Sport

„Túl lassúak voltunk és nem elég okosak” – az FTC minden téren sokkal rosszabb volt ellenfelénél

Fradi.hu
Fradi.hu
A Ferencváros 40-20-ra kikapott a Bietigheim vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, ezzel a magyar csapat története legsúlyosabb vereségét szenvedte el, míg a németek sorozatban 58. győzelmüket ünnepelhették tétmérkőzésen.

Markus Gaugisch edző érthetően repdesett az örömtől.

Nagyon boldog és elégedett vagyok a győzelemmel és a csapatom játékával. Minden jól ment, az összes játékos motivált volt, és nagyon akarta ezt a sikert.

A győzelem alapja a védekezés volt, ráadásul Szikora Melinda kiváló teljesítményt nyújtott a kapuban. De még csak két meccset játszottunk, és hosszú út áll előttünk” – mondta.

Kapcsolódó
Brutális KO, története legnagyobb BL-vereségét szenvedte el a Fradi
Döbbenet Németországban, 20 góllal kapott ki a magyar női kézilabdacsapat.

A Bietigheimer Zeitung azt írta, a szurkolók csodálkozva dörzsölték a szemüket a gálaelőadás láttán. Klujber Katrin, a Fradi legeredményesebb játékosa csak annyit mondott: „Óriási különbség volt a két csapat között az első perctől kezdve.”

Emily Bölk, a magyar csapat német légiósa hasonlóképpen vélekedett:

Minden tekintetben rosszabbak voltunk a Bietigheimnél. Nem tartottuk magunkat a megbeszéltekhez, túl lassúak voltunk és nem elég okosak.

Ezt a statisztika is alátámasztotta, a lap azt írta, Bietigheim 82 százalékos találati aránnyal játszott és támadásainak 67 százalékát góllal fejezte be. A magyar csapat ezen két mutatója mindössze 45 és 34 százalékos volt.

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Per Johansson, a holland női válogatott svéd szövetségi kapitánya, aki szerint ez a Bietigheim képes lehet arra, hogy eljusson akár a Final Fourig is.

„Megérte eljönnöm, mert lenyűgöző és rendkívül fegyelmezett teljesítményt láthattam a Bietigheimtől. Kelly Dulfer és Inger Smitst rendkívül jól játszott, míg Szikora Melinda hihetetlen volt.

Ha a Bietigheim így játszik, a világ minden csapata megszenved ellene.

A szakember az FTC holland játékosának, Angela Malesteinnek a teljesítményéről semmit sem mondott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik