Sport

Megjött a segítség, továbbjutott a Fradi a BL-ben

fradi.hu
fradi.hu

A hatodik helyen továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből az előző szezonban döntős Ferencváros.

Ez azzal vált biztossá, hogy a dán Esbjerg nyerni tudott Bukarestben az utolsó fordulóban.

Az FTC nemrég még továbbjutást érő győzelmet aratott a román fővárosban, ám mivel elveszítette utolsó két csoportmeccsét, így nem a saját kezében volt a sorsa. A Rapid közben nyert egy kötelező meccset, ám zárásképp kikapott otthon 33-24-re, ami megpecsételte a román csapat sorsát.

A legjobb nyolcba jutásért a Ferencváros a Brest ellen küzdhet. A kétmeccses párharcot hazai pályán kezdik március 16-án vagy 17-én, a visszavágót pedig idegenben egy héttel később rendezik.

Magabiztos győzelemmel zárt a Debrecen

Kiegyenlítetten kezdődött a lényegében tét nélkülimérkőzés, a 18. percben alakult ki először kétgólos különbség. 9-9 után viszont ötgólos sorozattal lépett el a magyar klub, előnyéből a szünetre négy találatot meg is tudott őrizni.

A pihenő után meg tudta toldani előnyét a magabiztosan kézilabdázó Debrecen, sikeréhez nem férhetett kétség. A találkozó legeredményesebbjeként hazai részről Thea Stankiewicz volt nyolc góllal, Töpfner Alexandra öt találattal járult hozzá a debreceni sikerhez.

A BL-be 13 év után visszatért hajdúságiak hét győzelemmel, egy döntetlennel, valamint hat vereséggel zárták a csoportkört, és a nyolc közé jutásért a címvédő, norvég Vipers Kristiansanddal találkoznak.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 14. (utolsó) forduló

A csoport:
IK Sävehof (svéd)-DVSC Schaeffler 27-36

B csoport:
Rapid Bukarest (román)-Esbjerg (dán) 24-33

Ajánlott videó

Olvasói sztorik