Sport

Mínusz ötről fordított, majd simán kikapott a Fradi női kézicsapata

Immáron húsz tétmérkőzés óta veretlen a Team Esbjerg női kézilabdacsapata, amely 33-27-re verte az FTC-Rail Cargo Hungariát a Bajnokok Ligájában.

Kapcsolódó
Elvesztették gólkirály-jelöltjüket, egyre nehezebb helyzetben a holland kézisek
Az eddigi hat játékos után még hárman kidőltek pozitív teszt miatt.

A dánok sokkal jobban kezdtek, Elek Gábornak 10-6-os hátrányban már a 14. percben időt kellett kérnie, de nagyon úgy tűnt, hogy gyorsan elszállnak az esélye.

11-6 után Henny Reistad ziccert hibázott, majd egy labdaszerzést követően rosszul indítottak a hazaiak. Ez szerencsére felrázta az FTC-t, amely Kisfaludy Anett és Kovács Anett vezetésével 13-13-ra egyenlített – igaz, a félidő utolsó gólját Sanna Solberg szerezte (14-13).

Kapcsolódó
„Ha egy kézilabdázó a fontos pillanatban összeszarja magát, az a versenyeztetés hibája”
Vass Gábor szerint irreálisan túlfizetett, teljesítménykényszer nélküli játékosokkal nem lehet előrelépni.

A második félidő elején a hazaiak ismét megléptek három góllal, de a magyar csapat nagyszerűen küzdött és a 41. percben Márton Gréta találatával visszavette a vezetést (20-21).

Ennél többre azonban nem futotta, az Esbjerg a 13 gólos Reistad vezérletével (és egy 5-0-s sorozattal) visszavette a vezetést és már nem engedte ki kezéből a győzelmet (33-27).

A két csapat októberi, magyarországi mérkőzése 31-31-es döntetlennel zárult.

Női Bajnokok Ligája, A csoport, 11. forduló

Team Esbjerg (dán) – FTC-Rail Cargo Hungaria 33-27 (14-13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik