Sport

Milák és Hosszú visszatért, Zombori olimpiai időt úszott, megdőlt a legrégebbi országos csúcs – elkezdődött az úszó ob

Kovács Tamás / MTI
A gyõztes Zombori Gábor a férfi 200 méteres vegyesúszás döntõje után.
Kovács Tamás / MTI
A gyõztes Zombori Gábor a férfi 200 méteres vegyesúszás döntõje után.
Elkezdődött kedden az úszó országos bajnokság, amelyen visszatért Hosszú Katinka és Milák Kristóf is, de Zombori Gábor és Fángli Henrietta is emlékezetessé tette a nyitónapot.

A nagy visszatérők előtt Zombori Gábor azonnal beindította a versenynapot, ugyanis fölényesen nyerte a férfi 200 méter vegyes döntőjét 1:57.88-as idővel. Ez nem csak egyéni csúcs a számára, hanem olimpiai szintes idő is, így aztán fülig ért a szája a döntőt követő interjúban, ahol még azt is elárulta, nem számított ennyire jó időre, mert főleg a 400 vegyesre készült.

Ezt követően jött a női 200 vegyes döntője, ahol Hosszú Katinka mellett Kapás Boglárka és Sebestyén Dalma is medencébe ugrott, így nagy csatára volt kilátás. A már olimpiai kvótás Sebestyén diktálta a tempót és bár háton megelőzte őt Hosszú, végül magyar bajnokká vált. Kapás jött be másodiknak, harmadikként pedig az olasz vendégúszó, Francesca Fresia ért célba. Mivel azonban ő nem magyar állampolgár, a bronzérem Hosszú nyakába került.

Ez most egy új kezdet, igazából csak néhány hónapot tudtam készülni, itt a végén bizony látszott is, hogy szükségem van még azért némi időre. Továbbra is azért harcolok majd, hogy valamelyik számban sikerüljön teljesítenem az olimpiai szintet

– nyilatkozta Hosszú Katinka a futam után.

Kovács Tamás / MTI Sebestyén Dalma remekelt a döntőben.

Milák Kristóf is érmet szerzett 100 méter gyorson, már féltávnál élre állt, a dohai világbajnokság bronzérmese, Németh Nándor tudta csak megközelíteni 48.54-es idővel. Milák mindössze négy századdal maradt el az olimpiai szinttől, 48.38-cal még faragott is az előfutamos idején. A futam után viszont nem nyilatkozott senkinek, ahogyan délelőtt sem. A bronzérem Szabados Bence nyakába került, aki féltávnál második helyen fordult, de a hajrában picit lemaradt és 49.13-mal ért célba.

A program végére is maradt kiugró eredmény, Fángli Henrietta ugyanis megdöntötte a legrégebbi magyar csúcsot.

A marosvásárhelyi születésű úszó az elmúlt három évben a houstoni egyetem színeiben versenyzett, most az UNI-Győr Úszó SE tagjaként 1:07.50 perces idővel nyert. Ezzel Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját döntötte meg 29 századdal, sőt az olimpiai szinttől sem sokkal maradt el (1:06.79).

Apró meglepetésnek mondható, hogy többek között Rasovszky Kristófot legyőzve Betlehem Dávid a nyerte az 1500 méter gyors döntőjét. A futam után azt is elmondta, hogy az olimpián ez lenne az ő száma, Rasovszkyé a 800 méter, míg a másodikként célba érő Sárkány Zalán mindkét távot vinné, mivel ő nem vesz részt a nyíltvízi versenyeken Párizsban. Mindhárom versenyző megszerezte már a kvótát korábban, de először került szóba ez a leosztás a nyílvánosság számára.

Eredmények – országos bajnokság, nyitónap

férfiak:

200 m vegyes:
1. Zombori Gábor (ÚTE) 1:57.88 perc
2. Török Dominik Márk (BVSC-Zugló) 1:59.12
3. Holló Balázs (BVSC-Zugló) 1:59.77

100 m gyors:
1. Milák Kristóf (Budapesti Honvéd SE) 48.38 másodperc
2. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 48.54
3. Szabados Bence (BVSC-Zugló) 49.13

100 m mell:
1. Horváth Dávid (Kőbánya SC) 1:03.28 perc
2. Kutasi Máté (FTC) 1:03.76
3. Gasparics Zalán (Érd) 1:04.31

50 m hát:
1. Jászó Ádám (Pécsi Sportiskola) 25.30 másodperc
2. Kovács Benedek (BVSC-Zugló) 25.47
3. Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 25.54

1500 m gyors:
1. Betlehem Dávid (Balaton ÚK Veszprém) 14:54.12 perc
2. Sárkány Zalán (Balaton ÚK Veszprém) 15:10.44
3. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém) 15:14.49

nők:

200 m vegyes:
1. Sebestyén Dalma (UNI Győr Úszó SE) 2:13.75 perc
2. Kapás Boglárka (ÚTE) 2:13.94
3. Hosszú Katinka (Iron Swim SE) 2:15.50

100 m gyors:
1. Pádár Nikolett (Szeged Úszó Egylet) 54.64 másodperc
2. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 55.07
3. Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 55.13

100 m mell:
1. Fángli Henrietta (UNI Győr Úszó SE) 1:07.50 perc – országos csúcs
2. Békési Eszter (BVSC-Zugló) 1:08.68
3. Halmai Petra (Debreceni SC) 1:09.79

50 m hát:
1. Komoróczy Lora Fanni (Iron Swim SE) 28.31 másodperc
2. Burián Katalin (Iron Swim SE) 28.96
3. Pózvai Kiara (UNI Győri Úszó SE) 29.33

1500 m gyors:
1. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 16:11.73 perc
2. Jackl Vivien (TVSE) 16:14.39
3. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 16:19.95

4×100 m vegyes vegyesváltó:
1. Győri Úszó SE 3:53.17 perc
2. BVSC-Zugló 3:53.87
3. Kőbánya SC 3:57.21

4×100 m vegyes gyorsváltó:
1. UNI Győr Úszó SE 3:34.57 perc
2. BVSC-Zugló 3:35.01
3. FTC 3:37.22

Ajánlott videó

Olvasói sztorik