Sport

Golovin kapitány a kínos kézivereség után: Fejben beleragadtunk a saját hibáinkba

MKSZ / Kovács Anikó
MKSZ / Kovács Anikó
Elpuffogtatta a közhelyeket Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki a Montenegró elleni kínos vereség után azt mondta, nagy szívvel küzdő, megalkuvás nélkül harcoló csapatot akar a pályán látni. Mintha nem ez lenne az alapfeltétel egy világversenyen.

A magyar válogatott a csoportkör utolsó fordulójában ugyan a félidőben még három góllal vezetett Montenegró ellen, ám a fordulás után a rivális egy 6-0-s sorozattal pillanatok alatt megfordította az állást, és 24-18-as győzelemmel nehéz helyzetbe hozta Golovin tanítványait.
A csapat két pontot visz magával a középdöntőbe és ahhoz, hogy bejusson a legjobb nyolc közé, a Svédország, Horvátország (és minden bizonnyal) Szenegál hármasból kettőt le kellene győznie.

Golovin a MOL Csapatnak nyilatkozva azt mondta, vállalja a felelősséget a döntéseiért, bár tudja, hogy most már nagyon nehéz lesz, fejben rendbe akarja tenni a csapatát.

„A második félidő első tíz percében mentálisan nagyot fordult a meccs. Ellenfelünk elhitte, hogy meg tudja nyerni a meccset, mi pedig fejben beleragadtunk a saját hibáinkba.

Hiába sulykoltuk folyamatosan, hogy a hibákkal csak a meccs után szabad foglalkozni, a mérkőzés alakulása is a negatív érzéseket erősítette meg: míg az ellenfél minden támadásból gólt szerzett, addig mi ziccereket hibáztunk

– nyilatkozta.

Hozzátette, kellett volna egy rutinos játékos, aki fejben egyben tudja tartani a csapatot a pályán.

„Itt 2-3 naponta kell csúcsteljesítményt nyújtani, fejben, fizikálisan és taktikailag is topon kell lenni. Ez sajnos nem sikerült” – mondta.

Kicsit árnyalja a képet, hogy a szakvezetésnek az elmúlt hetekben gyakorlatilag erre a meccsre kellett igazán készülnie, Paraguay és Kamerun elleni csata inkább edzőmérkőzésre hasonlított…

Azt a kapitány is elismerte, hogy a beállós körüli védekezést nem sikerült megoldani, így aztán Tatjana Brnovic hét gólig jutott.

„A taktikánk nem az volt, hogy a két hármas védőnk egy az egyben megállítja az ellenfél beállósát, az volt a célunk, hogy a kettes védők belépnek a passzsávokba, és nem engedik eljutni a labdát a beállósnak. A szurkoló könnyen elítéli a hármas védőket, ha sok gólt lő az ellenfél a vonalról, de a mi esetünkben a beállóból érkező gólok nagy részéért nem ők voltak a hibásak” – vélte.

Ugyanakkor azt a döntését megvédte, hogy az első félidőben nagyszerűen Böde-Bíró Blankát nem cserélte le, szerinte a vezér lehívása igen kockázatos döntés lett volna. Igaz, azt is hozzátette, akár az is előfordulhatott volna, hogy a cserekapus beáll és elkapja a fonalat…

Egy vébén nincs olyan, hogy nyomás nélkül játszol, ráadásul, amíg él a remény, hogy oda lehet érni a negyeddöntőre, kötelességünk mindent megtenni érte. Nagy szívvel küzdő, megalkuvás nélkül harcoló csapatot akarok a pályán látni a középdöntőben

– mondta.

Kapcsolódó
Golovin a Montenegró elleni vereség után: Az ellenfél szárnyalni kezdett, mi pedig bármit csináltunk, nem sikerült
Papp Nikoletta szerint az ellenfél kapusa belemászott a fejükbe azzal, hogy sorra védte a ziccereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik