Élő Sport

Liu Shaolin Sándort az első helyről zárták ki, Liu Shaoang bronzérmes az olimpián

Kovács Tamás / 24.hu
Kovács Tamás / 24.hu

Liu Shaolin három percig olimpiai bajnoknak mondhatta magát a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában, ám a videózás után az a döntés született, hogy két esetben is szabálytalan volt, így kizárták. Így is született egy magyar érem, mert öccse, Liu Shaoang harmadik lett.

A döntőt kétszer kellett elindítani, mert az első rajtnál pár kör után leállították a futamot, mivel az egyik korcsolyáról levált pengedarabok voltak a jégen.

Az újraindítást követően Liu Shaoang gyorsan kiszállt az éremesélyesek közül, Shaolin viszont egy kisebb ütközés után az élre tudott állni. Az idősebbik Liu fivér az utolsó méterekig óriási csatában volt a kínai Zsen Ce-vejjel, a célbaérkezés után a magyar koris elesett, de így is örült, mivel négy ezreddel ő volt a gyorsabb.

Aztán jött a videózás, és a zsűri megállapította, hogy Liu két esetben is szabálytalanságot követett el, így sárga lappal kizárták – később a magyar csapat jelezte, hogy megóvja a futamot. Számára ez hatalmas csalódás jelentett, öccse viszont így ért oda a harmadik helyre, ami Pekingben a második bronza, karrierje során pedig ez a harmadik érme az olimpiákon.

Mivel szombaton a vegyes váltó bronzérmes lett, így ez az első olyan téli olimpia, amelyen a magyar küldöttség két érmet is nyert.

A nők 500 méteres versenyében Jászapáti Petra a B döntőbe került, ahol második lett, ami összesítésben a 7. helyet jelenti.

eredmények, rövidpályás gyorskorcsolya:

férfi 1000 méter:
1. Zsen Ce-vej (Kína) 1:26.768 perc
2. Li Ven-lung (Kína) 1:29.917
3. LIU SHAOANG (Magyarország) 1:35.693
…14. Krueger John Henry (Magyarország)
Liu Shaolin Sándort kizárták.

 

női 500 m, olimpiai bajnok:
1. Arianna Fontana (Olaszország) 42.488 mp
2. Suzanne Schulting (Hollandia) 42.559
3. Kim Boutin (Kanada) 42.724
…7. Jászapáti Petra
…21. Kónya Zsófia

Egy bronz és egy 7. hely a hétfői termés

Liu Shaolin Sándor csak pár percig érezhette olimpiai bajnoknak magát 1000 méteren, aztán kizárták, öccse, Shaoang viszont bronzérmes lett. A nők 500 méteres versenyében Jászapáti Petra a hetedik helyen végzett.

Videóznak

Liu Shaolin Sándor hol mosolyog, hol imára kulcsolja a kezét.

Liu Shaolin Sándor megnyerte!

Liu Shaoang gyorsan kiszállt, mert megbillent. Liu Shaolin Sándor viszont élre állt, és bár a célban elesett, így is ő lett az első, négy ezred döntött a javára.

Lefújták a döntőt elsőre

Újraindítás lesz, mert az egyik kínai korijából kitört egy darab, és a jégre került, amit balesetveszélyesnek ítéltek.

Jönnek a döntősök

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang az éremért megy. Három kínai versenyző lesz az ellenfél. Izgalmas lesz!

Holland győzelem a férfiak B döntőjében

Férfi 1000 méteren a B döntőben Itzhak de Laat volt a leggyorsabb, így ő lesz a hatodik összesítésben, ha az A döntőben nincs kizárás. Ha van, még előrébb kerülhet.

Címvédés női 500 méteren

Fontana egy körrel a vége előtt bebújt a holland Schulting elé, és ezt az előnyt meg is tartotta a végéig. Ő az olimpiai bajnok 500-on, ugyanúgy, mint négy éve.

Jászapáti második lett a B döntőben

Női 500 méteren hárman voltak a B döntőben, köztük Jászapáti Petra, akinek kínai és kanadai riválisa volt. A kanadai Charles-t sikerült megelőznie, Seregina azonban 32 ezreddel gyorsabb volt. Ha nem lesz a döntőben kizárás, akkor 7. helyen zár Jászapáti.

Liu Shaoang is döntős

Leet-t kizárták az ütközés után, így aztán mindkét Liu testvér ott van a döntőben!

Liu Shaolin döntős, az öccsét fellökték

Sokáig elöl ment a két Liu testvér, Shaolin meg is nyerte a futamát, és ezzel döntős. Az utolsó körben Liu Shaoangot a koreai Lee meglökte, úgyhogy ebből videózás lesz.

Egy futamba kerültek a Liu fivérek

A második elődöntőben lépnek majd jégre, ahol holland, koreai, amerikai és kínai ellenfelek lesznek. Érdekesség, hogy abban a futamban hatan mennek, míg az első elődöntőben csak négyen, mivel a továbbjuttatott koreai Park sérülés miatt nem tudott rajthoz állni.

Két ezredmásodpercen múlt Jászapáti döntője

Jászapáti beragadt a rajtnál, így az ötödik helyről kellett volna felzárkóznia, és az utolsó körben nagyon feljött, és besegített neki a belga esése is. Az nem volt kérdés, hogy a holland Schulting győzött, de a célfotó döntött arról, hogy Jászapátinak sikerült-e megelőznie a két kínait. Végül két ezreden múlt, hogy Csang jutott a fináléba, Jászapáti pedig a B döntőre készülhet.

A női címvédő ismét döntős

Az olasz Arianna Fontana és a kanadai Kim Boutin jutott a döntőbe 500 méteren az első elődöntőből. Seregina és Charles a B döntőben futhat majd.

Továbbmehetett Liu Shaolin

A videózás után úgy ítélték meg, hogy a holland hozzáért, azért esett el, úgyhogy öccse után ő is ott van az elődöntőben.

Liu Shaolin bukott

Neki sem lesz meg az elődöntő sajnos. Meglátjuk, lesz-e videózás.

Kizárták Kruegert

Az egyik kanyar előtt szabálytalanul szerzett pozíciót. Rajta kívül az ausztrál Corey-t is kizárták.

Még izgulni kell

Kruegernek volt egy vitatható előzése, reméljük, nem zárják ki!

Kruegernek hatalmas mázlija volt

A négy éve még amerikai színekben olimpiai ezüstérmes a negyedik helyen állt az utolsó kanyar előtt, de az előtte lévő három versenyző kiütötte egymást, így az ölébe hullott a futamgyőzelem.

Liu Shaoang elődöntős

A koreai Lee ugyan megelőzte, de így is kényelmesen lett az övé a második hely a futamában, úgyhogy ott van az elődöntőben.

Hordágyon kellett levinni a koreait

Hárman is buktak az első futamban, a koreai Park a csuklóját fájlalva maradt a jégen, hordágyon vitték le. Végül a kanadai Pierre-Gilles-t és az olasz Sighelt zárták ki, a továbbjutók: az amerikai Heo, a kínai Vu és a sérült koreait is továbbjuttatták. Kérdés, hogy oda tud-e majd állni a rajzhoz az elődöntőben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik