Sport

Csípőműtétje után mindene fáj, nem tudni mikor tér vissza a teniszsztár

CLIVE BRUNSKILL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
CLIVE BRUNSKILL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Nisikori Kej, a US Open 2014-es döntőse nem biztos benne, hogy idén még teniszpályára léphet. A japánok 32 éves játékosa januárban esett át csípőműtéten, és bár akkor azt mondta, hat hónap múlva már újra játszani szeretne, visszatérése továbbra is várat magára.

Kapcsolódó
Alcaraz először játszott világelsőként, rögtön belenézett egy pofonba
Ezért nembiztos, hogy megérte elutazni Kazahsztánba.

„Egyszerűen nem tudom, mi fog történni. Lehet, hogy idén egyáltalán nem játszhatok” – mondta Nisikori. Hozzátette, már más testrészei is fájni kezdtek, mert megpróbálta tehermentesíteni a műtött csípőjét.

Szellemileg kezdek elfáradni, annyi hullámvölgyön vagyok túl mostanában.

A 12 tornagyőzelemnél tartó Nisikori legutóbb tavaly októberben az Indian Wells-i tornán játszott, majd hátsérülés miatt novemberben befejezte az idényt.

A Grand Slam-döntős játékos az elmúlt években különböző sérülésekkel küzdött, amelyek miatt rendszeresen kisebb-nagyobb kényszerpihenők hátráltatták.

A sportoló a 750. helyre esett vissza a világranglistán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik