A magyar férfi tornasport jelenével kapcsolatban az elmúlt két évben több alkalommal is kritikus cikk jelent meg honlapunkon. Az ok prózai: a Magyar Torna Szövetségbe (MATSZ) lassan évtizede befolyó, évente átlagosan egy milliárd forintnyi állami támogatás ellenére a női tornászok még csak-csak hoznak egy-egy szép egyéni eredményt, de csapatban 1996 óta nem sikerült az olimpiai kvalifikáció.
A férfiaknál még rosszabb a helyzet: teljes csapat még régebben, 1992-ben Barcelonában állt pódiumra, és 2020-as évek elejére olyan mély válság alakult ki, hogy a felnőtt magyar bajnokságokra jószerivel hálóval fogták a versenyzőket. Előfordult olyan szer, ahol mind a három induló érmet nyert.
Mindennek az lehet az egyik oka, hogy miközben az utolsó mohikán, Berki Krisztián éveken át tartotta az esernyőt a sportág fölé, a szövetség vezetése a pénzeső ellenére sem tudott olyan programot kidolgozni, amely hatékonyan elősegítette volna az utánpótlásból kinővő tornászok sportágban maradását. A másik lehetséges ok, hogy míg a ’90-es évek végéig hatszeres tornászokat képeztek, azt követően inkább a szerspecialisták felé fordult a magyar torna, hiszen egy szeren könnyebb specializálódni, és eredményt elérni, mint haton. 2007 és 2017 között egyedül Berki számított a világelit stabil tagjának, de tőle is csak egyetlen szeren, lólengésben remélhettek érmet a szurkolók.
Ami tény: 2017-ben még tíz 23 év fölötti, nyolc 1994 és 1997 között született Csillag-programos, és 12 ifjúsági férfi/fiú válogatottkeret-tagot tartott nyilván a szövetség. Azóta közülük 17-en abbahagyták, és nem a legfiatalabbak. Ebből az következik, hogy az állam által busásan támogatott MATSZ, továbbá az ebből a támogatásból részesülő klubok lassan két évtizede nem tudtak hatszeres tornászt kinevelni, így Berki 2017-es sérülése után végképp csak apró részsikereket tudott a magyar férfitorna felmutatni.
A 2020-as mersini Európa-bajnokság történelmi csapatbronzérme például ilyen. A szövetség a csoda kategóriába sorolta a sikert, ám e csodát némiképp árnyalta, hogy a koronavírus-helyzet miatt meglehetősen foghíjas mezőny gyűlt össze Törökországban: a férfiversenytől 14 nemzet maradt távol, a csapatranglista első kilenc válogatottjából nyolc nem vállalta a részvételt, a 2018-as Eb-hez képest az egyéni indulók 60 százaléka otthon maradt.
A következő évben a 2021-es bázeli Európa-bajnokságon a férficsapat 13. helyen végzett, avagy szupervonat sebességével jött szembe a valóság, ami ráadásul történelmi bukást hozott magával. A Magyarok az olimpiákon című könyv gyűjtése szerint eddig ugyanis csak kétszer, 1904-ben St. Louis-ban, és 1924-ben Párizsban fordult elő az a blama, hogy Magyarország nemhogy csapatot, de még egyetlen férfitornászt sem tudott indítani az olimpián (leszámítva természetesen az 1984-es Los Angeles-i játékokat, amelyen bojkott miatt nem vettünk részt), márpedig a mersini egyéni és csapateredmény azt jelentette, hogy senkinek sem sikerült a kvalifikáció – a nők közül is egyedül Kovács Zsófia képviselte hazánkat Tokióban.
Mindebből tisztán látszik, a Mariana-árok mélységében kell keresni azt a kiindulópontot, ahonnan vizsgálni érdemes az idei világbajnokság eredménysorát.
Liverpoolban
- a Mészáros Krisztofer, Balázs Krisztián, Tomcsányi Benedek, Kiss Balázs, Kardos Botond alkotta csapat az előkelő 12. helyen végzett. Azon túl, hogy ez jobb, mint a tavalyi Eb-helyezés, az is tény, hogy ennél előkelőbb pozícióban (10.) a magyar férfitornászok 1997-ben a Lausanne-ban, még Csollány Szilveszterrel a soraiban végeztek. Azaz 25 éve nem járt ilyen magasságban a csapat!
- Huszonkilenc évvel ezelőtt, 1993-ban, Birminghamben fordult elő legutóbb olyan is, hogy egyszerre két magyar férfitornász kerüljön be világbajnokságon az egyéni összetett döntőbe, ami ezúttal Balázs Krisztiánnak egyenes ágon (végül 15. hely), míg Mészáros Krisztofernek a tartaléksorból előlépve (végül 14. hely) sikerült.
Tudvalevő, minden sportágban az olimpiák utáni év világbajnokságának színvonala elmarad a játékokat megelőző olimpiai kvalifikációs világbajnokságétól, mivel egyes nemzetek ilyenkor váltanak generációt, mások kicsit pihennek, engednek a terhelésből. Ennek ellenére ez a 12. hely maximálisan előre mutató. Kiváltképp, mert felcsillanni látszik a remény arra, hogy 1992 után újra legyen magyar férficsapat az olimpia 12 nemzetre szűkülő mezőnyében.
Ma úgy tűnik, ehhez az kell:
- hogy Mészáros és Balázs mellett Tomcsányi Benedeket, Kiss Balázst, Kardos Botondot, és Bátori Szabolcsot továbbra is gondosan támogassa a szövetség, megkapják a szükséges mennyiségű nemzetközi versenyt, és ezzel a versenyrutint, elhitessék a pontozókkal, hogy stabilan képesek magas szinten tornázni,
- hogy az oroszokat, beloruszokat még jövőre is kizárják a nemzetközi sportéletből,
- hogy a kevés versenyző közül senki se sérüljön meg,
- hogy a jövő áprilisi, antalyai Európa-bajnokságon sikerüljön kvalifikálni a 2023-as antwerpeni vb-re.
Ha mindez sikerül, úgy tán elérhető, hogy
