Sport

Szöllősi-Zácsik Szandra is kapott meghívót az olimpiára készülő válogatottba

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Bő keretet hirdetett a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir.

Az olimpiára készülő csapatba húsz játékos kapott meghívót, köztük Szöllősi-Zácsik Szandra is, aki szeptember végén keresztszalag-szakadás miatt térdműtéten esett át, de már teljesértékű munkát végezhet.

Húsz fővel kezdjük meg a felkészülést, alapvetően azokkal, akik kiharcolták az olimpiai selejtezőn, majd az olimpián való részvétel jogát. Szöllősi-Zácsik Szandra is velünk tart, hiszen befejeződött a sérülés utáni rehabilitációja. Az utolsó bajnoki fordulóban már keretben volt, de nyilvánvalóan meccshiánya van, és nem tudjuk, miként reagál majd a folyamatos terhelésre. Ez majd a felkészülés során derül ki, de rá is számítunk, hiszen a célunk a sikeres olimpiai szereplés

– idézte a kapitányt a szövetség honlapja.

A párizsi olimpiára 14 kézilabdázó, valamint három tartalék utazhat, így a bő keretből három játékos marad majd le Párizsról. Az olimpiai tornát július 25-én kezdi a házigazda és címvédő franciák ellen, később Brazília, Angola, Spanyolország és Hollandia lesz az ellenfél a csoportkörben.

A női kéziválogatott bő kerete

kapusok: Böde-Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvár)
jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO), Faluvégi Dorottya (SG BBM Bietigheim, német)
jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Albek Anna (Motherson-Mosonmagyaróvár), Papp Nikolett (SCM Gloria Buzau, román)
irányítók: Vámos Petra (DVSC SCHAEFFLER), Debreczeni-Klivinyi Kinga (Moyra-Budaörs), Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
beállók: Bordás Réka (Praktiker-Vác), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC SCHAEFFLER), Pásztor Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvár)
balátlövők: Kuczora Csenge (Praktiker-Vác), Kácsor Gréta (DVSC SCHAEFFLER), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Juhász Gréta (Kisvárda Master Good SE)
balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győri Audi ETO)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik