Élő Sport

Edzésnek is gyenge volt, kiütéssel kezdte az olimpiai selejtezőt a női kéziválogatott

Illyés Tibor / MTI
Simon Petra, Pásztor Noémi és a brit Daniella Davies csatája
Illyés Tibor / MTI
Simon Petra, Pásztor Noémi és a brit Daniella Davies csatája
Története során először csapott össze Nagy-Britanniával a magyar női kézilabda-válogatott, amely a papírforma szerint kötelező és rendkívül sima, 49-11-es győzelmet aratott. Folytatás pénteken Svédország ellen.

A tavalyi, Kamerun elleni világbajnoki csoportmérkőzés kifejezetten szoros, idegőrlő csatának számított ahhoz képest, amit a magyar válogatott játszott Nagy-Britanniával a debreceni olimpiai selejtező első fordulójában.

Decemberben az afrikai csapatot 39-20-ra verte Golovin Vlagyimir együttese, ám vízumproblémák miatt az együttes ezúttal nem utazhatott el Magyarországra, a nemzetközi szövetség pedig úgy döntött, a britek olyan feltörekvő nemzetnek számítanak a sportágon belül, hogy lehetőséget kell adni nekik.

Hogy ezt az IHF mire építette, nem tudni, mindenesetre vicces volt hallgatni Mark Hawkins szövetségi kapitányt, aki az M4Sport kamerája előtt elmesélte, hogy egyesével hívogatta játékosait, akik tanulmányaikat és munkájukat megszakítva vállalták a szereplést.

Ez meg is látszott a csapaton, amely a mérkőzés elején még úgy ahogy tartotta magát – volt egy meglepő, 3-0-s szériája is –, de hihetetlen mennyiségű hibát elkövetve esélyük sem volt arra, hogy megszorongassák a házigazdát.

A magyarok a félidőben 24-6-ra vezettek, végül 49-11-re nyertek – Golovin kapitány szerint ez a csata edzésnek is gyenge volt. De az is kérdés, egy 38 gólos vereség hogyan segíti a brit kézilabda fejlődését…

A 49 találat a második legtöbb, amit a magyar női válogatott valaha lőtt: 2005-ben Ausztráliát 57-9-re, míg 2006-ban Argentínát 48-19-re, 2009-ben Chilét 48-14-re verte.

A magyar válogatottra a folytatásban lényegesen nehezebb feladatok várnak: pénteken Svédországgal, vasárnap Japánnal találkozik a Főnix Arénában. A négyes első két helyezettje szerez kvótát a párizsi játékokra.

Kézilabda, női olimpiai selejtező, 1. csoport, 1. forduló

Magyarország – Nagy-Britannia 49-11 (24-6)
Debrecen, Főnix Aréna
v.: Lemes, Sosa (uruguayiak)
Magyarország: Szemerey, Janurik (kapusok) – Győri-Lukács 5, Klujber 5, Vámos 1, Füzi-Tóvizi 5, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl 5, Papp 1, Debreczeni-Klivinyi 3, Pásztor 6, Márton 4, Faluvégi 7, Kácsor 1, Bordás, Simon 4

 

Svédország – Japán 35-28 (17-13)

 

A további program, 2. forduló, péntek:
18.00: Magyarország – Svédország
20.30: Japán – Nagy-Britannia

 

3. forduló, vasárnap:
16.45: Nagy-Britannia – Svédország
19.15: Magyarország – Japán

Kapcsolódó
Golovin a britek elleni kézimeccsről: Az edzésünk intenzívebb lett volna
Zűrzavaros ellenféllel szemben nehéz bármit is gyakorolni.

26-7

Klujber (26-7).

25-7

Lukács lövését védte Stephanides, Warren szépített (25-7).

25-6

Kuczora szerezte a második játékrész első találatát (25-6).

Félidő: 24-6

Az utolsó másodpercben Faluvégi még betalált, a félidőben 24-6 ide.

23-6

Márton is feliratkozott (23-6).

22-6

Faluvégi ismét (22-6).

21-6

Szemerey után Stephanides is védett egyet,  gólot Kácsor szerzett (21-6).

20-6

A második hetes már bent, Kesselring a szerzője (19-6). Pásztor válaszolt (20-6).

19-5

A britek az első hetesüket a kapu mellé (!) ejtették, Faluvégi büntetett (19-5).

18-5

Klivinyi (18-5).

17-5

Pásztor lőtt egy gólt üres kapura is (17-5).

16-5

Saunders is két percet kapott, Pásztor gyorsan ki is használta (16-5).

15-5

Faluvégi visszahúzta a labdát a kapus feje fölé (15-5).

Két perc

Bordás kapta a meccs első kétperces kiállítását.

14-5

Szemerey védett egy ejtést, Klivinyi beverte (14-5) – a britek időt kértek.

13-5

Pásztor indításgóljával 12-5, majd Faluvégi is betalált (13-5).

11-5

Klivinyi törte meg a háromperces magyar gólcsendet (11-5).

10-5

Elég komoly a zavar, Davies góljával 3-0-s sorozatban a britek (10-5).

10-3

Saunders átlövésből lepte meg Szemereyt (10-3).

10-2

Hmm, Klujber sem érti, hogy Stephanides hogyan védett újra… sőt, Klivinyi esetében ismét. A nagy üresjáratot Kuczora unta meg (10-2).

9-2

Schatzl ismét (9-2).

8-2

Vámos lerohanásból (8-2).

7-2

A brit lövést Szemerey egy kézel fogta (!), a másik oldalon Schatzl ejtése a kapufáról jött ki. Aztán Stephanides védte Klujber ziccerét, de Schatzl harmadikra csak betalált (7-2).

Olvasói sztorik