Courtney 1933. augusztus 17-én született, első sikereit a Fordham Egyetem hallgatójaként érte el. 1955-ben egyetemi, 1957-ben és 1958-ban amatőr bajnok lett 880 yardon, 1956-ban pedig megnyerte a 400 métert is.
Tagja lett a melbourne-i olimpiára utazó csapatnak, ahol 800 méteren részese volt minden idők egyik legnagyobb döntőjének. Az amerikai hadsereg közlegénye nem számított esélyesnek, sokkal inkább Arnie Sowell, aki egyetemi pályafutása során többször is legyőzte riválisát.
Courtney visszaemlékezése szerint annyira meglepődött, hogy százezer embert látott a lelátón, hogy lerogyott a fűre.
Emlékszem, ahogy ott feküdtem és az eget bámultam és felmerült bennem, lehetséges, hogy annyira ideges vagyok, hogy nem tudok futni? Aztán rájöttem, milyen nevetségesen fogok kinézni a fűben hanyatt fekve, amikor elrajtol a verseny. Felkeltem és a rajtvonalhoz kocogtam
– mesélte.
A kétkörös verseny utolsó kanyarjában még Sowell vezetett, Courtney pedig a második helyen állt. Ekkor riválisan sprintelni kezdett, Courtney követte a példáját, ám a semmiből felbukkant a brit Derek Johnson, aki 40 méterrel a vége előtt besurrant a két amerikai közé, és átvette a vezetést.
„Ez egy újfajta gyötrelem volt számomra” – mondta Courtney a pillanatról a Runner’s World magazinnak adott interjújában 2001-ben.
„A fejem majd felrobbant, a gyomrom hasogatott, még az ujjaim hegye is fájt. Az egyetlen gondolat az volt a fejemben, ha ezt túlélem, soha többé nem futok” – nyilatkozta 2001-ben a Runner’s World magazinnak adott interjújában.
Óriási sprintet vágott le, és végül aranyérmes lett, a második helyen Johnson, a harmadikon pedig a norvég Audun Boysen végzett. Sowell csak a negyedik helyen ért célba.
Courtney és Johnson annyira kimerültek voltak, hogy az éremátadó egy órát csúszott. Persze nem hagyta abba a futást, öt nappal később aranyhoz segítette az Egyesült Államok 4×400 méteres váltóját is.
A titok: futni a lejtőn
Courtney – aki eleinte teniszezett és rúdugrással foglalkozott – évekkel később elárulta, hogy mi kellett még a sikeréhez. Azt követően, hogy elvégezte az egyetemet, 1955 nyarán európai versenyeken vett részt.
Németországban felkutatta Rudolf Harbig családi otthonát, és találkozott a német sportoló édesanyjával, akit rávett arra, mutassa meg fia edzésnaplóit. Halbig a náci Németország egyik kiváló futója volt, aki az 1936-os berlini olimpián bronzérmet szerzett a 4×400-as váltóval, két évvel később pedig 400 méteren nyert Európa-bajnokságot. 1937. május 1-jén csatlakozott a náci párthoz, és ugyan a háború alatt is sorra döntötte a világcsúcsokat 400, 800 és 1000 méteren, úgy gondolta, neki a fronton a helye. Végül a 1944-ben a 2. ejtőernyős hadosztállyal a voronyezsi fronton halt meg.
Courtney az édesanyja révén tudott németül, így áttanulmányozva edzésnaplókat kulcsfontosságú tippet kapott: Harbig sokat futott lejtőn lefelé, hogy így növelje a tempóját.
Kapjátok el az öreget!
Amikor Courtney 25 évesen befejezte versenyzői pályafutását, megígérte, hogy minden évben lefut egy mérföldet 5 perc alatt. Még az 50. születésnapján is sikerült, amikor 4:36 perc alatt teljesítette középiskolások ellen Sewickleyben.
Amikor végzett vele, közölte, elege lett ebből, befejezi.
Egy 2013-as nekrológhoz adott interjújában felidézte az utolsó mérföldet:
„Az első kör után az edző azt mondta a kölyköknek: «Ne hagyjátok, hogy az öreg megverjen benneteket». A második kör után azt mondta: «Ne hagyjátok, hogy ez az öreg elkapjon titeket.» A harmadik kör után már azt kiabálta: «Kapjátok el az öreget!»” – mesélte egy 2013-as interjújában.
