Hazazavarták az úszót, aki szexuális zaklatásról és embertelen bánásmódról beszélt

Az Eiffel-torony jogosulatlan látogatása miatt két brazil úszó pórul járt: Ana Carolina Vieirát kizárták hazája olimpiai küldöttségéből, míg Gabriel Santos figyelmeztetésben részesült. Az ok egyszerű: mindketten az Brazil Olimpiai Bizottság engedélye nélkül hagyták el az olimpiai falut.

Brazil sajtóértesülések szerint a pár együtt járt az Eiffel-toronyban, és fotókat tettek közzé a közösségi oldalakon, ez pedig kiborította a bilit.

Az olimpiai bizottság a sportág technikai bizottságával és a brazil vízisport-szövetség tagjaival egyetértésben úgy döntött, hogy megbünteti a két sportolót

– olvasható a közleményben.

„Nem szórakozásból vagy nyaralásból vagyunk itt, hanem azért, hogy Brazíliáért versenyezzük. Tartozunk annak a több mint 200 millió adófizetőnek, akik értünk dolgoznak” – mondta Gustavo Otsuka brazil úszócsapat vezetője.

A történet azonban itt nem ért véget, Ana Carolina Viera ugyanis ezt követően nekiment a brazil sportvezetésnek, mondván, ő engedélyt kért volna, de nem volt kitől.

Nem tudtam beszélni senkivel. Hát hogyan lépjek kapcsolatba bárkivel is, ha arra sem reagáltak, amikor panaszt tettem a csapaton belüli zaklatással kapcsolatban?

A brazil a közösségi médiában nem részletezte, hogyan és mikor történt a zaklatás, csupán annyit tett hozzá, hogy ügyvédi segítséggel minden részletet elárul.

Ezek után azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette, a kirúgása olyan tempóban történt, hogy a vezetők nem engedték meg, hogy kapcsolatba lépjen az anyjával, vizet szerezzen és bepakolja a csomagjait.

A szövetség erre válaszul újabb közleményt adott ki, amelyben tagadta a vádakat.

„Amikor Ana Carolina Vieira úszó távozott a küldöttségből, a Brazil Olimpiai Bizottság tevékenységét szokás szerint a sportoló iránti tisztelet, odafigyelés és törődés vezérelt. Vieirát a párizsi brazil küldöttség biztonsági tisztje és Safe Sport vezetője kísérte, akik támogatást nyújtottak. A sportoló beszélt édesanyjával, a küldöttség pszichológusával, összepakolta a csomagjait, és korlátlanul hozzáfért élelemhez és folyadékhoz, mielőtt a repülőtérre indult volna.”