Sport

Kézi-Eb: történelmi siker, nagyon megverték az olimpiai bajnok franciákat

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Izland meglepetésre 29-21-re legyőzte az olimpiai bajnok francia válogatottat a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, szombaton a budapesti MVM Dome-ban.

Kiegyenlített játékkal és gyors támadásbefejezésekkel kezdődött az összecsapás, majd a magyar csoportból első helyen továbbjutott – a társrendezőt 31-30-ra legyőző – izlandiak fokozatosan ellépve négygólos előnyre (9-5) tettek szert az első félidő közepén. Időt is kért az eddigi négy találkozóját megnyerő Franciaország, a különbség viszont állandósult, sőt az első játékrész utolsó perceiben könnyed találatokkal tovább növelte előnyét az északi együttes, amely így hétgólos előnnyel vonulhatott a pihenőre. Az izlandi kapus, Viktor Hallgrímsson 19 kísérletből kilencet hárított az első játékrészben (47 százalék), írja tudósításában az MTI.

Kapcsolódó
A csoda folytatódik, Hollandia megint nyert a kézi-Eb-n
A beugró kapus munkából érkezett, de a laptopját hozta magával, hogy két mérkőzés között is tudjon dolgozni.

A fordulást követően sem csökkent a csarnok közönségének támogatását élvező Izland tempója, a végül 13 lövésből 10 találatig jutott Ómar Ingi Magnusson vezetésével hét-nyolc gólnál közelebb nem engedték zárkózni a franciákat. Az utolsó nyolc percben az izlandi szurkolóktól futballmérkőzésekről már ismert klasszikus taps, majd a “Ria, ria, Hungária!” is felzúgott a bő félházas lelátón, miközben a franciák mozgósították erőtartalékaikat a zárkózás reményében. Nem jártak sikerrel, Izland ugyanis remek védekezése és kapusteljesítménye mellett támadásban is hatékony és olykor látványos is tudott lenni, így megérdemelt győzelmet aratott. A végén Hallgrímsson időntúli hétméterest hárított, 44 százalékos védési hatékonysággal zárt, és ő lett a mérkőzés legjobbja is.

A franciák még soha nem kaptak ekkora verést Európa-bajnokságon.

A Telekom Veszprém irányítója, Kentin Mahé pozitív koronavírustesztje miatt nem volt ott a francia keretben, és ugyanezért hiányzott Guillaume Gille szövetségi kapitány is többek közt. Az izlandiaknál Aron Palmarsson, Bjarki Mar Elisson és Gisli Kristjansson nem játszhatott.

A középdöntő-csoportokból az első és a második helyezettek jutnak az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért mérkőznek. A döntő hétvége meccseit a magyar fővárosban rendezik.

Középdöntő, 2. forduló, I. csoport (Budapest, MVM Dome)

Izland-Franciaország 29-21 (17-10)
Dánia-Horvátország 27-25 (12-11)
Hollandia-Montenegró 34-30 (18-16)

Az állás: 1. Dánia 6 pont, 2. Franciaország 4 (82-75), 3. Izland 4 (82-77), 4. Hollandia 2 (86-93), 5. Montenegró 2 (83-90), 6. Horvátország 0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik