Sport vizes vb 2022

Amerika úgy dominált az úszóvébén, mint még senki

François-Xavier MARIT / AFP
François-Xavier MARIT / AFP

A Duna Arénában rendezett úszó-világbajnokság szombati zárónapján az amerikaiak történelmet írtak, ugyanis saját rekordjukat megdöntve 45 dobogós helyezéssel zártak – öt éve, ugyancsak Budapesten 38 érmet szereztek.

A rekordbeállításra nem kellett sokat várniuk, rögtön az első döntőben, férfi 50 méter háton Justin Ress szerezte meg az aranyérmet honfitársa, Hunter Armstrong előtt. Ress már a bajnoki interjúra készülődött, amikor kizárták, ám a program végén érkezett a hír, hogy a bírák visszavonták a döntésüket, így mégis Ress lett a világbajnok.

Kapcsolódó
Kizárták a győztes amerikai úszót, mégis ő lett az aranyérmes
Drámai versennyel indult a budapesti vizes világbajnokság úszóversenyének utolsó döntős programja.

Női 50 méter mellen a litván Ruta Meilutyte diadalmaskodott, ez volt pályafutása második vb-aranya, az elsőt még kilenc éve, 2013-ban Barcelonában szerezte. Az úszósportban csak Cseh László két egyéni világbajnoki címe között telt el hosszabb idő, a magyar klasszis 2005-ben és 2015-ben győzött.

Férfi 1500 méter gyorson az olasz Gregorio Paltrinieri csak a kínai Szun Jang 2012-es világcsúcsával (14:31.02 perc) versenyzett az 1-es pályán, 100 méterrel a vége előtt még közel három másodperccel volt jobb annál az időnél, az utolsó ötvenen azonban lelassult, így a győzelem mellett „csak” a világbajnoki rekord lett meg. A riói olimpiai bajnok 2015 és 2017 után harmadszor nyert ebben számban, emellett két bronza is van, ezzel az ausztrál Grant Hackett (4 arany) és a kanadai Ryan Cochrane (3 ezüst, 1 bronz) elé került a vb-örökrangsorban férfi 1500 méter gyorson az érmek számát tekintve.

Kapcsolódó
Világcsúcsnak indult, világbajnoki rekordot hozott az egyik legkeményebb úszóverseny
Az olasz Gregorio Paltrinieri kockáztatott és nyert: mindne idők legidősebb világbajnoka lett 1500 gyorson.

Női 50 méter gyorson Sarah Sjöström nyert, a svéd klasszisnak ez volt a 10. egyéni vb-aranya, a sportág történetében az amerikai Michael Phelps (15), Katie Ledecky (14), Ryan Lochte (10) és a kínai Szun Jang (11) után az ötödik, akinek ez sikerült.

Az utolsó döntős program végeredményei

férfiak:

50 m hát:
1. Justin Ress (Egyesült Államok) 24.12 másodperc
2. Hunter Armstrong (Egyesült Államok) 24.14
3. Ksawery Masiuk (Lengyelország) 24.19

1500 m gyors:
1. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:32.80 perc
2. Robert Finke (Egyesült Államok) 14:36.70
3. Florian Wellbrock (Németország) 14:36.94

4×100 m vegyesváltó:
1. Olaszország (Thomas Ceccon, Nicolo Martinenghi, Federico Burdisso, Alessandro Miressi) 3:27.51 perc
2. Egyesült Államok (Ryan Murpgy, Nic Fink, Michael Andrew, Ryan Held) 3:27.79
3. Nagy-Britannia (Luke Greenbank, James Wilby, James Guy, Tom Dean) 3:31.31

 

nők:

50 m mell:
1. Ruta Meilutyte (Litvánia) 29.70 másodperc
2. Benedetta Pilato (Olaszország) 29.70
3. Lara van Niekerk (Dél-afrikai Köztársaság) 29.90

50 m gyors:
1. Sarah Sjöström (Svédország) 23.98 másodperc
2. Katarzyna Wasick (Lengyelország) 24.18
3. Meg Harris (Ausztrália) és Erika Brown (Egyesült Államok) 24.38

400 m vegyes:
1. Summer McIntosh (Kanada) 4:32.04 perc
2. Katie Grimes (Egyesült Államok) 4:32.67
3. Emma Weyant (Egyesült Államok) 4:36.00
4. HOSSZÚ KATINKA 4:37.89

4×100 m vegyesváltó:
1. Egyesült Államok (Regan Smith, Lilly King, Torri Huske, Claire Curzan) 3:53.78 perc
2. Ausztrália (Kayle McKeown, Jenna Strauch, Brianna Thorssell, Mollie O’Callaghan) 3:54.25
3. Kanada (Kylie Masse, Rachel Nicol, Margaret Macneil, Penny Oleksiak) 3:55.01

Ajánlott videó

Olvasói sztorik