Sport

Vas Blanka átvette a vezetést összetettben a Vueltán

Eurosport
Eurosport

Vas Blanka átvette a vezetést összetettben a Vuelta női országúti kerékpáros körversenyen, miután a második helyen ért célba a második szakaszon.

A vasárnapi csapatidőfutam után a Bunol és Moncofa közötti 118,5 kilométeres szakasz várt hétfőn a bringásokra, a céltól mintegy negyven kilométerre harmadik kategóriás emelkedővel, így mezőnyhajrára lehetett számítani.

Már a szakasz során szerzett időjóváírást Vas – aki az előzetes tervek szerint csapattársai, a holland Demi Vollering és a svájci Marlen Reusser jó eredményeiért dolgozik majd segítőként a hét során –, és a technikás finálé is feküdt neki a várakozások alapján.

Az utolsó három kilométeren belül két bukás is történt, de a remekül helyezkedő magyar bajnok mindkettőből kimaradt, noha a másodiknál le kellett tennie a lábát.

A hajrát jó ütemben indította és fél kerékpárhosszal maradt el a szakaszgyőztes, tavaly Párizs-Roubaix-t nyerő kanadai Alison Jacksontól.

Összetettben az időjóváírásnak köszönhetően az élre állt a Giro d’Italián tavaly sprintbefutós szakaszt nyerő U23-as világbajnok, így magára öltheti a piros trikót. Ezzel Valter Attila után, aki a 2021-es olasz körversenyen három napig viselhette a rózsaszín trikót, újra magyar kerékpáros vezeti az összetettet Grand Tour-viadalon.

„Nem voltak a legjobbak a lábaim ma, viszont technikás volt a befutó, ami ígéretesnek tűnt számomra. Remek, hogy megszereztem a piros trikót, jó volna csapaton belül tartani. Mostantól ez a cél. Nagyon boldoggá tesz, hogy viselhetem a trikót. Nem igazán volt tervbe véve előzetesen, hogy rámegyek a bónuszmásodpercekre, de a gyorsasági részhajrá előtt a mezőny elejében találtam magam, így tettem egy kísérletet” – értékelt a viadal honlapján Vas.

A nyolcnapos, vasárnapig tartó viadal kedden a Lucena és Teruel közötti 130,5 kilométeres távval folytatódik.

Eredmény (a Vuelta honlapja alapján):

2. szakasz, Bunol-Moncofa, 118,5 km (Vas Blanka):
1. Alison Jackson (kanadai, EF Education-Cannondale) 2:51:03 óra
2. VAS KATA BLANKA (SD Worx-Protime) azonos idővel
3. Karlijn Swinkels (UAE Team ADQ) a. i.

 

Az összetett élcsoportja:
1. VAS 3:10:14 óra
2. Jackson 8 másodperc hátrány
3. Elisa Longo Borghini (olasz, Lidl-Trek) 9 mp h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik