A XVII. kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban az egyik épületrész tetejét cserélik, ami miatt a diákoknak néhány hétig később kezdődik a tanítás, viszont akár fél 6-ig is bent kell lenniük cserébe, írja a Telex.
Úgy tudják, a felújítás alatti napokban reggel 7-től kezdődnek a munkálatok, ezért ebben az idősávban nem lehet senki az épületben. Az iskola ideiglenes csengetési rendet vezetett be, ami szerint az első óra 10-kor kezdődik, a hatodik órának 15 órakor lesz vége, a kilencedik óra pedig 17:30-ig fog tartani.
A lap megkereste az iskolát és a Kelet-Pesti Tankerületi Központot, többek között azt is megkérdezték, hogy miért nem a téli szünetben zajlott a felújítás. A tankerület erre azt válaszolta, hogy „az új nyílászárókat késlekedve gyártották le, ennek következtében több munkafolyamat csúszik. A vállalkozó ezért nem tudott még hozzálátni a tető felújításához.” Az iskola szerint „minden körülményt mérlegelve ez a megoldás látszott a leginkább kivitelezhetőnek”.
A tankerület arról is írt, hogy az iskola rugalmasan fogja kezelni az olyan eseteket, hogy ha valakinek az órarend eltolódása mellett külön órára, délutáni edzésekre kell mennie.
(Címlapképünk illusztráció.)