézett ki, hogy rendben lesz. Egy időkérés után azonban mégis egyenlített az USA, a hajrában pedig három lövésünk sem talált a kapuba, így jöhettek az ötméteresek. Ebben viszont sajnos egy pillanatig sem volt kérdéses a végeredmény. Varga és Zalánki kapufát talált, Vigvári lövését pedig megfogta a kapus, azonban az amerikaiak mindegyik lövése bement, kivételesen Vogel Soma nem védett büntetőt.

Kovács Tamás / MTI Vámos támadásban és védekezésben is nagyot melózott.

A magyar pólócsapat így érem nélkül maradt és negyedik helyen zárta az olimpiát.

8-11

Bowen is bebombázta a büntetőjét. Zalánki kapufát dobott, kikaptunk.

8-10

Vigvári lövését fogta Weinberg.

8-10

Irving kíméletlenül bombázott középre, a lécről pattant kapuba.

8-9

Varga Dénes ezt is a lécre bombázta. Weinbergnek nem volt hozzá köze.

8-9

Daube a bal alsóba lőtte az első büntetőt.

8-8, ötméteresek jönnek!

Képtelen volt betuszkolni a magyar pólócsapat a kilencediket, pedig volt rá három lövés is. A túloldalon csak egy akció volt, de a centerezést Vogel elhozta. Nincs más hátra, ötméteresek döntenek.

8-8

És újra egyenlő. Most Daube keze sült el emberelőnyben, mert korábban Zalánki nem engedte lőni Cupidót centerben. Már két perc sincs hátra a meccsből.

8-7

Időt kértek az amerikaiak, majd azonnal kiszórták Feketét, aki ráadásul végleg ki is állt így a meccsből. Alex Bowenre jött ki a játék, nagyjából 4-5 méterről dobott gólt.

8-6

Hohó, már kettővel megyünk! Két rossz bejátszási kísérlet után újabb fórt használtunk ki, ezúttal Angyal dobott gólt.

7-6

Vezetünk újra! Emberelőnyből lőttük, Zalánki hajította a jobb alsó sarokba a labdát!

6-6

Elhozták az amerikaiak a labdát, de Vogel védett, majd a túloldalon Nagy Ádám gyönyörű ejtéssel egalizált!

5-6

Hiába Varga Zsolt időkérése, nem sikerült gólt dobni. Pedig Vogel Soma dupla védése jó alap lett volna, de rossz lövésekből nem lőhettünk már gólt. Egy negyed maradt.

5-6

Vámos és Zalánki lövése elakadt a blokkban és a kapusban, utána viszont Irving húzott egy váratlant és ütemtelenül pattintott messziről egy gólt.

5-5

Oda az előny, az amerikaiak két rossz passz miatt is elszúrtak egy-egy támadást, de mi sem jeleskedtünk a befejezésekkel és Hooper centerből csavart egy szép gólt.

5-4

És már vezetünk is, a meccsen először! Vigvári pattintása talált utat a felső sarokba!

4-4

Ó, micsoda kezdés! Vigvári elhozta a labdát, a támadásból pedig gól lett, Zalánki passzából Varga remekül lőtt a kapuba!

3-4

Ez már tényleg hihetetlen… Emberelőnybe kerültek az amerikaiak, időt is kért az edzőjük, ennek ellenére Vámos lelopott egy gyenge passzt. Zalánki megúszott, de víz alá nyomták, ám a megítélt büntetőt Varga a felső lécre bombázta! Ez ma nem biztos, hogy belefér… Szerencsére Vogel és a blokk is a helyén volt, így aztán nem esett több gól nagyszünetig.

3-4

Huhh, végre valami! Újabb rossz lövés durrant mindkét kapu előtt, majd Manhercz bődületesen nagy gólt lőtt átlövésből.

2-4

Azt inkább nem idézzük, mit lehetett leolvasni Vigvári szájáról, de érezni érezzük. Történt ugyanis, hogy újabb rossz akciók után Vigvári túl hamar úszott be, még nem jött le a pályáról Varga, vagyis elcseréltük magunkat! A kapitális hiba miatt emberhátrányba kerültünk, ekkor lehetett leolvasni Vigvári szájáról azt a bizonyos szót, amit olvasóink fantáziájára bízunk. Sajnos a fórt ki is használták az amerikaiak azonnal.

2-3

Hooper elhozta a labdát és bár Angyalt kiküldték, Molnár szép blokkal tartotta háromnál az ellenfelünket. Nagyobb baj, hogy utána négy lövésünkből egy sem ment be, Weinberg háromszor is védet…

2-3

Ilyen nincs, még pont behúztak egy gólt! Teljesen kisodródtak már az amerikaiak a szélre, zárta a szöget Vogel és egy védő is. Mégis áthullott a labda a túloldalra és Ben Hallock bepaskolta a hálóba. Pedig ott voltunk a nyakán, ezért nagy kár…

2-2

Max Irving brilliánsan fordult be, de gyatra ejtési kísérletét Vogel vigyorogva szedte le könnyedén. Nem jutottunk érvényes lövésig, majd az amerikai helyzetből se lett semmi. Hárai a kapunak háttal csavart volna a kapuba, de hasba lőtte Weinberget. Káosz alakult ki a vízben, mindenki kapkodva rohant előre, végül az emberelőnyünket Varga Dénes használta ki.

1-2

Ejj, de kár ezért ! Vogel nagyot védett, de a kipattanóra tökéletesen robbant Chase William Dodd és közvetlen közelről a kapusunk hóna alatt hálóba lőtt.

1-1

Mi is éltünk a fórral, nálunk Zalánki talált be kicsit jobbról, de a kapuval szemben.

Olvasói sztorik