„Tisztelt szurkolók, magyar hokibarátok!
Szeretném bejelenteni, hogy távozom a magyar válogatott éléről, és befejezem magyarországi munkámat. A döntés abszolút személyes, a családommal egyeztetve született meg, nem sportszakmai okokból, így teljesen független az A csoportba jutásunktól, attól függetlenül is így határoztam volna. Amikor idén márciusban Magyarországra érkeztem, elmondtam a szövetség menedzsmentjének, hogy egyelőre nem döntöttem a folytatásról, és még nem érlelődött meg bennem a végső döntés, 50-50 százalék, hogy folytatom a munkát. Érthető okokból a világbajnokság végéig nem kommunikáltam a jövőmmel kapcsolatban semmit, nem volt egy könnyen meghozott döntés…
Élveztem a Magyarországon töltött időszakot, mindenki, aki körülöttem dolgozott, fantasztikusan állt hozzám. Örömmel töltött el a munka a magyar szövetséggel és munkatársaival, a közvetlen stábommal és az edzőimmel. Igazán élveztem a munkát a csapattal is, nagyszerű két év van mögöttünk.
62 éves vagyok, meglehetősen hosszú edzői karrier áll mögöttem, sok időt töltöttem el Európában, itt az idő valami mást csinálni, és megtalálni életem következő állomását.
Egész életemben emlékezni fogok a mögöttünk hagyott két évre. Az első telefonhívástól kezdve izgatott voltam a magyarországi munkámmal kapcsolatban.
Kicsit nehéz szituációba kerültünk a Covid-helyzet miatt az elmúlt évben, de ez az év már sokkal jobb volt mindannyiunknak. Ahogyan korábban is említettem, mindenkivel szerettem együtt dolgozni, remélem, hogy mindenkivel megmarad a baráti kapcsolatom, ahogyan a magyar jégkoronggal is, szívesen tartoznék továbbra is a magyar hokicsaládhoz. Őszintén így érzem, és ahogyan már jeleztem, nehéz volt a döntés, de a végén úgy érzem, meg kellett hoznom.
Az első és legfontosabb, amit tanultam Magyarországon, nem más, minthogy remek emberek dolgoznak a magyar jégkorongban. Minden szinten és korosztályban minőségi játékosok, remek edzők tevékenykednek és a szövetségben is nagyszerű emberek dolgoznak, mindannyian a legjobbjukat adják azért, hogy fejlődjön a magyar hoki. Minden területen folytatni kell az erőfeszítéseket, fejlődni kell, de most úgy látom, a magyar hoki jó pályán és jó úton halad. Rengeteg pozitívum ért minket, elég csak az A csoportba jutásunkra, az U18-as válogatott feljutására vagy épp a Fehérvár menetelésére gondolni, akik főként magyar játékosokkal játszottak döntőt az osztrák bajnokságban. Mindezek a dolgok ebből a szezonból igazán jó jelek a jövőre nézve.
Ami a szurkolókat illeti, sajnos csak két alkalommal tudtam megtapasztalni, mit is jelent a magyar drukkerek jelenléte egy nagy tornán. Kezdtük Rigában, ahová nagyon sokan elkísértek minket, de a mostani, ljubljanai világbajnokságon tapasztalt szurkolás egész egyszerűen fantasztikus volt. Sajnálom, hogy nem éltük meg ezt még egy világbajnokságon, de tavaly törölték a tornát. Ljubljanában éreztük a bőrünkön, hogy a feljutásunk nagyban köszönhető a szurkolóinknak.
Ha tehetném, minden egyes szimpatizánsunknak egyesével mondanék köszönetet. Imádom és nagyon tisztelem azt, ahogyan a csapat felé fordulnak a szurkolók, ez csodálatos.
Fantasztikus lenne, ha Magyarország és Szlovénia elnyerné az A-csoportos világbajnokság megrendezését, ez hatalmas lehetőséget jelentene a magyar és a szlovén hokinak is, a torna a világszínpadra tenné a két országot. Hét A-csoportos világbajnokságon dolgozhattam, azt kell mondanom, első osztályú sporteseményről van szó, a városok tele vannak a világ minden tájáról érkező szurkolókkal, az atmoszféra csodás, ráadásul a világ legjobb játékosai közül jó páran ott vannak a mezőnyben, ezt nagyszerű megélni. A világbajnokság megrendezése nagyszerű terep lenne a magyar jégkorong számára.
Remélem, a nemzetközi szövetség Magyarország és Szlovénia mellett dönt.
Mindent összevetve, köszönöm Magyarország, köszönöm, magyar jégkorong! Sok sikert kívánok a jövőben a magyar jégkorong-társadalomnak!
Barátsággal, Sean Simpson”
